Jelenlegi hely

Öveket becsatolni! – Új kiállítás nyílt az Északi Járműjavítóban

Az Öveket becsatolni! című tárlat a Közlekedési Múzeum fogatolt, hajózási, közúti, légi, vasúti és városi gyűjteményeinek műtárgyain keresztül követi végig a biztonságos közlekedés fejlődését, a korai szabályozásoktól egészen a mesterséges intelligenciával támogatott technológiákig.

Az Északi Járműjavító indusztriális tereiben október végéig látogatható tárlaton közel 250 műtárgy látható a múzeum fogatolt, hajózási, közúti, légi, vasúti és városi közlekedési gyűjteményeiből. A kiállítás a közlekedésbiztonság történetét mutatja be a gőzmozdonyoktól a sugárhajtású repülőgépekig, az első hazai autóbalesettől az önvezető járművekig.  

Az első hazai autóbalesetet általában Törley József nevéhez kötjük. A történet szerint a pezsgőgyáros automobiljával elütött egy utcaseprőt, aki nem számított arra, hogy egy jármű akár óránként 20 kilométeres sebességgel is közeledhet. A ma már történelminek számító eset azt is jelzi, hogy a közlekedés gyors fejlődése folyamatosan új kihívások elé állította és állítja ma is az embert. Az Öveket becsatolni! kiállítás azt mutatja be, hogyan születtek meg ezekre a kihívásokra a biztonságot szolgáló válaszok.

Az 1890-es években nemcsak az automobilok számítottak ritkaságnak, hanem maguk a közúti balesetek is. Ahogy azonban a technológia egyre gyorsabbá és összetettebbé tette az utazást, úgy vált egyre fontosabbá a biztonság kérdése is – legyen szó közlekedésről a földön, a vízen vagy a levegőben. 

A kiállítás ezt a ma is életbevágóan fontos témát járja körül. 6000 négyzetméteren, több mint 250 műtárggyal, köztük 46 járművel, 36 modellel várja a látogatókat. A közönség először láthatja újra eredeti pompájában a Zugligeti 1061-es pályaszámú, valamint az UV3 típusú, 3414-es pályaszámú villamos motorkocsit, amelyek 700 napos restaurálást követően mutatkoznak be. A két túlélő, ikonikus jármű a fővárosi közösségi közlekedés meghatározó korszakait idézi meg, és a Közlekedési Múzeum gyűjteményének kiemelkedő darabjai közé tartozik. Külön érdekességként tér haza a kiállításra a korábban az Északi Járműjavítóban átalakított, MÁV Pft. 411 pályaszámú Warszawa vágánygépkocsi is, amely szintén megújulva látható.

Számos interaktív és audiovizuális installáció segíti a felfedezést. Az érdeklődők KRESZ-teszten ellenőrizhetik ismereteiket, vezetési szimulátorban élhetik át a közlekedés élményét, míg a különleges „black box” installációkban saját maguk fedezhetik fel az éjszakai közlekedés fényjelzéseit. A hangpontokon a közúti, légi és vízi közlekedés jellegzetes hangjai is meghallgathatók. A látogatók felfedezhetik a közlekedés múltját, személyes történeteken keresztül ismerhetik meg a műtárgyakat, és új nézőpontból ismerhetik meg a közlekedésbiztonság összetett kérdéseit. 

A kisebbek KRESZ-pályán szerezhetnek élményalapú tudást. A múzeum ezen felül új múzeumpedagógiai foglalkozásokat is tervezett az óvodások, az általános iskolások és a középiskolások számára, akik előzetes bejelentkezést követően betekinthetnek a múzeum kulisszái mögé, elsajátíthatják a gyorsabb, okosabb és biztonságosabb közlekedés aranyszabályait, áttekintést kaphatnak a KRESZ folyamatos megújulásáról, de a jövő városfejlesztőinek vagy járműtervezőinek szerepét is kipróbálhatják. 

Az Öveket becsatolni! egyszerre kínál izgalmas családi programot, különleges kulturális élményt és elgondolkodtató utazást a közlekedés történetében. Az Északi Járműjavító újra megtelik élettel – és egyúttal bepillantást enged a Közlekedési Múzeum jövőjébe is.

A kiállítás 2026. június 20-tól október 31-ig tekinthető meg az Északi Járműjavítóban, a 1101 Budapest, Kőbányai út 24-28. címen, szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között. A jegyinformációk a múzeum honlapján, az azeszaki.hu oldalon érhetők el. 

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére