Jelenlegi hely

Otthonszülés a kórházban? - Dr. Velkey György az új szülészet tervezéséről

Otthonszülés vagy kórház? Állandóan készenlétben álló, ismerős orvos és szülésznő vagy a néha csikorogva működő, kicsit személytelen, nem feltétlenül anya- és gyerekbarát TB-finanszírozott rendszer? Ha pedig az előbbit választjuk, akkor hálapénz vagy magánrendelő?

Csak pár dilemma a sok közül, amellyel egy kismama szembesül, ha a lehető legbiztonságosabb és leghumánusabb megoldást szeretné választani. Néha úgy tűnik, nincs igazán jó választás, vagy ha mégis, megfizethetetlen. A Bethesda Gyermekkórház csapata a Budai Irgalmasrendi Kórházzal együttműködve most újfajta szülészet létrehozását tervezi. Dr. Velkey György, a gyermekkórház főigazgatója beszél erről.

Úgy tudom, három fő újítása van az új szülészettel kapcsolatos terveknek: természetes szülés a kórházban, hálapénz kiváltása és abortuszmentes klinika.

Igen, nagyjából ezt a három elemet emeljük ki mi is. Olyan szülészetet tervezünk, ahol a kórházi körülmények biztonsága – amelyet a szakemberi és műszeres háttér garantál – együtt jár az otthonszülés komfortérzetével és lelki előnyeivel. Emellett elkezdenénk felszámolni, illetve észszerűsíteni a hálapénz intézményét. A tervezett szülészeti osztályon nem végzünk abortuszt, így végre lehetőségük lesz egy ilyen intézményt választani azoknak, akik lelkiismereti okokból így szeretnének dönteni.

A kórházi otthonszülés milyen elemeket vesz át a kétféle modellből?

Az általunk elképzelt természetes szülés hagyná a maga menete szerint zajlani a szülést, csak a szükséges mértékben beavatkozva, a körülmények pedig kényelem és intimitás szempontjából is hasonlítanának az otthoniakra, a család, elsősorban az apa állandó jelenlétével, egy szülésznő segítségével. Ugyanakkor készen állna a szülészorvos, a felkészített műtő teljes személyzettel, ha mégis császármetszés szükséges, ad absurdum intenzív ellátó háttérrel az anya és a gyermek számára. A Szent Imre Kórházban és még néhány helyen vannak már ilyen jellegű kezdeményezések, ezt szeretnénk mi hivatalosan is behozni a szülészeti kultúrába. Ehhez szükséges egy jó szakmai team, és rendelkeznünk kell a műszeres háttér mellett az otthonos kellékekkel.

Nem tartanak attól, hogy megrohamozzák majd a szülészetet a kismamák?

Hozzáértők szerint hamar felfuthat az igény évi 3000-es szülésszámra, mi most évi ezerrel számolunk, az napi átlag három, vagyis 5-6 vajúdószobára van szükség. Nyilván egy front vagy a megnövekvő igény kényszermegoldásokat és bővítést is kíván majd. Jól ki kell találni a betegirányítási rendszert, mert nem területi alapon fog működni az ellátás, és elképzelhető, hogy szűk lesz a bemeneti keresztmetszet. Ez egy referenciaintézmény lesz, a modellt a szimpátián túl be kell fogadnia a szülésztársadalomnak is. Már a megnevezésben sincs feltétlen konszenzus, vita folyik például a szülés alatti monitorizálás szükséges mértékéről is.

Folytatás a Képmás magazin honlapján.

Szerző: Szám Kati

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére