Jelenlegi hely

A szépen szóló pelikánmadár – Meseösvény a Vadaskerti-hegyen

Június 2-án, vasárnap a meseösvény helyszíne ezúttal a hidegkúti vitorlázóreptér. A természet teljes pompájában, zöldellő erdőkkel, színes virágmezőkkel vár!

A nyári szünetünk előtti utolsó idei Bailavidrum meseösvényünkre csalogatunk benneteket a budai hegyekbe, a hidegkúti vitorlázóreptérre! Reméljük, hogy együtt izgulunk, nevetünk majd veletek és egy élményekben gazdag napot ajándékozunk majd egymásnak a természet, a mese és sok-sok játék segítségével. A mostani mesénket kék busszal is jól megközelíthető helyen, egy nagyjából 1,5 km-es út során varázsoljuk majd elétek. A lakodalomtól a parkolóig még 1 km séta vár majd rátok. A csúcsról csodás panorámában gyönyörködhetünk majd a hidegkúti vitorlázóreptérre s a pilisi hegyekre.

A mese:  A szépen szóló pelikánmadár

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, akinek az egyik szeme rítt, a másik nevetett. Hallottatok már ilyet? Megtudhatjátok, hova tűnt el a pelikánmadár, amely énekével örök ifjúságot, boldogságot, egészséget hoz az őt hallgatóknak, és el is indulhattok a nagy kalandra, bátor ifjak és csodaszép királyleányok, megkeresni a pelikánmadarat. Utatok során legyetek az elesettekkel jószívűek, az idősekkel illemtudóak, s persze bátrak és ügyesek: nem mindennapi dolog táltos csikón repülni vagy az égig érő fát megmászni!

Mit érdemes tudni a meseösvényről?

  • Az egész meseprogram körülbelül három órát vesz igénybe.
  • Regisztráció után az ugyanarra a regisztrációs időpontra érkezetteknek elmondjuk a mesét. Itt szükség szerint rugalmasan kezeljük a mesekezdést, megértéseteket kérjük
  • Amikor csoportotok (a regisztrációnál kapott csoportsorszám szerint) sorra kerül, elindítunk a meseösvényen, ahol szalagozás és nyilak mutatják majd az útvonalat.
  • Az egyes helyszíneken jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is, és ha lehet, a felnőtteket is.
  • Útközben átélitek a mese örömét és a komoly próbatételeket.
  • A végén jutalmatok: egy marék mazsola, kipirult arc és élményekkel teli szív.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!

Gyakran ismételt kérdések

Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
Az ugyanarra az időpontra regisztrált családokat több kis csoportba osztjuk a helyszínen. Az éppen jelen lévő gyermekekből alkotjuk a csoportokat. Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor kérjük, várjátok össze egymást, és egyszerre menjetek oda a regisztrációs asztalhoz!

Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb  csapatot, vagy ha gyorsabbak vagytok, előzhettek is velük megbeszélve a dolgot.
Amikor egy mesehelyszínre úgy értek, hogy ott még az előző csapattal játszik a meseszereplőnk, akkor kérünk, álljatok meg az állomás előtt lévő tájfutóbójánál. Amint az előző csapat továbbhaladt, szólítunk majd titeket is. Így kerek marad az élmény mindkét csapat számára.

Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
Igen. Nyugodtan maradjatok le és ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez. Ha a csapatotok mégis megvárna a következő állomásnál, szóljatok nekik, hogy a következő állomásnál nem fontos bevárniuk titeket.

Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
Írjatok nekünk egy e-mailt és gyógyuljatok meg hamar, de legkésőbb a következő meseösvényig.

Részvételi díj és regisztráció

Várunk szeretettel gyermekeiddel és barátaiddal együtt! Sikeres jelentkezési lap kitöltés után, a Google küld majd nektek egy automatikus üzenetet az elsődlegesen megadott címetekre. Az esemény előtti szombaton mi is küldünk majd egy részletes levelet nektek. Ebben benne lesznek a fontos tudnivalók, példálul az is, hogy pontosan hova gyertek vasárnap.

Programunkra a négy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 2500 forint a belépő. A négyévesnél fiatalabbaknak ingyenes. Kérhettek nagy-, kis-, mozaikcsaládos kedvezményt, mivel szeretnénk, hogy bárki megismerkedhessen mesés programunkkal! Ha úgy érzitek, hogy nálatok ennek anyagi akadályai lennének, kérünk, írjatok nekünk, vagy akár a regisztrációs pultnál is jelezhetitek. Biztosan találunk megoldást.

Regisztráció

2024. június 2., vasárnap, Vadaskerti-hegy

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Olyan rendetlen ez a gyerek!

Széthagyja a játékait, ruháit, egyéb holmiját? Mindennapos problémának tűnik, hogy nekünk, szülőknek kell rendet tenni utána? Tapasztalat hogy gyermekünket a legnagyobb nehézségek árán – vagy még úgy sem – tudjuk rendre szoktatni. Tippek az életkornak megfelelő, helyes módszerek alkalmazásához.
Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Hogyan töltsük az Apák napját? 5+1 tuti ötlet

Mindjárt itt az Apák napja! Magyarországon az Apák napját június harmadik vasárnapján tartjuk, idén június 16-ra esik. Ez az a nap, amikor végre a kedves édesapák is kapnak egy kis figyelmet és törődést, rukkoljunk hát elő valami emlékezetessel! Hiszen megérdemlik, hogy ezen a napon kicsit lazítsanak és jól érezzék magukat. Ha egy kis inspirációra van szükséged, íme 5+1 tuti ötlet, hogyan töltsétek el ezt a napot.
Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Újdonság: Tesz-Vesz város lakói asztalhoz ülnek

Mókás könyv az étkezésről a 105 éve született Richard Scarry rajzaival.
Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Mit is adjunk évzáróra a tanár néninek?

Csakis olyat, amit Te magad is elfogadnál! Belegondoltál már, mit jelenthet neki hazacipelni 3 tálcát az osztály nevével feliratozvam 2 vázát és számtalan bögrét minden évben? 

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére