Jelenlegi hely

Mesés kalandozás a Hegyvidék főutcáján

Mindenkit várnak május 7-től június 25-ig a XII. kerületi Margaréta játszótéren és a Városháza téren. Lesznek koncertek kicsiknek és nagyoknak, kézműveskedés, táncház, bábszínház, arcfestés, népi játszóház és tündérgombóc fagyiskocsi.

Május 7., 10-13-ig

AS JÁTÉKVILÁG

ARCFESTÉS - Már a legkisebbeknek is nagy élmény az arcfestés. Egy pici katica kerülhet a kezükre, gyönyörű pillangó, hercegnő vagy egy igazi pókember álarcába bújhatnak.

Május 7., 10-13-ig

AS JÁTÉKVILÁG

KÉZMŰVESKEDÉS

Animátor segítségével a gyermekek kreatív tárgyakat készíthetnek, melyeket a rendezvény végén magukkal vihetnek. Gyönggyel, természetes anyagokkal, termésekkel, gyurmával, dekorgumival, gipsszel, fonállal, színes papírokkal és egyéb, sok érdekes alapanyaggal dolgozunk. A szezonnak megfelelő témában különböző szebbnél szebb alkotásokat készítünk.

Május 7., 10-13-ig

ZENÉLJ VELÜNK!

ISMERKEDÉS ÓRIÁSHANGSZEREKKEL

Götz Nándor, a Zenélő Budapest programsorozat művészeti vezetője által tervezett egyedi óriáshangszereket korosztálytól és zenei előképzettségtől függetlenül kipróbálhatják az érdeklődők.

Május 14. 10-13-ig

ÓRIÁS JÁTÉKOK

Virgonckodó Játszópark

Mesés, színes, vidám és hagyományőrző, natúr, és modern elemek. Igazi családi élmény kicsiknek és nagyoknak. A népi játékok között ügyességi és logikai játékok egyaránt megtalálhatók.

Május 14., 10-13-ig

CSICSERGŐ KÉZMŰVES ÉS TÁNCHÁZ

Népzene, néptánc és hagyományos technikákat alkalmazó kézműves foglalkozások gyerekeknek és szüleiknek.

Május 14., 10-10:45-ig

KALIMPA SZÍNHÁZ

KIRÁLYLÁNY CIPŐJE – mesekoncert

Különös hóbortja van a mi királykisasszonyunknak, bolhákat hízlal egy üvegben. De hogy mi lesz a bolhák sorsa? Kiderül a meséből… Az előadás A királykisasszony cipője című magyar népmese alapján készült népdalokkal gazdagítva, élőzenével kísérve (zongora, harangjáték, doromb, cajon)

Május 14., 11:30-12:10-ig

BERGENGÓC ZENEGÓC

INTERAKTÍV ZENÉS GYERMEKMŰSOR

A Bergengóc Zenegóc Együttes zenés, bábozással színesített interaktív gyerekműsorának főszereplői a gyerekek és egy óriási meséskönyv! A színpadon látható óriási mesekönyvben közismert mesefigurák (Pom Pom, Kíváncsi Fáncsi, Nagy Ho-Ho, Micimackó és mások) rejtőznek, arra várva, hogy a gyerekek fellapozzák a könyvet  és megszólaljanak a róluk szóló dalok.

Ezalatt a gyerekek jelmezekben, kellékekkel a dalokhoz kapcsolódó szerepeket játszanak az életnagyságban megelevenedő mesefigurákkal.

Május 21., 10:00-14:00-ig

FELELŐS GASZTROHŐS EGYESÜLET

Ültessünk fűszernövényeket a beporzó rovarok örömére! A Felelős Gasztrohősök segítségével hazavihető fűszernövényeket, virágokat ültetünk, és közben beszélgetünk, ismerkedünk a méhecskék világával. Ha eljöttök, megtudhatjátok, hogy mi mindent adnak a Földnek és nekünk ezek a hasznos kis lények, illetve mi emberek milyen megoldásokkal, kerti teendőkkel segíthetjük őket.

A fűszernövényekkel pedig egyszerre gazdagíthatjátok ételeiteket/italaitokat, vagy a virágokkal kerteteket/ablakpárkányotokat és biztosíthattok élelemforrást az apró beporzó barátainknak.

Május 21., 10:00-15:00-ig

ZENEBATYU ZENGŐ ÉLMÉNYPROGRAM

LÁSSUNK ÉS HALLJUNK CSODÁT!

Mindenből lehet hangszert készíteni. Sőnfeld Mátyás standjánál megismerkedhetünk a hangszerek fajtáival, megtanulhatjuk, hogyan hozzunk egyszerű tárgyakat úgy rezgésbe, hogy akár dallam is létrejöhessen, és a zenés kísérleteken keresztül a hangok törvényszerűségeit is játszva el lehet sajátítani.

11:00 és 13:00: interaktív ökohangszer bemutató, tele rengeteg kihívással és kérdéssel. A foglalkozás során A foglalkozás során saját ökohangszer készíthető..

Május 21., 10:00-10:45-ig

DANNY MESÉL

A FÁN LAKÓ GYERMEKEK

Az előadásban Kitendzsi, Tenten és Kokó története azóta számtalan gyermek és felnőtt kedvencévé vált határon innen és túl. A különleges ghánai hangszer zengő hangjai könnyedén elröppentik a hallgatót a szavannák világába, ahol mindenki megtanulhatja, hogy óvakodni kell a gonosz boszorkány fortélyaitól és hogyan kelthető életre minden, amit addig valaha megevett.

Május 21., 10:00-13:00-ig

Tündérgombóc fagyiskocsi

Gondosan kiválasztott alapanyagok, valódi gyümölcs – vanília vagy a csokoládé teszi teljessé az ízeket. Nem használunk aromákat, vagy mesterséges adalékokat, így készül egy igazi kézműves fagylalt.

Május 21., 11:30-12:10-ig

ARANYKAPU ZENEKAR

A zenekar előadásában megszólaló dallamok a magyar néphagyományból merítkeznek, így ápolják a magyar zenei- és anyanyelvi értékeket. Mindent szerzeményt kizárólag élőzenei előadásban hallhatnak kicsik és nagyok. Az Aranykapu zenekar dalait többek között az ének,  a nagybőgő, a zongora, a gitár és a cajon  harmonikus összhangja alkotja.

Május 22., 10:00-13:00-ig

CSICSERGŐ KÉZMŰVES ÉS TÁNCHÁZ

Népzene, néptánc és hagyományos technikákat alkalmazó kézműves foglalkozások gyerekeknek és szüleiknek.

Május 22., 10:00-13:00-ig

AS JÁTÉKVILÁG

CSILLÁMTETOVÁLÁS

Tini lányok, anyukák körében igazán népszerű ez a testdíszítés. Számtalan trendi, állat, indás, virágos minta közül választhatnak az érdeklődök, melyeket csillámpor segítségével tesz arcfestőnk ellenállhatatlanná. A tetoválás mérettől függően néhány perc alatt elkészül.

Május 22., 10:00-13:00-ig

AS JÁTÉKVILÁG

LUFIHAJTOGATÁS

A gyerekek fantáziája alapján különböző állat-és formamotívumok, alakzatok (kutya, szív, kard) elevenednek meg lufi „költeményekként” környezetbarát alapanyagból.

Május 22., 10:00-10:45-ig

ZABSZALMA

ORSZÁGJÁRÓ LEMEZBEMUTATÓ

A Zabszalma együttes már hosszú évek óta járja az országot, könnyed és lendületes muzsikájával. Egyedi dalaik különleges hangszereléssel, változatos stílusokban szólalnak meg. Állandó fellépői szabadtéri fesztiváloknak és színháztermeknek. Folyamatosan bővülő repertoárjuk kortól függetlenül a család minden tagjához szól. Az együttes előadásaina gyermekek észrevétlenül, játékosan lehetnek részesei zenei ismeretterjesztésnek, hangszerek bemutatásának, így keltve fel érdeklődésüket a zene varázslatos világa felé.

Május 22., 11:30-12:15-ig

KALIMPA SZÍNHÁZ

ÉGIGÉRŐ FA – mesekoncert, Benedek Elek meséje nyomán magyar népdalokkal

Borka királykisasszonynak sehogy sem fűlik a foga a férjez menetelhez, nap nap után csak a virágok között sétálgatna a palota kertjében. Hanem egyszer csak kerekedék nagy erős fergeteg, s a forgószél egyenesen a hétfejű sárkány várába repíti, az égig érő fa legeslegtetejére. Hiába jönnek sorba a grófok, bárók, mindenféle hecke-ficki hercegek, lefittyent orral el is mennek, mert a fának még a közepéig sem tudnak felmászni. Ám egyszer csak megjelenik egy kanászlegény is a ravasz malackájával…

Június 11., 10:00 13:00-ig

AS JÁTÉKVILÁG

KÉZMŰVESKEDÉS – ZERO WASTE

A gyerekek környezettudatos nevelése akár játékos formában egy kézműves asztalnál is elkezdődhet. Újrahasznosítható anyagokból népszerű, ötletes, kreatív tárgyakat készíthetnek a Zero Waste foglalkozáson.

Június 11., 10:00 13:00-ig

TANÖSVÉNY

INTERAKTÍV JÁTSZÓHÁZ

A Beporzó tanösvény számos oktató-szórakoztató játékot tartalmazó interaktív tudományos játszóház kicsiknek-nagyoknak. Megálmodói és kivitelezői a budapesti Magyar Környezeti Nevelési Egyesület és a kolozsvári NECC – Nature Education Community Center tagjai. Játékos interaktív program keretében betekintést lehet nyerni a beporzás, illetve a növények és beporzóik rejtelmeibe.

Június 11., 10:00 10:40-ig

LÓCA

ITT CSAK JÓKEDV TEREM!

Sokoldalú és tapasztalt zenészek hozták létre a Lóca együttest 2010-ben. A Lóca lendületes zenéjének őszinte, játékos előadásmódjának köszönhetően a gyermekek gyorsan és szívesen bekapcsolódnak műsoraikba. „Tarisznyába sós pogácsa, fenyőrügyszörp, friss kalács. Ettél, ittál. De jóllaktál!

Kezdődjék a bolyongás!” A zenekar vidám kirándulásra hívja kicsiket és nagyokat. Koncertjük az Itt csak jókedv terem! című legújabb lemezük anyagára épül.

Június 11., 11:30 12:10-ig

MASZK BÁBSZÍNHÁZ

HUSZTI BETEGLÁTOGATÓK – Kuruc történetek

A Maszk Bábszínház Furfangos csudadoktorok című előadása egy vidám történetben meséli el a kurucok és a labancok kalamajkáit. A darab Jókai Mór Huszti beteglátogatók c. rövid novellája alapján készült az óvodás és kisiskolás korosztály számára.

Június 12., 11:30 12:10-ig

MASZK BÁBSZÍNHÁZ

MÁTYÁS KIRÁLY BOLONDOS BOLONDJAI – Reneszánsz történetek

A Maszk Bábszínház Mátyás király bolondos bolondjai című előadását élőszereplők és nagyméretű marionett figurák kombinációjából állította színpadra. Az előadás ismert Mátyás-meséket dolgoz fel, reneszánsz hangulatú zenével, látványos színpadképpel, és árnyjátékkal.

Június 12., 10:00 13:00-ig

CSICSERGŐ KÉZMŰVES ÉS TÁNCHÁZ

Népzene, néptánc és hagyományos technikákat alkalmazó kézműves foglalkozások gyerekeknek és szüleiknek.

Június 12., 11:30 12:10-ig

VERONAKI TRIO

KURUTTYOLÓ BÉKAKIRÁLY VILÁGKÖRÜLI ÚTON - Mese és zene, hangszerbemutató

Veronika saját írásait meséli a gyermekeknek, a történeten keresztül jutnak el a dalokig, amelyek a mese csúcspontjain szólalnak meg.  Mogyoró Kornél és Szula Miklós zenei játéka teszi teljessé a mesével fűszerezett koncertélményt. A trió repertoárján az afrikai gyermekdalok feldolgozásán keresztül az indiai, lappföldi, litván, pakisztáni, magyar népdalokon kívül sok zenei csemegét találhatunk még. A gyermekeknek és családoknak, felnőtteknek is egyaránt szóló koncert igazi zenei világjáró körút.

Június 18., 10:00-13:00-ig

ÓRIÁS JÁTÉKOK

Virgonckodó Játszópark

Mesés, színes, vidám és hagyományőrző, natúr és modern elemek, ügyességi és logikai népi játékok, igazi családi élmény kicsiknek és nagyoknak.

Június 18., 10:00-13:00-ig

AS JÁTÉKVILÁG

KÉZMŰVES ZÖLDSÉGSZOBRÁSZAT

Zöldségekből, gyümölcsökből fogpiszkálók és hurkapálcikák felhasználásával különféle figurákat és kompozíciókat készíthetünk, melyeket az alkotók hazavihetnek…

Június 18., 10:00-13:00-ig

ZENÉLJ VELÜNK!

ISMERKEDÉS ÓRIÁSHANGSZEREKKEL

Götz Nándor, a Zenélő Budapest programsorozat művészeti vezetője által tervezett egyedi óriáshangszereket korosztálytól és zenei előképzettségtől függetlenül kipróbálhatják az érdeklődők.

Június 25., 10:00-10:45-ig

DANNY ÉS BÉLA MESEKONCERT

Danny és Béla előadásán játékos módon, létező és eddig még fel nem talált hangszereken szórakoztatja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

Június 25., 10:00-13:00-ig

CSICSERGŐ KÉZMŰVES ÉS TÁNCHÁZ

Népzene, néptánc és hagyományos technikákat alkalmazó kézműves foglalkozások gyerekeknek és szüleiknek.

Június 25., 10:00-13:00-ig

SZNAP FOTÓ

HUMOROS – EGYSZERŰ – KÖZÖSSÉGI

A SZNAP egy elegáns fotómasina, amely egy régimódi fényképezőgépnek néz ki. Csak állj elé és nyomd meg a gombot. Az elkészült fekete-fehér kép már meg is jelenik a SZNAP kijelzőjén.

Június 25., 11:30-12:30-ig

LURKÓPERENCIA

MESEUTAZÓ

Kalandos utazás a Meseutazóval, melynek során megtudhatjuk, milyen ajándékokkal tér vissza otthonába, LurkÓperenciába.

A Meseutazás táncházzal zárul.

A részletes programfüzetért kattints IDE!

2022. május 7 - június 25-ig
XII., Margaréta játszótér és Városháza tér

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Te mit viszel a játszótérre? Hasznos tippek és vélemények anyukáktól.

Te mit viszel a játszótérre? Hasznos tippek és vélemények anyukáktól

Kezdő anyukák első játszóterezéseik előtt gyakori kérdés: - Ti mit vesztek fel? Mit visztek magatokkal? Mi kérdeztünk, ti meséltetek. Néhány hasznos tipp gyakorlott játszóteres anyukáktól.
A játszótér ingyenes képességfejlesztő, tudtad?

A játszótér ingyenes képességfejlesztő, tudtad?

Játszótér, fejlesztés, iskolaérettség... Gondolnád, hogy ezek a szavak szoros összefüggésben vannak egymással?
A játszótér ingyenes képességfejlesztő - és melyik játék miben fejleszt?

A játszótér ingyenes képességfejlesztő - és melyik játék miben fejleszt?

Játszótér, fejlesztés, iskolaérettség... Hol az összefüggés? Nézzük meg, melyik játék miben fejleszt!
Zöldséges tócsni - mert nem csak krumpliból lehet

Zöldséges tócsni - mert nem csak krumpliból lehet

Zöldséges tócsni (neve tájegységenként változik): úgy készül, hogy a krumpliból készült tócsnitól eltérően a krumpli helyett különféle zöldségeket használunk. Felhasználás egyik feltétele, hogy a zöldség reszelhető legyen

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére