Jelenlegi hely

Ister Napok Szentendrén - A Duna ünnepe

Ister napok - dunaparti fesztivál lesz Szentendrén a korzón. Idén már 14. alkalommal kerül sor erre a helyi hagyományokra épülő ingyenes eseményre, amely számos, a Duna köré szerveződő vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és a látogatóknak. A két napos rendezvény minden korosztályt megszólit, reggeltől estig a gyerekprogramoktól az éjszakába nyúló koncertekig.

A Duna – ókori nevén Ister - Szentendre gyöngyszeme, mely számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az idelátogatóknak. A Dunán napközben evezős és sportversenyek, a parton játékos programok zajlanak. Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség. A két nap alatt fellép többek között a Muzsikás és Vujcsics Együttes, illetve a fesztivált magas színvonalú gasztronómiai vásár kíséri. A Duna-korzón napközben és este színpadi programok, táncházak  és koncertek sokasága várja a közönséget. A rendezvény ingyenes.

Helyszín: Duna-korzó

Program

Július 21. szombat 

10.00 Az Ister Királynő fogadása és köszöntése: ünnepi felvonulás a Lázár cár térről

Nagyszínpad előtt/utcatér 
11.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek
13:00 Tombola

Dunaparti Művelődési Ház udvara 
10.00 Üzenettutaj készítés, gyertyahajó díszítés a Vadkacsa Egyesület közreműködésével
13.30 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
14.00 Perpatvar – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek a Hórihorgas Hujákolók előadásában

Nagyszínpad 
15.30 G.A.M. GANG
17.00 Görög táncház az Akropolisz Compania zenekar kíséretével
18.30 Zuboly
20.00 Muzsikás
21.30 Gyertyaúsztatás (Duna-part) Több mint 1000 mécses úszik le a Dunán, zeneszó közben. 
22:00 Guča Partyzans Brass Band

Július 22. vasárnap

Dunaparti Művelődési Ház udvara 
10.00 A Hórihorgas Hujákolók gólyalábaznak a belvárosban
11.00 Sárkányármány – gólyalábas és óriásbábos parasztkomédia gyermekeknek, a Hórihorgas Hujákolók előadásában
11.00 Kézműves program gyermekeknek, Kyrú közreműködésével

Nagyszínpad előtt/utcatér

13.00 Rajzolj az aszfaltra! kreatív program gyermekeknek

Nagyszínpad 
14.00 Tombola
15.00 Dalabåi
17.00 Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet
19.00 Vujicsics Együttes és a ViGaD Trió
20.30 Táncház a Vujicsics Együttessel

Társprogramok mindkét nap a Duna-korzón

Dunaparti Művelődési Ház udvara 
11.00 -17:00 Kézműves foglalkozások

Duna korzó – Duna Terasz 
10.00 -16:00 Korzó végi ingyenes csónakázás -kenuba szállás a Riverside (Úszómű) kikötőben

Lázár cár tér 
11:00 -20:00 Népi játszóház
10:00 -17:00 Az Egészséges Városért Közalapítvány programjai

További infó

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére