Jelenlegi hely

A szépenszóló pelikánmadár meseösvény a Hármashatár-hegyen

Gyertek el március 8-án az idei első szabadtéri Bailavidrum-meseösvényre, a budai hegyekbe! Bátor ifjak és csodaszép királyleányok, kaladra fel!

A regisztráció a 65-ös busz felső végállomásától negyedórányi sétára lesz. A mese néhányotoknak talán már ismerős tavalyelőttről, de most a friss tavaszi erdőben játékokkal bővített, távban azonban rövidebb túraútvonalon várunk! Az Újlaki-hegyről csodás panorámában gyönyörködhetünk majd a Hidegkúti vitorlázóreptérre s a pilisi hegyekre.

A mese

A szépen szóló pelikánmadár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, akinek az egyik szeme rítt, a másik nevetett. Vajon miért? Megtudhatjátok, és el is indulhattok a nagy kalandra, bátor ifjak és csodaszép királyleányok, megkeresni, ami elveszett... Utatok során legyetek az elesettekkel jószívűek, az idősekkel illemtudóak, s persze bátrak és ügyesek: nem mindennapi dolog táltos csikón repülni vagy az égig érő fát megmászni!

Mit érdemes tudni a mostani meseösvényről?

  • Az egész meseprogram körülbelül három-négy órát vesz igénybe.
  • Regisztráció után az ugyanarra a mesélési időpontra érkezetteknek elmondjuk a mesét. Itt szükség szerint rugalmasan kezeljük a mesekezdést, megértéseteket kérjük.
  • Ezután a meséhez kapcsolódó játékokkal tölthetitek a várakozási időt.
  • Amikor csoportotok (a regisztrációnál kapott csoportsorszám szerint) sorra kerül, elindítunk a meseösvényen, ahol szalagozás és nyilak mutatják majd az útvonalat.
  • Az egyes helyszíneken jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is, és ha lehet, a felnőtteket is.
  • Útközben átélitek a mese örömét és a komoly próbatételeket.
  • A végén jutalmatok: egy marék mazsola, kipirult arc és élményekkel teli szív.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Gyakran felmerülő kérdések

Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
Az ugyanarra az időpontra regisztrált családokat több kis csoportba osztjuk a helyszínen. Az éppen jelen lévő gyermekekből alkotjuk a csoportokat. Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor kérjük, várjátok össze egymást, és egyszerre menjetek oda a regisztrációs asztalhoz!

A mesefonalat végig kell fogni?
Ezt az erdei séta nagy részében rátok bízzuk. Arra kérünk, hogy a tájfutóbójánál mindenképp várjátok össze egymást, egyben legyen a csapat, minden gyerek fogja a fonalat. Ezzel elkerülhető az, hogy a meseszereplőink kérdezgessenek titeket, hogy mindenki itt van-e már, míg szóval tartják a csapat elejét.

Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb csapatot.
Amikor egy mesehelyszínre úgy értek, hogy ott még az előző csapattal játszik a meseszereplőnk, akkor kérünk, álljatok meg az állomás előtt lévő tájfutóbójánál. Amint az előző csapat továbbhaladt, szólítunk majd titeket is. Így kerek marad az élmény mindkét csapat számára.

Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
Igen. Ez esetben szóljatok a csapatotok többi családjának, hogy ne várjanak, és nyugodtan maradjatok le. Ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez.

Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
Amennyiben a regisztrációs lapon azt látjátok, hogy lezártuk a jelentkezést arra az időpontra, ahova ti jelentkeztetek, kérünk, hogy az esemény Facebook csoportjában ajánljátok fel a helyeteket másnak. Kérünk, hogy a csapatneveteket csak egy családnak áruljátok el.

Részvételi díj és regisztráció

Programunkra a négy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 1600 forint a belépő. A négyévesnél fiatalabbaknak ingyenes. Szeretnénk, hogy bárki megismerkedhessen mesés programunkkal, ezért, ha úgy érzitek, hogy nálatok ennek anyagi akadályai lennének, kérünk, írjatok nekünk! Biztosan találunk mgoldást.

Regisztráció

2020. március 8., vasárnap
Budapest, III., Újlaki-hegy, Hármashatár-hegy

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Kuckózós esték gyerekekkel: 7 varázslatos program otthonra

Ahogy rövidülnek a napok és egyre korábban sötétedik, mindannyian vágyunk egy kis meghittségre. A november a kuckózás hónapja: forró ital, puha takaró, gyertyafény, és persze a gyerekzsivaj, ami mindezt élettel tölti meg. Ha nincs kedvetek minden este a tévé elé ülni, próbáljátok ki ezeket az egyszerű, mégis varázslatos ötleteket, amikkel az otthoni esték is különlegessé válnak.
Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére