Jelenlegi hely

Kávéház, kultúra, közösség - Jön a Kávéházak Éjszakája

A május 18-i Kávéházak Éjszakáján a város mintegy húsz helyszínén számos ingyenes program közül válogathatnak a látogatók: koncertek, felolvasóestek, dumaszínház, könyvbemutatók, túrák is lesznek.

Budapest ékkövei

Az idén májusban útjára induló Kávéházak Éjszakájának fő célja feleleveníteni és népszerűsíteni a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát. Egy éjszaka erejéig megmutatják Budapest ezen ékköveit és azt, hogy a kultúra mellett szeretteink, barátaink társaságában eltöltött idő nyújt a legtöbbet mindennapjainkhoz.

Kávéházaink mindig is kiemelkedő szerepet töltöttek be a főváros történelmében. Kosztolányi Dezső száz évvel ezelőtt egyszerűen csak kávévárosként emlegette Budapestet.

Nem tévedett nagyot, hiszen aligha tehettünk volna meg néhány lépést anélkül, hogy ne ütközzünk egy kávéház teraszába vagy épp cégérébe.

A 19. században, majd a 20. század elején a kávéház a társadalmi élet első számú helye volt, egyfajta csomópont, ahol a szellemi élet is felpezsdült. A 19. század végén az írók már második otthonukként tekintettek ezekre a helyekre, ahol a modern magyar irodalom ekkortájt formálódott.

A programba húsz belvárosi helyszín, kávéház kapcsolódik be, melyek tradíciójuk, népszerűségük alapján méltó reprezentánsai lehetnek a Kávéházak Éjszakájának.

A repertoárban találunk tradicionális helyeket – mint például a Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark, a Hadik, a Zsivágó –, amelyek felidézik a régmúlt hangulatát, de meglátogathatnak újhullámos, kortárs jellegű kávézókat is, mint például a Kelet Kávézó, a La Nube, a Smúz,a Börze és a Frei Café.

A május 18-i Kávéházak Éjszakáján a város mintegy húsz helyszínén számos program közül válogathatnak a látogatók. A kávéházak és a kultúra szerelmesei az éjszaka folyamán a programokat ingyenesen látogathatják.

Színes repertoár

A klasszikusokat kedvelők számára verses-zenés esteket programokat kínálnak: a Pilinszky János-, József Attila-, Karinthy Frigyes-, Weöres Sándor-, Ady Endre-estek különlegesnek ígérkeznek. A Dunapark Kávéházban fellép a Dumaszínháztól Felméri Péter, majd Bíró Eszter és Zenekara magyar költők – Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, Szép Ernő és Varró Dániel – énekhangokra, népi és ütőhangszerekre, gitárra és harmonikára áthangszerelt, megzenésített verseivel.

A Centrál Kávéházban, mely a 19. századvége és a 20. századeleje jelentős szellemi központjának számított – itt született a Nyugat folyóirat is –,Turek Miklós Pilinszky-emlékestjével, majd egy József Attila utolsó éjszakáját feldolgozó monodrámával készülünek.

A kortárs irodalom egyik fellegvárának számító Hadik Kávéházban a magyar slampoetry válogatott kiválóságai idézik meg a Nyugat halhatatlan költőit Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy – és még sokan mások! – alakjának és verseinek felelevenítésével, Kemény Zsófi, Bánóczi Bea, Bárány Bence, Mészáros Péter és Simon Márton segítségével.

A Magvető többek között a közönséget is megdolgoztató élő pódiumjátékkal, irodalmi vetélkedővel készül Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám, Várady Szabolcs és Barna Imre játékmester, illetve a később csatlakozó Szabó T. Anna és Kőrizs Imre közreműködésével.

A Gerbeaud Karinthy-estjén Kiss László nagyszerű érzékkel, szellemesen idézi meg a színpadon a magyar irodalom közismert alkotóját, az író eredeti művei mellett stílusparódiái vagy irodalmi karikatúrái is – ahogy maga Karinthy nevezte írásait –hallhatóak lesznek.

A zene szerelmeseinek

A zenére vágyók is kedvükre válogathatnak a koncertek közül: a Börzében a Canarro együttes lép fel, az idén 120. születésnapját ünneplő Művészben francia sanzonest lesz Bardóczy Attilával, és a „Művész 120” tortát is megkóstolhatjuk, mely a Kávéházak Éjszakáján debütál.

A Kék Lóban Tisza Kata és az ef Zámbó Happy Dead Band, a Frei Caféban Gájer Bálint, a Gerlóczyban pedig a Taraf de Akácfa várja a közönséget. A Gerbeaud-ban a jazz szerelmeseinek két koncerttel is készülünk: Váczi Eszter egyedi, simogató hangszíne a mai napig elvarázsolja a hallgatót és elválasztja a világ zajától.

A Group n’ Swing az ország elsőszámú swing- és boogie-zenekara, mely idén ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az együttes eddig három lemezt adott ki, melyből a másodikat 2013-ban Fonogram-díjjal is jutalmazták.

„A Kávéházak Éjszakája egy megvalósult álom: Összefogással, megmutatni valamit valódi értékeinkből. A századforduló idején a polgári, társasági élet legfontosabb helyszíne volt a Kávéház. A XXI. század felgyorsult tempójával szemben egy estére megmutatjuk, hogy nem veszett el ez a kincs, hogy Budapest kávéházainak sokfélesége mindenkinek lehetőséget nyújt az ízlésének megfelelő kiválasztásában a pazar enteriőrtől az underground caféig. A helyszínek megmutatása mellett célunk, hogy rávilágítsunk, nincs értékesebb, mint a barátokkal, szeretteinkkel együtt töltött idő.”– mondta Serfőző Kriszta, a Kávéházak Éjszakájának főszervezője. Hozzátette: "A Gerbeaud-ban működő Belvárosi Kulturális Szalon vezetőjeként havonta több alkalommal rendezünk művészeti és beszélgető esteket, ahova sokan már kicsit hazaérkeznek. Jó érezni, hogy a kultúra terjesztésével közösséget építünk, értéket teremtünk."

A Kávéházak Éjszakájafőtámogatója: Budapest Főváros Önkormányzata.

Időpont: 2018. május 18. 19.00–23.30

További információ

Forrás

- Budapestimami -
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére