Jelenlegi hely

Kedvenc adventi vásáraink Budapesten 2018

Az advent a várakozás időszaka, ilyenkor az ünnepre hangolódást segíti, hogy a város is varázslatos díszbe öltözik és sok értékes program várja a családokat. A rohanó hétköznapokon jól esik megállni és megpihenni, találkozni és feltöltődni.

Színházi előadások, koncertek, fényfestés, korcsolyapályák, vásári forgatag, kézműves portékák, színes programok, betlehemes játék, adományozás. Megmutatjuk a legkedveltebb budapesti karácsonyi vásárokat. Kellemes készülődést kívánunk!

A város szívében
Téli fesztivál és karácsonyi vásár a Városháza parkban

Ingyenes koncertek, bábszínház, betlehemes játékok, kézműves foglalkozások, jótékonysági macigyűjtés és még sok más program várja a látogatókat. A karácsonyi vásár a „Családok évéhez” kapcsolódik, a fókuszban a gyermekek ünnepre való felkészítése áll, melyben a Bibliai mesék sorozat felolvasása és feldolgozása is szerepel. A karácsonyi vásár mellett Budapest legnagyobb karácsonyfája, óriási adventi koszorú és a csaknem száz kis fenyőből álló köztéri installáció látható. A négy adventi hétvégén egész napos programok várja a családokat a fűtött Üvegházban. Lesznek karácsonyi kézműves foglalkozások, betlehemes játékok, koncertek, angyalposta-szolgálat, jótékonysági macigyűjtés. 

További információ 

Időpont: 2018. november 23. - december 28.
Helyszín: V. ker. Városháza park (a Deák tér mellett)

Fényjáték és vásári forgatag
Adventi Ünnep a Bazilikánál

A Szent István téren vásárral, vizuális élménnyel, gasztrocsemegékkel és ingyenes korcsolyapályával várják a látogatókat. A Meseországot idéző vásárban felidézik a karácsony hangulatát, illatát, fényeit és közösségformáló erejét is. A környezettudatosság jegyében minden árus környezetbarát étkészlettel szolgálja fel fogásait, és a tér közepén álló impozáns karácsonyfa miatt sem kellett kivágni egy fenyőt sem. A speciális műanyagból készült korcsolyapálya nem igényel áramot. 

A meséket idéző fényfüzérek alatt szabályosan sorakozó faházikókban kortárs alkotók kínálják portékáikat, és öltöztetik új köntösbe a hagyományos kézművességet. 3D-s szabadtéri mozivá változik a tér, karácsonyi mesét vetítenek a székesegyház homlokzatára. Az ételérzékenységgel küzdők különböző gluténmentes fogásokat vagy cukorbetegek számára is fogyasztható, alacsony glikémiás indexű forralt bort találnak. Ingyenes korcsolyaoktatás: pénteken 14.00 és 20.00 óra között, szombattól vasárnapig 10.00 - 18.00 óra között.

További információ

Időpont: 2018. november 24.- 2019. január 1.
Helyszín: V. ker. Szent István tér- Zrínyi utca

Örömmel ajánljuk!
Családszervezetek III. Adventi Jótékonysági Vására

Idén harmadik alkalommal fognak össze családos szervezetek, közéleti szereplők, hogy egy jótékonysági vásár keretében segítsenek. A kézzel készült ajándéktárgyak árusításából befolyó összeget a Jel Alapítványon keresztül a siket és nagyothalló gyermekkel, szülővel élő családokat támogatják. Kézműves karácsonyi vásár, valódi értékek, családi pillanatok, hangulatos programok, csodálatos művészek a karácsonyi készülődés és a jótékonyság jegyében.

Kiegészítő programok is várják a családokat, többek között interaktív meseszínház, arcfestés, jelbeszédes foglakozás, kézműveskedés, táncház, játszóház és egyéb izgalmas program. Lekvárok, sütemények, apró mécsesek, szappanok, gyertyatartók és koszorúk, a portékák széles skálájának felvonultatják. Az esemény fővédnöke: Herczegh Anita, a köztársasági elnök úr felesége, aki csodálatos adventi koszorúkkal készül a vásárra. 

További információ

Időpont: 2018. december 1., 10.00-18.00
Helyszín: Millenáris Park, B épület

Hangulatos és családias
Advent Óbudán

Idén is ünnepi díszbe öltözik Óbuda Fő tere az adventi hétvégékre. A koncertek, táncelőadások, gyermekműsorok mellett kézműves vásár várja az érdeklődőket a Fő téren, a Csobánka téren és a Szentlélek téren. A szabadtéri “kemencék”, a nézelődők sokaságát kürtőskalács, karácsonyi és forralt bor illata, krampampuli, töltött tésztás lángos és sok más finomság csábítja. Ingyenes jégpálya és korcsolyabérlési lehetőség van a gyereknek.

További információ

Időpont: 2018. november 30. - december 23.  (a koripálya január végéig van nyitva)
Helyszín: III. ker. Óbuda, Fő tér

Ünnep és hagyomány
Advent a Várkert Bazárban

Számos program hívja a karácsonyi hangulat és készülődés jegyében a kilátogatókat. Az adventi vasárnapokon egy misztériumjáték keretében tárul fel a betlehemi istálló, ahol megelevenedik a bibliai történet a Szent Családdal, a pásztorokkal, a három királlyal és az élő állatokkal.

A magyar népi hagyományokat és az egykori falusi karácsonyok hangulatát mondókákkal és versekkel idézik majd meg a vendégek között járó betlehemesek. A karácsonyi kézműves programokon lehet készíteni továbbá adventi kalendáriumot, koszorút, képeslapot és számos egyéb karácsonyi kelléket. Kreatív adventi készülődés - családi workshop, koncertek, interaktív gyerekelőadások, üvegfestés, ünnepi gyertyagyújtás, fakutyapálya, kézműves vásár.

További információ

Időpont: 2018. december 2-23. minden vasárnap
Helyszín: Várkert Bazár, I. ker., Ybl Miklós tér

Varázslatos
Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

Európa tíz legszebbje között tartják számon a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, ahol a hagyományoknak megfelelően a tér hatalmas fenyőfája az adventi és karácsonyi időszakban gyönyörű ünnepi díszítést kap, az összes épület pedig karácsonyi díszkivilágítást. Zsűrizett kézműves portékákkal és minőségi gasztronómiai kínálattal várják az érdeklődőket. 

A színpadon a csaknem két hónap alatt mintegy 160 program lesz, amelyek között népzenei, dzsessz, crossover, alternatív, blues és soul koncert, valamint bábszínházi, vagy zenés-táncos előadás is várja a közönséget. December 6-án a finn Mikulás is ellátogat a Vörösmarty térre és ajándékokkal kedveskedik a jelenlévőknek.

A játszóházban a gyerekek elsajátíthatják a gyertyaöntés, a kosárfonás, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés technikáját, a Magyar Kézműves Szövetség Nyitott műhelyében pedig a kovácsmesterség mutatkozik be idén. A karitatív faházban több jótékonysági szervezet várj az adományokat, de kiemelt programok keretében gyűjtenek a nagydobronyi magyar árvaházban élő gyerekeknek és a Budai Gyerekkórház javára is.

December 1. és 24. között minden nap sötétedéstől fényfestéssel készülnek a Gerbeaud-ház falán, amelyet kora délutántól zárásig láthat a vásár közönsége.

Időpont: 2018. november 21. - 2019. január 1.
Helyszín:  V. ker. Vörösmarty tér

További információ

Elegáns és különleges
Adventtől Vízkeresztig a Nagytétényi Kastélyban

Adventtől Vízkeresztig időszakosan megnyitja kapuit a Nagytétényi Kastély és várja látogatóit többek között a már hagyománnyá vált karácsonyfa kiállítással, koncertekkel, közös gyertyagyújtással!
Programok: iparművészek karácsonyfáinak tárlata, művészeti szakiskolák és egyetemek kiállítása, ünnepi divat hétvége, sváb hétvége, édes hétvége, komolyzenei koncertek, Kakaó koncertek (minden vasárnap 11-12 óra között, nem csak gyerekeknek), iparművészeti piac, kézműves foglalkozások a művészeti iskolák irányításával, múzeumpedagógiai programok, tárlatvezetések

További információ

Időpont: 2018. december 2.- 2019. január 6.
Helyszín: Nagytétényi kastély, XXII., Kastélypark u. 9 - 11.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére