Félmillió gyermek él Magyarországon egyszülős családban, rájuk gondolnak elsősorban, amikor az egyszülős családok támogatását kiemelten fontosnak tartják - mondta Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, aki az ünnepségen hungarikumnak nevezte az intézményt, hozzátéve, az a világon egyedülállónak számít.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Az Egyszülős Központ hungarikum, ilyen nincs máshol a világon, ezért a "csodájára is járnak" - hangsúlyozta a megválasztott államfő.
Kitért arra, hogy támaszkodhatnak a Nagy Anna által vezetett Egyszülős Központ civil segítőire. A központnak a pesti, Üllői úti után a most megnyílt budai a második intézménye.
Az egyszülős családok tanácsokat kaphatnak, hogyan juthatnak támogatásokhoz, de az álláskereséshez is kérhetnek segítséget, vagy akkor, ha a jog útvesztőjében igyekeznek eligazodni.
A pesti központ nagyon jól működik, sok programot is kínál, népszerű a családoknál. Ezt a tevékenységet bővítik a budai központ létrehozásával. A most átadott budai központban több mint kétszáz négyzetméteren alakítottak ki rendezvénytermet, játszóházat, kávézót.
A héten megkezdi a központ azt az önkéntes segítő munkát is, amellyel a Magyarországra menekülő kisgyermekes ukrajnai-kárpátaljai családoknak játszóházat, gyermekmegőrzést biztosítanak.
Forrás: MTI
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges