Jelenlegi hely

Interaktív foglalkozások a Föld napján a Tudományfesztiválon

Interaktív foglalkozások, vadnyompárosítás, kalandpálya, gasztrotanösvény és az idén először magyar startup vállalkozások bemutatója, valamint középiskolás diákok projektjei is várják az érdeklődőket április 21. és 22. között a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében Budapesten.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Föld napja eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld állapotára, a környezettudatos magatartás gyakorlására, az élővilág sokszínűségére és annak fenntartására, a természeti kincsek és a nyersanyagok takarékos felhasználásra, valamint a hulladékokból kinyerhető másodnyersanyagok hasznosítására.
Felidézte, hogy a Föld napját 1970 március 21-én ünnepelték először, Magyarország 1990-ben csatlakozott az eseményhez. Mint mondta, a Föld napja rendezvényt 2014 óta kötik össze a Tudományfesztivál eseménysorozatával. A rendezvényen részt vesznek egyetemek, főiskolák, kutatóközpontok, valamint a Földművelésügyi Minisztérium intézményei.

A nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatukat mutatják be, köztük az erdei iskolai foglalkozásokhoz használt munkafüzeteket és segédeszközöket. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti parkok évről évre több látogatót vonzanak, tavaly másfél millióan látogatták országszerte az intézményeket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat standjánál rádiószondás léggömböt engednek fel, de kiderül, hogy miként lehet mérni az UV-B sugárzást is. A tájban rejlő értékekkel ismertetik meg a látogatókat a Herman Ottó Intézet pavilonjánál. Idén először vesznek részt az eseményen az állami erdészetek, amelyek az erdők növény- és állatvilágába engednek betekintést a résztvevőknek a vadnyompárosítási és fajfelismerési program segítségével. A FIRELIFE erdőtűz-megelőzési kalandpályán memóriájukat, kreativitásukat, valamint gyakorlati és fizikai állóképességüket tehetik próbára a gyerekek. A hulladék is érték címmel bemutatót és foglalkoztató programot tartanak a kisebbek számára, de láthatóak lesznek a legszebb konyhakertek is.
A 110 éves Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola virágdíszítéssel várja a látogatókat, míg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár standjánál a hüvelyes növényekre hívják fel a figyelmet. Szakmai konferenciát is rendeznek a Kossuth Klubban, ahol bemutatják a magyarországi natúrparkok fejlesztési koncepcióját.
Nagy Erzsébet a Magyar Nemzeti Kereskedőház egyik ügyvezetője elmondta, hogy az idén először a Science Shop elnevezésű pavolin várja az érdeklődőket a Tudományfesztiválon, ahol április 21-én 16 startup vállalkozás mutatkozik be. Megismerkedhetnek a látogatók többek között nanotechnológiai fejlesztésekkel, kerékpáros nyomkövető és biztonságtechnikai rendszerrel, saját fejlesztésű 3D nyomtatóval, valamint konyhai szagfogóval és felhőalapú mezőgazdasági rendszerrel.
Kovács Péter, az xLabs vezérigazgatója a Startup Safary programsorozat egyik főszervezője elmondta: "a kétnapos eseményen a teljes budapesti startup ökoszisztéma megnyitja kapuit", negyven helyszínen több mint 80 programot kínálnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az esemény kiemelt vendége lesz Jeff Burton, az Electronic Arts befektetője.
Gyenes Ádám, a TIT Kossuth Klub Egyesület igazgatója a Tudományfesztivál programsorozatáról elmondta: a Science Shop pavilont azzal a céllal hozzák létre, hogy új bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak fiatal magyar vállalkozók és tehetséges fiatalok számára. A legjobb startup vállalkozásokat díjjal is jutalmazzák.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére