Jelenlegi hely

Leukémiás gyerekek lelki támogatása: hogyan segíthetsz szülőként?

A leukémiás gyerekek diagnózisa hatalmas érzelmi kihívás a család minden tagja számára. Szülőként létfontosságú szerepünk van abban, hogy támogassuk gyermekünket ebben a nehéz időszakban, és segítsünk számára megteremteni az érzelmi stabilitást. Az alábbi tanácsokkal szeretnénk segíteni abban, hogy miképp lehetsz ott támaszként gyermeked mellett a diagnózis feldolgozása során és a kezelések alatt.

Hogyan magyarázzuk el a diagnózist leukémiás gyerekek számára?

A gyermekkori leukémia tünetei felismerését követően a gyermek akkor eszmél rá, hogy valami fontos dolog történik, amikor nem érzi már annyira jól magát, esetleg látja, hogy a szülei tanácskoznak az őt kezelő orvosokkal. A leukémiás gyerekek ekkor esetlegesen fellépő félelmét, aggodalmát azzal enyhíthetjük, hogyha már a kezdetektől őszintén, az életkoruknak megfelelően beszélünk velük a betegségükről, és megadjuk számukra a megfelelő tájékoztatást.

  • 2 és 5 éves kor között: a gyerekek egyszerű, alapvető információkat igényelnek azzal kapcsolatban, hogyan változik meg a mindennapi életük. Náluk elég lehet az is, ha annyit tudnak, hogy betegek, és gyógyszerre van szükségük ahhoz, hogy meggyógyuljanak. Emellett fontos, hogy tudják, nem ők tehetnek a betegségükről, és az nem fertőző. Kisebb leukémiás gyerekek számára elegendő annyi, hogy „beteg vagy, és az orvosok segítenek, hogy meggyógyulj.” A könnyen érthető szavak csökkentik a szorongást.
  • 6-12 éves kor között: nekik már lehet saját elképzelésük arról, hogy mi a rák, így akár meg is kérdezhetjük őket, hogy mit gondolnak, tudnak róla. Velük a kór nevét, kezelés módját is megoszthatjuk, illetve azzal kapcsolatban is informáljuk őket, hogy milyen változások várhatók emiatt az iskolai és a szabadidős tevékenységeikben. Emellett a kérdéseik, érzéseik megosztása is segíthet feldolgozni nekik a helyzetet.
  • 12-18 évesek: ők már az összetettebb információkat is megértik, és jó ha, lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek a kezelésükkel kapcsolatos kérdésekben. Ezenfelül a diagnózist és a kezelésükre vonatkozó tájékoztatást jó, ha az egészségügyi szakemberektől hallják.

Ha még részletesebben érdekel a téma, akkor olvasd el korábbi bejegyzésünket, ahol arról írtunk még mélyebben, hogyan beszélj a rákról gyermeked életkorától függően.

Hogyan támogassuk a kezelések során a leukémiás gyerekeket?

A kezelések során felmerülhet, hogy a leukémiás gyerekek szoronganak, félnek, azonban szülőként ezen többféle módon is segíthetünk, és a következő technikákkal megpróbálhatjuk könnyebbé tenni számukra az orvosi beavatkozások elviselését:

  • Döntési lehetőség adása: ha lehetőséget biztosítunk számukra, hogy döntéseket hozzanak, például megkérdezhetjük, hogy apával vagy anyával szeretne-e bemenni a kezelőszobába.

  • Előzetes tájékoztatás: a kezelés előtt egyszerűen és nyíltan elmagyarázva, mire számíthatnak, csökkenthetjük a várakozás okozta feszültséget.

  • Figyelemelterelés: mesék, kedvenc történetek és játékok, valamint relaxációs technikák, mint a mély légzés, segíthetnek enyhíteni a kezelések okozta szorongást.

A lelki támogatás mellett pedig tápláló ételekkel is segíthetünk a leukémiás gyerekeknek abban, hogy könnyebben vészeljék át a kezeléseket.

Érzelmi támogatás leukémiás gyerekek számára a kezelés után

A szülői támogatás alapvető az érzelmi egyensúly megőrzésében. A szülők hozzáállása nagy hatással van a leukémiás gyerekek lelki stabilitására, így érdemes figyelni a saját érzelmi állapotunkra is.

  • Biztosítsuk róla, hogy ügyes volt: mondjuk el neki, hogy jól csinálta végig a kezelést, még ha egy kicsit nehezen viselte is a helyzetet.
  • Beszéljünk a történtekről: ha tisztázzuk a kezelés után történteket, akkor elkerülhetjük a félreértéseket, és a jövőbeli alkalmakra már több információval rendelkezhet a gyermek.
  • Az érzelmek: bátorítsuk arra a leukémiás gyerekeket, hogy beszéljenek érzéseikről.

Mikor kérjünk szakértői segítséget leukémiás gyerekek érzelmi támogatásához?

Egy pszichológus segítsége nem csupán a gyermeknek, hanem a család egyéb tagjainak is fontos lehet, amikor ilyen nehéz időszakon mennek át. Viszont a leukémiás gyerekek esetében mindenképp szakértői segítségre lehet szükség, ha állandóan szomorúnak érzi magát, lehetetlen megvigasztalni, bántja magát vagy másokat, különösen ingerlékeny, nem hajlandó bevenni a gyógyszereket, visszautasítja a kezeléseket, elszigetelődik, vagy pedig alvási problémái vannak.

A leukémiával és daganatos megbetegedéssel élő gyermekek gyógyulását te is segítheted. Így arra kérünk, ha teheted, akkor támogasd te is a kis betegek felépülését!

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Répa, szén, lyukas lábas… hóemberépítésre fel!

Gondoltad volna, hogy a z éjszaka sötétjében is mosolygó, házainkat őrző hóembereknek saját ünnepük van? Ha nem, akkor ideje előkeresni a garázsba utolsó alkalommal elrejtett alkatrészeit, közeledik január 18-a, a hóemberek világnapja!
Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

Ha elmúlik karácsony... avagy a szaloncukrok utóélete

... már ha van nekik ;-) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, évekkel ezelőttig azt gondoltam, hogy nincs az mennyiségű szaloncukor, ami nem fogy el decemberben. Általában a Mikulás nap táján vett első zacskók pár nap alatt elfogytak, a fára (vagy inkább csak alá) szánt szaloncukrokat el kellett dugni, hogy megérjék a fadíszítést. Mára változtak az étkezési szokásaink - kevesebb szaloncukrot veszek - és marad az ünnepek után is. Na, attól nem félek, hogy lejár a szavatosságuk, de elgondolkodtam azon, hogy milyen változatos módon lehet még őket felhasználni.
Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Öngondoskodás szülőként télen: mi fér bele reálisan?

Télen sok szülő érzi úgy, hogy az öngondoskodás egy szép, de elérhetetlen fogalom. Mintha ez is még egy feladat lenne a listán, amit jó lenne kipipálni – de valahogy sosem jut rá idő, energia vagy tér. Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem törődünk magunkkal, hanem arról, hogy kevesebből próbálunk ugyanannyit adni. Ha télen azt érzed, hogy fáradtabb vagy, türelmetlenebb, és nehezebb magadra figyelni, az nem kudarc. Ez az időszak eleve többet vesz ki belőlünk, mint máskor.
Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Amikor az év eleje inkább megtart, mint indít

Az év eleje sokaknál nem friss lendülettel indul, hanem csendesebb, nehezebb érzésekkel. Az ünnepek elmúltak, a hétköznapok visszatértek, kint korán sötétedik, és mintha belül is lassabban mozdulna minden. Családként ez gyakran még erősebben érződik: újraindul az ovi, az iskola, a munka, miközben az energiaszintünk nem igazán tart lépést a naptárral. Ha ilyenkor azt érzed, hogy az év eleje inkább nyomasztó, mint lelkesítő – fontos kimondani: nem vagy egyedül, és nem veled van a baj.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére