Jelenlegi hely

Szupernagyi színpadon innen és túl

A Tarkalepke Színház vadonatúj mesedarabjaira egy kis szerencsével most a belépőidet is megnyerheted nálunk!

Vándor Éva különleges, mesés utazásra hív kicsiket és nagyokat

Vándor Éva élete egyik legfontosabb szerepének, a nagymamaságnak minden percét élvezi. A híres színésznő elmondta, a lánya gyermekkorából sok fontos pillanatot elmulasztott, ezt most mind bepótolhatja a 4,5 éves Jónás társaságában.

A kisfiúnak rengeteget olvas, mesél, és sokat játszanak közösen. Nem lehet tehát véletlen, hogy egy különleges nagymama-szereppel is most keresték meg a színművésznőt.

A Tarkalepke Színház debütálódarabja, a Diótörő, egy a kisiskolás korosztály számára újraálmodott, zenés előadás, ahol a színésznő szupernagyiként nem csak kisunokájának, hanem egy egész nézőközönségnek mesélhet.

Éva elárulta, a szerep igazi telitalálat a számára, hiszen a 4,5 esztendős Jónás nagymamájaként éppen ő is újraélheti azt a csodát, amit egy kisgyermek világfelfedezése jelent. Hangsúlyozta, nincs is nagyobb boldogság, mint részt venni abban, ahogyan egy kicsi ember ráeszmél a környezetére, ahogy a személyisége kinyílik. A szerepet a többi színésznőhöz hasonlóan ő is picit magára szabhatta: így az ő szupernagyija egy melegítős-köpenyes, ízig-vérig városi, vagány nagymamaként jelenik meg a színpadon.

Az én nagymamám egy klasszikus, fejkendős-kötényes néni volt, főzött és sütött rám. Én már máshogyan élem ezt meg, úgy érzem, hozzáfiatalodom az unokámhoz, aki igazi energiabomba. Rengeteget mesélek neki, és az előadás során is pont ezt teszem majd: semmi flanc, semmi tánc, csak a gyönyörű zene, és egy nagymama, aki mesél szeretettel, közben pedig mégis mindenkiben megelevenedik majd a Diótörő vagy éppen a Péter és a farkas csodás története” – mondta el.

Szupernagyi(k) varázslatos történetei

A Tarkalepke Színház „Szupernagyi varázslatos történetei” című sorozata két igen erős, muzikális darabbal, a Diótörővel és a Péter és a farkassal indul útjára.

Mindkét színmű az 5-10 éves korosztály számára kínál merőben különleges színház-élményt.

Szupernagyit hármas szereposztásban alakítják: a Jászai Mari-díjas Vándor Éva mellett a James Bond-filmek Ms. Moneypenny hangjaként is ismert Zsurzs Kati, valamint a szintén szinkronszínészként is közismert Koltai Judit formálja meg a mindannyiunk által szerethető karaktert.


Vándor Éva, Zsurzs Kati, Koltai Judit

A nagymama egy kényelmes fotelben, a naplóját olvasgatva emlékszik vissza élete főbb mozzanataira, vidám és kedves kommentárokkal tarkítva.

Az előadásnak elemi része a zene. A két előadást ebben az évben összesen 7 alkalommal állítják színpadra, a zongoránál pedig 3 tehetséges művész: Boros Misi, Rozsonits Ildikó és Sarkady Katalin váltják egymást.

Mindig is azt vallottam, hogy a színház egy olyan csoda, ami a nézőben játszódik. Sok kisgyermek számára a rengeteg gyors és radikális vizuális inger mellett sajnos már nem természetes a meseolvasás varázsa. Én azonban hiszem, hogy a mi célközönségünk azok közül való, akik még mindig élvezettel olvasnak vagy szeretettel hallgatják a mesét. Debütáló darabjaink egyfajta modern tábortűz melletti üldögéléssel egyenértékűek, csak nem sámán, hanem igazi szupernagymama az, aki a történeteket végtelen szeretettel átadja majd” – árulta el Mezei Tamás, a Tarkalepke alapítója és főpilótája. Hozzátette, a Tarkalepkével régóta dédelgetett álmuk válik valóra.

A délelőtt 10 órakor kezdődő, szünet nélküli, 40 perces előadások előtt a zenészek már hangolás közben is szívesen beszélgetnek a gyerekekkel, de a műsor közben szupernagyi is kérdezgeti majd a közönséget.

A Diótörő premierjét november 12-én este, a zuglói Vakok Iskolájának Nádor-termében tartják. Aki lemaradna a premierről, az alábbi időpontokban nézheti meg az előadást:

Concerto Budapest (1097 Budapest, Páva u. 10-12.)
Diótörő: november 18., Zsurzs Kati – Boros Misi
Diótörő: november 25., Zsurzs Kati – Boros Misi

Vakok Iskolája (1145 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)
Péter és a farkas: november 19., Koltai Judit – Kamarazenekar
Péter és a farkas: november 26., Koltai Judit – Kamarazenekar

Diótörő: december 10., Zsurzs Kati – Rozsonits Ildikó
Diótörő: december 23., Vándor Éva – Sarkady Katalin

További információ és jegyvásárlás a tarkalepke.hu oldalon.


Budapestimami nyereményjegyek a Diótörő előadásra ››

- Budapestimami -

 

Vándor Éva
Koltai Judit
Zsurzs Kati
Diótörő - Tarka Lepke mesedarab
Péter és a farkas - Tarka Lepke mesedarab

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére