Jelenlegi hely

Koncertek és színházi előadások is lesznek a Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztiválon

Idén 26. alkalommal nyitja meg kapuit a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál, ahol augusztus 29. és szeptember 1. között koncertekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, foglalkozásokkal és játékokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt. Fellép többek között Halász Judit, a Makám zenekar és a Kolompos együttes is. 

A Klebelsberg Kultúrkúria ezúttal is színes programokkal készül minden korosztály számára. A fesztivál első napján Szabó Balázs Bandája lép színpadra, szerepel a programban a Danubia Zenekar filmzenei estje, a Makám együttes koncertje és Lovasi András szólóprodukciója is.  

A gyerekek a fesztivál ideje alatt egész nap a Mesekertben játszhatnak, alkothatnak és kalandozhatnak. A családi sportnapon pedig különböző sportágak próbálhatók ki.

Augusztus 30-án egyebek mellett lesz bábszínházi előadás, gólyalábas utcaszínházi előadás. Másnap sok más mellett artisták, óriásbábos utcaszínház és az Orlai Produkció Mezítláb a parkban című előadása várja az érdeklődőket.

Szeptember 1-jén Halász Judit koncertje, öko show és tűzzsonglőrök is szórakoztatják majd a közönséget.

A fesztivál programja

2024. augusztus 29., csütörtök

19:30 Megnyitó, polgármesteri köszöntő, Csodatükör civil díj átadó
20:00 Szabó Balázs Bandája koncert

2024. augusztus 30., péntek

16:30 A mindentjáró malom - A Csodamalom Bábszínház előadása
17:30 Föld Fölött - Avagy egy bátor kalandor úti beszámolója Langalétiából - gólyalábas utcaszínházi előadás
18:00 Nonstop Impro - Interaktív színházi este a Szindra Társulattal
19:30 TV vs. Mozi - A Danubia Zenekar koncertje

2024. augusztus 31., szombat

10:30 Mindentlátó királylány - A Griff Bábszínház előadása
11:30 Itt csak jókedv terem - A Lóca együttes koncertje
12:30 Örömtánc - bemutató
15:00 Fizika show - Látványos bemutató a fizika világából
16:00 Kocsonyakirályfi - Jóízű bábos mese 3 fejezetben, Álomzug Társulás előadása
17:00 Cirkuszi mesék - artisták történetei és mutatványaik Időutazók Társulat
17:45 Tombolahúzás
18:00 Álomvigyázók - A Makám együttes koncertje
19:00 Sárkányológia - A Bab Társulat óriásbábos utcaszínháza
19:30 Mezítláb a parkban - Az Orlai Produkció előadása
22:00 Old Bones - házibuli
22:00 Csillagok titkai - Teleszkópos megfigyelés a Magyar Csillagászati Egyesülettel

2024. szeptember 1., vasárnap

10:00 Külső helyszínen: 10 éves a Pokorny! - Családi sportnap a Pokorny József Sportközpontban
Focikupák, tenisz bemutatók, sportvetélkedők, bringás tájékozódási verseny és még sok-sok újdonság

10:30 Halász Judit koncert
11:30 Az elásott kincs - A Magamura Alkotóműhely bábelőadása
12:30 Sramli délidőben - Az Adlersteiner zenekar koncertje
15:00 Öko show - Látványos kísérletek a biológia világából
16:00 Malac és Liba: Tóth Krisztina humoros meséje bábszínpadon A KL Színház bábelőadása
17:00 Rolandó bűvész trükkjei
17:45 Tombolahúzás
18:00 Kolompos mulatság - A Kolompos együttes koncertje
19:00 Horagus mester cirkusza - A Langaléta Garabonciások gólyalábas utcaszínháza
20:00 LOVASI: Teremőr
22:00 Fényjátékok - A Pyro Trió tűzzsonglőrök előadása

Augusztus 31. - szeptember 1.

EGÉSZ NAPOS JÁTÉKOK ÉS JÁTSZÓHÁZAK A MESEKERTBEN

  • Csúzlizda
  • Tündérhinta
  • Felhővadászat
  • Jövőbe lövő készülék
  • Bábjátákautomata
  • Jurta
  • Bogárháton játszóház
  • GYIK Műhely
  • Kézműves foglalkozás

Kiállítás: A velünk élő szimbolika - csoportos fotókiállítás
Kísérő program: Piac a fekete macskához - termelői piac

A belépés ingyenes, kivéve a kiemelt előadásokra.

Klebelsberg Kulturkúria, 1028 Budapest, Templom u. 2-10.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Árpád-házi királyaink

Árpád-házi királyaink

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. október 31.Korcsoport: 5-12. évfolyamos diákok számára
Ez állati jó! - Európa madarai

Ez állati jó! - Európa madarai

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. december 31.Korcsoport: 3-8. osztályos általános iskolás tanulók számára
Magyarnak születtem, szeretem e földet

Magyarnak születtem, szeretem e földet

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2025. január 31.Korcsoport: 4.-8. és 9.-12. évfolyamos diákok számára
Süsü mesés világa

Süsü mesés világa

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. szeptember 30.Korcsoport: 4-10 éves korosztály számára

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére