Jelenlegi hely

Indul a szezon a budapesti strandokon is

Az idei strandszezonban elsőként a Palatinus és a Paskál fürdők strandterületei nyitják meg kapuikat a budapesti strandok sorában, melyek idén is számos kedvezménnyel, programmal és készpénzmentes fizetési lehetőséggel várják a nap és a víz szerelmeseit.

A strandszezon megnyitására április 28-án kerül sor, ekkor nyit a Palatinus és Paskál fürdő strandterülete. Május 26-án nyit a Csillaghegyi, május 27-én a Római strand, június 2-től pedig már a Pünkösdfürdői strand is fogad vendégeket.

Fizetés csak kártyával

Az összes budapesti strandon ún. készpénzmentes fizetés került bevezetésre, így a fürdő területén vásárolt termékekre (étel, ital, strandcikkek, stb.) készpénz helyett kizárólag a pénztárakban feltöltött kártyát, bankkártyát és elfogadóhelytől függően SZÉP-kártyát fogadnak el.

Ez a rendszer kényelmes és biztonságos, hiszen így a fürdőzés során nem kell a készpénzzel bajlódni vagy azon aggódni, hogy pénztárcánk biztonságban legyen. A kártyát távozáskor nem kell leadni, hiszen az egyenleg az utolsó használattól számított 5 éven keresztül folyamatosan felhasználható, vagy visszaváltható, bármely a BGYH Zrt. által üzemeltetett fürdőben és strandon.

Újdonásg a Palatinuson

Az immár egész évben nyitva tartó Palatinus fürdő strandterületén ebben az évben egy csaknem 1000 nm-es új játszótér várja a gyermekeket családias környezetben. Három korcsoportra külön kialakított játék blokkokkal, játszóvárral. Újdonságként idén már egy vizes terepasztal is várja majd a gyerekeket. Kialakításra került egy gumi burkolatos lábtenisz pálya és a kültéri fitness park területe is megújult.

A Paskálban már a medencében is sakkozhatunk

A Paskál fürdőben május 15-én kerül átadásra egy közel 90 nm vízfelületű, közvetlen épületkapcsolatos télen-nyáron használható kültéri ülő medence, beépített sakk asztallal. Az iskolai szezon végére mintegy 3000 nm-es új füves terület kerül átadásra, így a Paskál fürdő már mintegy 3,8 hektár zöld területtel várja a látogatókat.

Versenyhelyszín és gyerekparadicsom a Csillaghegyi fürdőben

Javában zajlik a Csillaghegyi fürdő fejlesztése, mely terveink szerint idén nyáron átadásra kerül. A hegyoldalban épülő, 7000 nm-es, hatszintes létesítményben helyet kap egy 33x25 méteres úszómedence, mely alkalmas lesz úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is, tanmedence, wellness részleg, panorámás étterem, egyik szintjén pedig egy 500 négyzetméteres gyerekparadicsom létesül, hogy a kisgyermekes családok számára egész évben biztosított legyen a fővárosban a fürdési lehetőség.

Nyári fürdős programok

A nyár folyamán számos családi, sport és gyerekprogram teszi még színesebbé a strandok életét, hiszen számos hétvégén, mind az öt strandon érdekes és szórakoztató programok, sportolási lehetőségek is várják az érdeklődőket.

Várhatóan július 27-én a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezésre kerül a Strandok Éjszakája program, melyhez a Budapest Gyógyfürdői Zrt. idén a megújuló Palatinus strandon megszervezésre kerülő programokkal csatlakozik.

A hétköznapi felnőtt belépők árai a tavalyi strandárakhoz képest a Pünkösdfürdői- és Csillaghegyi strandon változatlanok, a többi strandon maximum 100 Ft-tal emelkednek. Míg a felnőtt belépők ára 1.800-3.100 Ft, a kedvezményes (gyerek, diák, nyugdíjas) jegyek ára 1.500-2.600 Ft között mozog.

A strandok természetesen továbbra is kínálnak kedvezményes, családi belépőket, melyek ára 3.400-9.600 Ft. A Csillaghegyi fürdőben – az új wellness részleg megnyitásáig – a belépők ára hétköznap egységesen 1.000 Ft, hétvégén 1.200 Ft.

10 BUDAPESTI FÜRDŐHELY

Forrás: budapest.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Régi idők karácsonya Budapesten

Régi idők karácsonya Budapesten

Milyen volt az ünnepi készülődés az elmúlt évszázadban a fővárosban? Régi képekkel mutatjuk be, hogy milyen is volt egykor a karácsonyi forgatag.
Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Ingyenesen látogatható az elképesztő karácsonyi fényben úszó csodaház

Eta néni 2021-ben ismét sok szeretettel vár mindenkit! Nyitva a ház az adventi időszakban.Dabason van egy ház, ami varázslatos ünnepi fényárban úszik. De nem egyszerűen tujákra aggatott fényfüzéreket kell elképzelni, hanem egy olyan színes csillogást, mintha becsöppentél volna egy karácsonyi Hollywoodi rajzfilm közepébe. Eta néni több mint tíz éve díszíti fel házát és udvarát az ünnepek közeledtével.
Országos adventi programajánló

Országos adventi programajánló

Adventi ablaknaptár, gyertyagyújtások, vásári és betlehemes programok.. a várakozás, a csodák, a meglepetések időszaka. Különleges adventi programok készülődnek szerte az országban, válogattunk belőle.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Idén újra látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 72. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére