Jelenlegi hely

Trill Zsolt és Szűcs Nelli házasságról, színházról a februári Képmásban

Ajánljuk partnerünk, a Képmás Magazin februári számát. A lap interjújában Trill Zsolt és Szűcs Nelli beszélnek a házasságukról, és arról, hogy hogyan szövi át a színházi munka a mindennapjaikat. A 100 oldalas magazin ezúttal is tele van izgalmas, a családi életet és az önismeretet segítő cikkekkel, recepttel, publicisztikákkal.

A lap újságírója a Bethesda Gyermekkórházban járt, ahol december óta minilovak segítik a gyerkőcök felépülését – szó lesz a terápia eddigi eredményeiről is.

Dolhai Attila és felesége, Kecskés Viktória a 19 éve tartó házasságuk tanulságait osztják meg, egy pszichológus pedig az internetes társkeresés lehetőségeiről és veszélyeiről ír.

Joós Andrea tanár elmeséli, hogy az egyik diákja hogyan próbálta még a videófeleletet is csalással megúszni, majd azt is, hogy a tapasztalatok mentén hogyan alakítja a számonkérési formákat.

Az egyik újságíró egy piarista szerzetes több mint 200 évvel ezelőtt megjelent szakácskönyvéből állít össze nagyon is modern menüsorokat, a most megjelent könyvekből pedig ismét Osztovits Ágnes szemezget.

A februári magazinba bekerült egy interjú is Orosz István grafikusművésszel, a lap zoológus munkatársa pedig a hibrid állatok életképességéről írt.

A lapot megtaláljátok a nagyobb újságárusoknál, előfizetni pedig ITT tudjátok.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére