Jelenlegi hely

Gyere ki a hegyoldalba! - Pákozdi Nemzetközi Sárkányeresztő Találkozó

Ha kikapcsolódni és szórakozni vágysz, akkor Pünkösd hétvégéjén a Pákozdi Nemzetközi Sárkányeresztő Találkozón a helyed! Sárkányok minden mennyiségben és formában, csodaszép természeti környezetben.

Míg a kicsik sárkányt építenek, a nagyoknak megmutatják a sárkányozás szépségeit, a vállalkozó kedvűek pedig ügyességi vetélkedőkön vehetnek részt 2019. június 8-9-én.

A kicsi sárkány is sárkány

Idén 29. alkalommal rendezik meg Pákozdon a Nemzetközi Sárkányeresztő Találkozót, ami többek között a hazai aktív sárkányeresztők krémjének kötelező programja. Az eseményen résztvevők változatos programok részesei lehetnek - ha jó a szél -, úgy mint dugóleverő bajnokság, harci sárkányos küzdelem, éjszakai reptetés.

A kicsi sárkány is sárkány, és nem a tudás a mérce, gyertek, próbáljátok ki milyen egy darab nejlon felett uralkodni! Két sárkányos létezik: az egyik akinek van sárkánya, a másik, akinek még nincs!

Van saját sárkányod? Reptess!  Ha nincs, vehetsz egy egyszerűbbet vagy komolyabbat is. A szervezők szívesen bevezetnek a sárkányok világába, itt minden kipróbálható. A vállakozó kedvűek a már péntektől egész hétfőig a sárkánydombon éjszakázhatnak. Vigyél magaddal egy pokrócot, némi elemózsiát és tölts el pár napot a szél jegyében. 

Kiirtásra kerültek a bokrok a dombon, megannyi programon vehet részt az érdeklődő: dugóleverő verseny, harci sárkányozás, kötelékrepülés, zene, színpadi előadások, éjszakai sárkányeregetés, kötetlen beszélgetés napestig, próbakör, azaz próbáld ki a sárkányom, sárkánykészítő műhely, piknikelés a zöldben. Hozz egy kockás pokrócot és ha van sárkányt is. Ha meglátsz egy sárkány.info-s sárkányeresztőt, akkor szólítsd meg vagy gyere a sátrakhoz.

Tudtad, hogy van Magyarországon 350 darabos/méteres sárkánykapu, amit egy zsinórra felfűzve eresztenek fel? És azt, hogy elkészült két 110 éves sárkány, melyek közel 4 méteres fesztávval jó széljárás esetén repülni is képesek?

Láttál már 5-8 méteres medvéket vagy színes halakat, polipokat a levegőben úszni? Nem? Hát itt megcsodálhatod őket! Van saját sárkányod? Itt a helyed! Ha nem sikerül repülésre bírni? Segítenek! Szólítsd meg a sárkányos csapattagokat, segíteni fognak!

A sárkányok világa nagyon változatos, léteznek akár szél nélkül reptethető darabok, és vannak, amikkel vontatni is lehet. Léteznek két zsinóros irányítható sárkányok amikhez több mint 40 féle trükköt lehet megtanulni vagy 4 zsinóros irányítható, akár lebegni is képes precíziós sárkányok. A változatos méret és formaviláguk szemet kápráztató színekben ejtik rabságba tekintetünket. De sok az érdekes egyzsinóros is. Ha kész sárkányt szeretnél, akkor a helyszínen vehetsz magadnak az egyszerűtől a profi kategóriáig.

Egy mondás – vagy reménység – szerint az idő, amit az ember sárkányozással tölt, nem számít bele a kiszabott élethosszába. Gyere, hosszabbítsuk meg azt az életet! Vigyázat a sárkányozás függőséget okozhat!

A programok és a részvétel ingyenes.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére