Jelenlegi hely

Megnyílt a Lepkekert

Néhány napja ismét látogatható a Lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A szezonális látnivalónak számító bemutatóhelyen jelenleg 21 trópusi lepkefaj több száz egyedében gyönyörködhet a nagyközönség. A látogatók be is sétálhatnak a lepkék közé.

 A Pálmaház mögött található, 260 négyzetméter alapterületű bemutatóhely 1200 köbméternyi légterében 21 trópusi lepkefaj háromszáznál is több színpompás egyedében gyönyörködhet a nagyközönség. Sőt, a lepkék száma az elkövetkező hetekben tovább fog gyarapodni. A bemutatott fajok közép- és dél-amerikai elterjedésűek, de a nyár folyamán lesznek majd délkelet-ázsiai lepkék is. A Lepkekert lakói közül az egyetlen faj, amely nem számít egzotikusnak, a Magyarországon is őshonos nappali pávaszem. Ennek a fajnak egyelőre csak a hernyói láthatóak (mentett hernyók), kikelés után azonban a nappali pávaszemek is a Lepkekert légterében fognak repdesni.

A Lepkekertet úgy alakították ki, hogy a közönség a lepkékkel egy térben sétálhasson. Természetesen a mindent a szemnek, semmit a kéznek elve érvényesül, ennek betartását az oda beosztott önkéntesek felügyelik.

A Lepkekert egyik érdekes látnivalója a bábszekrény, amelyben a lepkebábok függenek. Ezekből folyamatosan kelnek ki az újabb és újabb kifejlett lepkék (imágók), amelyek a bábszekrényben bontják ki és szárítják meg a szárnyukat. Az Állatkert munkatársai rendszeresen kinyitják az üvegszekrény ajtaját, így a frissen kikelt lepkék kiröppenhetnek belőle, és csatlakozhatnak a Lepkekertben repülő, már korábban kikelt társaikhoz. A bábok mellett több faj hernyóját is bemutatják.

A lepkék táplálkozása gyökeresen eltér lárva állapotban (tehát hernyóként) és kifejlett állapotban (azaz imágóként). Amíg a hernyók levelekkel táplálkoznak, és az életfolyamatok energiaigénye mellett elsősorban a test felépítéséhez vesznek magukhoz táplálóanyagokat, addig a kifejlett lepkék főként nagy energiatartalmú virágporral és nektárral táplálkoznak, amelyből szervezetük képes a repülés energiaigényét is fedezni.

A kifejlett lepkék számára a Lepkekertben különféle tápnövényeket – például sétányrózsákat – helyeztek el, de speciális recept alapján kikevert mesterséges nektárt is kapnak, amelynek egyébként a jóféle magyar akácméz az egyik fontos összetevője. A gondozók emellett édes déligyümölcsöket, banánt, ananászt és narancsot is kínálnak a lepkéknek. A hernyóknak általában meghatározott növényfaj leveleit kell biztosítani. A nappali pávaszem hernyók például a csalánleveleket kedvelik, a bemutatott trópusi fajok hernyóit pedig főként a különféle golgotavirágok, illetve a komló leveleit fogyasztják szívesen.

A Lepkekert növényzete esztétikai szempontból is érdemes a nagyközönség figyelmére. A sétányrózsákat például nemcsak a lepkék kedvelik, színes virágai az emberi szem számára is kellemes látványt nyújtanak. A Lepkekertben ráadásul több orchidea, bromélia és szakállbromélia is pompázik.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2000 óta működik nagyobb szabású lepkebemutató. A Lepkekert helye és kialakítása az idők során többször is változott, jelenlegi formáját 2014-ben nyerte el.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Elfeledettnek hitt betegség okoz súlyos fertőzéseket avagy mit kell tudni a szamárköhögésről

Elfeledettnek hittük, de súlyos fertőzést okoz - Mit kell tudni a szamárköhögésről

Barátságosnak hangzó neve jellegzetes tünetére utal: a beteg erős köhögés közben a szamár hangjára emlékeztető elnyújtott hangot hallat. 1954 óta kötelező ellene a védőoltás. Általában ezzel úgy hisszük, hogy le is tudtuk egy életre. Pedig nem!
5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

5 apró szokás, amitől kiegyensúlyozottabb lesz a családi élet

Van, amikor minden egyszerre történik: a gyerekek beszélnek, a táska nincs bepakolva, a vacsora odakozmál, és persze épp akkor csöng a telefon. Ilyenkor a „kiegyensúlyozott családi élet” kifejezés leginkább egy távoli álomnak tűnik. Pedig nem a nagy, drámai változások segítenek, hanem azok az apró szokások, amik csendben, lassan átrendezik a napjainkat.
5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

5 dolog, amit a természet jobban tanít, mint bármelyik iskola

Gyerekkorunkban magától értetődő volt, hogy kint játszunk. Faleveleket gyűjtöttünk, kavicsokat raktunk sorba, vagy csak lestük, ahogy a hangyák jönnek-mennek a járdán. Ma sok gyerek idejének nagy része zárt térben telik: iskola, otthon, képernyő.
A női termékenység titkai

A női termékenység titkai

A fogantatás és a születés misztérium. Ma már mintha ezt elfelejtettük volna. Mintha a nők már nem bíznának a testükben és abban, hogy képesek egy gyermeket a világra hozni. Egyre inkább támaszkodnak a külső hatásokra, orvosi segítségre. A külső hatások miatt is, hiszen a társadalom nyomása és a stresszes környezet egyáltalán nem segít a nyugodt gyermekvállalásban.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére