Jelenlegi hely

Idén egy hétvégére nyit ki a Gyereksziget

Háromnapos fesztivállal induk a vakáció a Hajógyári-sziget árnyas fái közt. Június 16-tól 18-ig várja a családokat a Generali Gyerek Sziget, ahol koncertekkel, bábszínházzal, vetélkedőkkel, sport programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat.

Az ingyenes családi fesztivál Halász Judit koncertjével idul, majd olyan népszerű előadók lépnek még fel a Nagyszínpadon, mint az Apacuka együtes vagy Gryllus Vilmos.

A gyerekek Kukutyinban megismerhetik a régi szakmákat és megnézhetik mit csinál például a takács, a csizmadia, a mézesbábos vagy a kalapos. Aki a falusi élet mellett a vidék állataival is megismerkedne, azt az Állatsimogató várja, a Kézműves Palotában pedig nyári ajtódíszeket, koronát vagy textilképet lehet majd készíteni.

A Gyerek Paradicsomban a környezettudatosság kerül a középpontba, így lehet kertészkedni, ültetni, fűszerekkel és madarakkal ismerkedni, természetes anyagokkal kézműveskedni, de a sziget élővilágát is bemutatják majd egy természetjáró séta keretében. A nemzetközi Duna Naphoz kapcsolódóan a folyó élővilágáról is tartanak előadást a szakemberek.

A cserkésztáborban ügyességi és akadálypályával, kézműves és mesefoglalkozással készülnek, a kezes-lábas játszóházban biciklivel hajtott élményjátékokat lehet kipróbálni.

Az aktívabb programok kedvelőit a Sport- és Kalandparkban, vagy a Karamella Cirkuszvilágában várják.

A kisebb gyereknek és szüleiknek pedig a Babajátszóházban készülnek fejlesztőprogramokkal, tanácsadással és játszósarokkal.

RÉSZLETES PROGRAM

Időpont: 2023. június 16-18.
Helyszín: Budapest, III., Hajógyári-sziget

Forrás: MTI, gyereksziget.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére