Jelenlegi hely

Raktár bérlés Budapesten, a logisztikai plusz

Az áruforgalom szerepe

A kereskedelemmel foglalkozó cégek számára a gördülékeny logisztika nélkülözhetetlen. Ennek több összetevője is van, kezdve a megfelelő méretű árukészlettől, a rendszerezett raktárkészleten át a megbízható szállítókig. Ez a lehetőség a fővárosban is adott.

A kereskedelem alapja a gördülékeny áruforgalom. Ez elsőre nyilván féligazságnak tűnik, de ha tömören szeretnénk jellemezni a szektort, ezzel nem lőnénk túlzottan mellé. Épp ezért a kereskedelemben tevékenykedő cégek esetén nélkülözhetetlen az, hogy áruikat gyorsan, hatékonyan és biztonságosan mozgathassák, hogy azok mielőbb eljuthassanak vásárlóikhoz. Ezzel együtt pedig a vásárlói bizalom és elégedettség is megalapozásra kerül. A kifogástalan logisztika pedig manapság még fontosabb, hiszen az online térben való hangsúlyosabb lét ezt igényli.

Mára az online vásárlás a kereskedelem szinte minden területére kiterjed. A koronavírus-járvány óta sokan még az élelmiszereket is ilyen módon szerzik be. Persze az eddig sem volt kérdés, hogy ez a jövő, ám a körülmények nagyban felgyorsították a folyamatokat. A megnövekedett áruforgalom és áruigény pedig arra kényszeríti a kereskedőket, hogy a megrendeléseket azonnal, 1-2 napon belül teljesítsék. A fejlemények tükrében nem meglepő tehát, ha a raktár bérlés Budapesten már nem csak lehetséges, hanem szükséges opció.

Rendszerezett árukészlet

Ahhoz, hogy megfelelő tempóban tudjuk kiszolgálni a vásárlói igényeket, szükség van egy megfelelő méretű árukészletre. A raktár bérlés Budapesten sem egyszerű feladat, hiszen számos opció áll rendelkezésre, ezért fontos tisztában lennünk azzal, hogy nagyjából milyen tárolókapacitásra van szükségünk. Ha megvan az árukészlet és a raktárhelyiség is, a következő lépés a megfelelő rendszerezés és leltár. A pontatlan készletinformációk, a kaotikus tárolás mind-mind nehezíti a gördülékeny kiszolgálást és árt az üzletünknek.

Egy raktár lehetőséget nyújt arra, hogy árukészletünket naprakészen tartsuk, tisztában legyünk a mennyiségekkel és könnyebben találjuk meg a szükséges termékeket. Kisebb készlet esetén ennek koordinálását akár mi magunk is végezhetjük. Előfordulhat ugyanakkor, hogy olyan mennyiségű vagy méretű termékkel dolgozunk, mely már külön logisztikai csapatot kíván. Ez esetben kénytelenek leszünk emberállományba is fektetni, nem csak a raktár bérlésében.

Méretek és opciók

Ahogy említettük, a raktár bérlés Budapesten sem könnyű és ez nem a kínálat szűkösségén múlik. Épp ellenkezőleg, számos különböző opció áll az érdeklődők rendelkezésére, a megfontolt választás pedig létfontosságú. A raktárak esetén több kategóriát különböztethetünk meg, elsősorban méret szerint. A legkisebb „versenyzők” az üzletekkel egybeépített, kisméretű raktárhelyiségek. Sok esetben már ez is elegendőnek bizonyulhat és költséghatékony megoldást jelent. Ettől azonban jóval méretesebb helyiségek is elérhetők.

A közepes méretű raktárhelyiségek mellett ugyanúgy megtalálhatók az egészen tekintélyes alapterületű és légterű csarnokok és raktárépületek, vagy épp komplett logisztikai központok. Ez utóbbiak már tényleg csak azok számára ajánlottak, akik napi szinten mozgatnak meg hatalmas mennyiségű árut, vagy raktárkészletük szükségszerűen hatalmas. A kereskedelmi vállalkozások számára tehát a raktár bérlés Budapesten sem lehetőség, sokkal inkább alapszükséglet.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére