Jelenlegi hely

Mimó és Csipek meseösvények Budapesten

Mimó és Csipek a két környezettudatos mesehős a természet és a környezet tiszteletére és szeretetére, meglévő értékeink védelmére irányítják a gyerekek figyelmét játékos formában.  A meseösvények olyan tanösvények, ahol mesefigurák kísérnek végig az úton, egy-egy terület állat-, és növényvilágával ismertetik meg a gyerekeket, közben felhívják a figyelmet a tudatos természetjárás szabályaira.

A kedves kreatív figurák játszva mesélnek a gyerekeknek a fenntarthatóságról, az erdők kincseiről és a terület látnivalóiról.

Az élményszerű tanulásra alapozva a környezeti nevelésben már többéves tapasztalattal rendelkező Európalánta Egyesület immár négy éve foglalkozik Meseösvény tervezéssel és kivitelezéssel. 2013-ban épült meg az Érzékek ösvénye a Ferenc-hegyen, amelyet szintén a Ferenc-hegyen létrejött Tükörben az élővilág ösvény követett. 2017-ben további három Meseösvénnyel gazdagodott a főváros.

Az Európalánta Egyesület programja a szülőket is segíti abban, hogy a gyerekek számára otthon is a mindennapok részévé váljon a környezeti kultúra, a fenntarthatóság és az energiatakarékosság. Mesekönyveket, foglalkoztató füzeteket, hasznos tanácsokat találtok a honlapjukon.

Sas-hegyi meseösvény
Budapest, XI. kerület, Sas-hegy

A Budai Sas-hegy 30 hektárnyi Természetvédelmi Terület, valóságos "élő múzeum" a főváros felett. A Látogatóközpont interaktív kiállítását is érdemes megnézni. A kilátóból csodálatos panorámában gyönyörködhetünk, s kristálytiszta időben akár a Mátra csúcsait is láthatjuk. Cincér Kázmér - aki a Duna-Ipoly Nemzeti Park címerállata – mutatja be, hogy milyen állatok és növények élnek a Sas-hegyen. A kis túrázók több játékkal és élménnyel is találkoznak (növénypárosító, állatforgó).
Tanösvény-füzet kapható: a DINPI Zöld Boltjában (Budapest XII., Költő u. 21.)., a Sas-hegyi Látogatóközpontban, valamint bemutatóhelyein.
Egész évben látogatható.

További infó

Érzékek ösvénye, Ferenc-hegy
Budapest, II. kerület, Ferenc-hegy

Mimó és Csipek új története összefűzi az egyes, különböző érzékekhez kapcsolódó állomásokat, vezeti a kirándulót az Érzékek ösvényén és megismerteti a Ferenc-hegy kiemelkedő természeti értékeivel. A helyszínen olvasható információkat az állomásokon elhelyezett táblákon található QR-kódok segítségével a honlapról további érdekességeket találtok. A tanösvény állomásain olyan interaktív játéklehetőségeket tettek, amelyek könnyen megragadják a gyerekek kíváncsiságát, figyelmét. A mesében feltett kérdésekre a gyerekek a helyszínen találhatják meg a választ, egy papír, zsírkréta és a letölthető térkép segítségével pedig aktívan részt vehetnek a kalandban!  A mese innen tölthető le.
A tanösvény hossza kb. 400 méter, 20 perces sétával kényelmesen végig járható. Megközelítés: A 11-es autóbusszal a Törökvész út felől, a Móricz Zsigmond Gimnázium megállótól a Ferenchegyi úton éritek el a parkolót.
Egész évben ingyen látogatható.

További infó

Kis-svábhegyi meseösvény
Budapest, XII. kerület, Kis-Svábhegy

Ez a meseösvény a gyermekek érzékszerveit foglalkoztatja, hogy azok tudatos használatával jobban megismerjék a terület növény-, és állatvilágát. A madarakat távcsővel nézhetik, a természet hangjait zeneláda, az illatokat illat-fa mutatja meg. Katica, csiga és más szobrok várják a gyerekeket. A Városmajor fölött található természetvédelmi terület a Széll Kálmán tértől gyorsan elérhető.
Egész évben ingyen látogatható.

Záporkerti meseösvény, Óbuda
Budapest, III. kerület, San Marco utca

Az Óbudai Kulturális Központ San Marco utcai parkjában, a Záporkertben is kialakítottak egy meseösvényt. A helyi közösségi kert gyümölcs és zöldség ágyásai között található játszó doboz érdekes feladatokkal várja a gyerekeket. Megismerthetik, hogy mi mindenre van szüksége egy palántának, ahhoz hogy bőven termő növény legyen belőle, megtudhatják, miért fontos a talaj és a víz, kipróbálhatják a tanultakat.
Egész évben ingyen látogatható.

További infó

Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

Böjt és női ciklus: hogyan böjtöljünk úgy, hogy ne terheljük túl a testet?

A böjt fogalma sokakban éles megvonást, szigorú szabályokat és külső elvárásokat idéz fel. Régi idők öröksége, amikor a test „fegyelmezése” még erénynek számított. A női test azonban sosem ebben a logikában működött. A női test nem sík, nem egyenletes, nem egyféleképpen reagáló rendszer. Hullámzó, áramló, ciklikus. Változik, finomodik, jelez, kér. Éppen ezért a böjt — ha valóban jót akarunk vele — nem válhat uniformizált szabályrendszerré. Csak akkor működik, ha figyelembe veszi a ciklusunkat, mert a női test más-más szakaszokban mást kíván, másképp terhelhető, másképp reagál a megvonásokra.
Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Szerencsés vagy szerencsétlen? Miért péntek és 13?

Lehet balszerencsés vagy a legszerencsésebb szám, attól függ, honnan nézzük. A világ egyik legismertebb babonája, de hogyan lett az?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére