Jelenlegi hely

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseprojekt...

Az „Egyszer volt egy meseprojekt" célja, hogy újra népszerűvé, szerethetővé tegye a közös meseolvasást mind a szülők, mind pedig a gyerekek számára.

Mára már általánossá vált, hogy egy kisgyermek születésének első évében kapcsolatba kerül a multimediális tartalmakkal, legyen szó a napjainkban már „tradicionálisnak” mondható televízióról vagy az internetes videókról.

Valóban könnyebb lehet a szülőknek, hiszen a gyerekeket hosszan lekötik az ilyen tartalmak, mivel rengeteg inger éri őket. Sokszor azonban megfeledkezünk arról, hogy milyen jó is volt gyerekkorunkban egy-egy közös esti mese elalvás előtt.

A projekt elkötelezett célkitűzésé, hogy újra divatba hozza a meseolvasást, kiemelve annak pozitív hatásait mind a gyermekre, mind pedig a gyerek-szülő kapcsolatra.

A projekt megalkotói, Csoba Emese, Csüri Fanni Noa, Kovács Réka, Molnár Dániel és Tarcsi Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói hisznek benne, hogy a digitalizált világban is van helye, mégpedig igen fontos helye a nyomtatott mesekönyveknek, valamint a mesék olvasásának a ma már bármikor, könnyen elérhető mesefilmek és különböző animációk mellett.

Az idén ősszel zajló projekt kommunikációja elősorban a közösségi média felületeken zajlik. A platformokon informatív, edukációs, de egyben szórakoztató tartalmak kerülnek közzétételre, például könyvajánlók, szakmai cikkek, illetve egyéb, hasonló témával foglalkozó oldalak.

Egyszer volt egy mesés délután

November 12-én, 15 és 17 óra között érkezik el a meseprojekt a tetőpontjához, amikor a PannKa Part Közösségi Térben, Velük együttműködve megrendezésre kerül egy „Mesés délután”! Erre a pár órás foglalkozásra 4-10 éves gyerekeket, szüleiket, nagyszüleiket, illetve pedagógusokat várnak a szervezők.

Amíg a felnőtteknek Tokár Tamás műsorvezetésével szakemberek: Parrag Katinka gyógypedagógus, Hacsi Panni és Kovács-Kósa Tímea meseterápiás szakemberek és Dr. Vass Dorottea olvasáskutató tart előadást, addig a kisebbekkel szakképzett pedagógusok, óvónők és konduktorok foglalkoznak. Számukra színezőkkel, építőkockákkal, kártyákkal, élő meseolvasással, mesemondással és különböző ajándékokkal készülnek az eseményre.

„Bízunk benne, hogy az esemény híre és a projekt üzenete minél messzebbre eljut és képesek leszünk pár gyermek és szülő kezébe meséskönyvet csempészni” – Kovács Réka, szervező

Részletek és regisztráció

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Kés - és?

Kés - és?

A háziasszony jellemzően főz. Persze nem sorsszerűen. A gyorséttermek, pizzák, hamburgerek és csirkemell csíkok világában igazzá vált: aki telefonálni tud, főzni is tud.
Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére