Jelenlegi hely

A vállalkozó nők napja

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) idén is megrendezi a Női Vállalkozói Napot. A rendezvény megnyitóján köszöntő beszédet mond az esemény díszvendége, Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára.

A Női Vállalkozói Nap célja, hogy az önfoglalkoztatás iránt érdeklődést mutató fiatal nőket pozitív hazai példákkal, sikertörténetekkel, izgalmas tényekkel, információkkal, továbbá gyakorlati tudnivalókkal segítse saját vállalkozásuk elindításában.

Magyarországon ugyanis egyre jelentősebb szerepet kapnak a rugalmas foglalkoztatási formák, amilyen például az önfoglalkoztatás. Friss kutatási adatok bizonyítják, hogy az érintettekben erősödik a vállalkozói kedv, és bár vannak félelmeik, mégis egyre többen lennénk önmaguk főnökei, egyúttal beosztottai.

A konferencia szervezői bemutatják a hazai vállalkozásokkal kapcsolatos friss kutatás eredményeit, majd elismert vállalkozók, vezető pozíciót betöltő nők saját példájukon keresztül ismertetik a sikerhez vezető útjukat: hogyan győzték le az akadályokat, milyen segítséget, inspirációt kaptak munkájukhoz.

A rendezvény témái között szerepel a munka és család egyensúlyának kérdése, az önbizalom fontossága, valamit a családi vállalkozáson belüli generációváltás.

Időpont: 2016. május 19. csütörtök 16:00-20:30
Helyszín: Premier Kultcafé, 1085 Budapest, Üllői út 2-4.

Program és további információ

A szervezők bíznak benne, hogy tevékenységükkel még több fiatal hölgyet segítenek sikeres jövőhöz.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére