Jelenlegi hely

Magas vérnyomás csökkentése: milyen természetes szereket érdemes kipróbálni?

A magyar felnőtt lakosság kb. 8,3 millió fő és a magas vérnyomásúak arányát körülbelül 3,5 millió főre becsülik. A magas vérnyomás, mint köztudott, igencsak korrelál az évek számával: a 75 év felettiek között 5 főből 4-nél előfordul a hypertonia, elsősorban az érelmeszesedés miatt.

Szintén fontos megjegyezni, hogy a magas vérnyomásúak 30%-a cukorbeteg vagy közel áll ahhoz, hogy cukorbetegségben szenvedjen. A másik oldalról nézve, vagyis a cukorbetegek között kb. 50% azok aránya, akik magas vérnyomásban is szenvednek: különösen magasak a számok Nyugat‑Magyarországon, mind az északi, mind a déli régiókban. Mi segíthet? Lássuk!

 

Egészséges étrend

 

Nagyon sok általános népbetegség és egészségügyi probléma elkerülhető az általános, unalomig ismert és ismételt szabályt kell „csak” betartani. Aztán, mint tudjuk, az élet, vagy inkább a nagy betűs Élet nagyon sokszor közbeszól. De érdemes észben tartani, hogy nemcsak saját magunkért felelünk az egészségünkkel: ha (komoly) segítségre lesz majd szükségünk idős korunkban, azzal leginkább szeretteinket sújtjuk extra terhekkel, akaratunkon kívül.

A vérnyomás csökkentésére leginkább az alábbiakat szokás ajánlani:

  • sok tengeri hal,
  • sok zöldség és gyümölcs,
  • alacsony zsírtartalmú tejtermékek (fincsi joghurtot, szevasztok!),
  • nagyobb mennyiségű magnézium, kalcium és kálium,
  • igyekezzünk kerülni a sok sót, zsíros ételeket, koffeint, készételeket, olajban sült (gyors) ételeket és a túl sok (egyszerű) szénhidrátot.

CBD termékek

 

A CBD sokak szemében nagyon pozitívan változtatta meg a kannabisztermékek megítélését. A kannabiodol nem pszichotróp és teljesen legális mind hazánkban, mind az EU más országaiban. Sokrétűen felhasználható, a gyulladás-, fájdalom- és szorongáscsökkentés mellett vérnyomáscsökkentő hatása is lehet. Tudni kell, hogy hivatalosan nem vérnyomáscsökkentő gyógyszer, azonban mégis segíthet különböző helyzetekben. Egyes kutatások arra jutottak, hogy napi 600 mg-nak megfelelő CBD szedése segít olyan helyzetekben, melyek általában vérnyomás növekedéssel járnak. Azonban a webshopokban (pl. Cibdol) megvásárolható CBD készítmények fogyasztóinak kevésbé emelkedik a vérnyomása.

 

Alacsonyabb testsúly

 

Ismét, valószínűleg nem ez az első alkalom, hogy arról hallunk, hogy érdemes elkerülni a túlsúlyt és az elhízást. De nemcsak tudni, hogy mi a megoldás, hanem valóban odafigyelni az életünkre az, amit sokkal nehezebb megtenni, mint mindezt átgondolni vagy éppen kimondani.

Azonban a normál testsúly elérése és fenntartása (BMI 18,5 – 24,9) csodákra képes.

 

Rendszeres sportolás és / vagy testmozgás

 

Szintén fontos a rendszeres testmozgás, amely az egészséges életmód fenntartásához szintén hozzátartozik. A vérnyomás csökkentésére, különösen idősebb korban, fontos, hogy ne erőltessük meg magunkat túlságosan. A vérnyomás csökkentése kb. 4-9 higanymilliméterrel (Hgmm) csökkenthető heti 4 alkalmas, fél órás aerob aktivitással.

 

Alacsonyabb alkoholfogyasztás

 

Mindenki tudja, hogy az alkohol nem egészséges, azonban nincs mindenki tisztában azzal, hogy milyen káros lehet (sokak szemében) viszonylag kis mértékű alkohol fogyasztása is, ha az nagy rendszerességgel történik.

A vérnyomás növekedéséhez vezet, ha naponta nők fél liter sörnél vagy 1 dl bornál többet fogyasztanak vagy ha férfiak ennek a mennyiségnek a dupláját fogyasztják el minden nap. Ahogy elsőre is láthatjuk, a tömény szeszek nem is kerültek bele ebbe a rövid leírásba, mert már napi fél deciliter pálinka, vodka stb. is megnehezítheti az egészséges, alacsony vérnyomás fenntartását, főleg idősebb korban.

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére