Jelenlegi hely

Dunapest - Fesztivál a vízen

Szavakat megjelenítő vízesés, tematikus séták, utcaszínház, koncertek – a június 16-19. tartó kulturális fesztivál célja a Dunára irányítani a figyelmet. A Duna kulturális, funkcionális és közösségi szerepének középpontba állításával művészeti és urbanisztikai fesztivál lesz június közepén, Budapesten: a dunai helyszíneken többségében ingyenes zenei, színházi, filmes, képzőművészeti, irodalmi, urbanisztikai, közösségi, családi és sportprogramokat szerveznek Budapest Főváros Önkormányzatával összefogásban.

Dunapest címmel kortárs művészeti és urbanisztikai fesztivál mutatkozik be június 16-19. között Budapesten. A régiós kitekintéssel bíró rendezvénysorozat programjainak többsége ingyenes, és mindegyik kapcsolódik valamilyen formában a Dunához, akár a témát, akár a helyszínt tekintve. A négynapos esemény kilenc úszó és vízparti helyszínén összesen hatvan művészeti és urbanisztikai programot szervez a Kultúrkombinát Kft. Budapest Főváros Önkormányzatával és a BVA-val összefogásban. A rendezők szándéka, hogy fontos kortárs alkotókat mutassanak be és új együttműködéseket indítsanak el, miközben a Dunára és a városlakók folyóval való kapcsolatára irányítják a figyelmet: a koncertek, színházi előadások, képzőművészeti bemutatók, irodalmi felolvasások, filmvetítések mellett az amatőr hajóépítő workshoptól kezdve, a város és víz kapcsolatát feszegető szakmai beszélgetésen át a Dunát és a kapcsolódó városrészeket felfedező tematikus városi sétákig terjed a fesztivál urbanisztikai vetülete.

A szervezők és a főváros célja, hogy közvetlenebb módon hívják fel a figyelmet közös értékeinkre, és arra buzdítanak, hogy gondolkozzunk közösen Budapestről, fedezzük fel, használjuk és értékeljük azt az örök természeti és városarculati adottságot, amelyet a Duna közvetít.

„Szeretnénk, hogy a Duna életünk szervesebb részévé váljon. A Duna nemcsak Budát és Pestet köti össze, hanem Európát is, szimbolikusan megteremtve a folyamatos kulturális párbeszédet az egyes országok között. Célunk, hogy megmozgassuk a Budapesten és közelében élőket, kicsiket és nagyokat, mindenkit, aki fel akarja fedezni a Duna adta lehetőségeket. Új utakat, művészi válaszokat, inspirációt keresünk a város és folyó folyton megújuló kapcsolatára, kapcsolódási lehetőségeire” - nyilatkozta Kulcsár Andrea, az esemény főszervezője.

„A Duna a város szerves része, aminek fejlesztésén érdemes együtt gondolkodnunk. Budapest jellemzően infrastrukturális beruházásai az elkövetkezendő években a Duna köré szerveződnek, gondoljunk csak a Margitsziget megújítására, a rakpartok rendezésére, vagy a Dagály fejlesztésére. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy ezekbe az új és megújuló terekbe életet vigyünk, hogy valóban közösségi terek legyenek a Duna mentén. Ebben a szellemben hívtuk életre a Dunapestet, amelyen igyekszik maga az Önkormányzat is minél több saját intézményeinél meglévő érdekes és izgalmas tartalmat megmutatni, mintegy dunai köntösbe bújtatni – legyen szó színházról, vagy épp közművállalatról” - mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

Könnyűzene, filmek, színház, vizes installáció

A filmvetítések, felolvasások és utcaszínházi előadások mellett különlegesnek és nagyon látványosnak ígérkezik a német Julius Popp szöveget formáló vízesés installációja, amelynek megnyitója egyben a fesztivál első eseménye is - a Ludwig Múzeum a művészet és a tudomány határait kutató világhírű alkotó nagyszabású, helyspecifikus installációjával csatlakozik a programsorozathoz. A londoni olimpián és a New York-i MoMA kiállításán is bemutatott Bit.Fall című munka egy látványos vízfüggöny: a lehulló vízcseppek folyamatosan változó, „folyékony” szavakat formálnak, amiket egy számítógépes algoritmus választ ki magyar honlapok leggyakrabban előforduló tartalma alapján. Az installáció a fesztivált követő időszakban is látható lesz a Ludwig Múzeum előtti téren.

A könnyűzenei előadók közül fellép többek között az osztrák Dorian Concept Trio, a Mius és Jónás Vera is. A Hangvető szervezésében pedig fesztivál lesz a fesztiválban: nemzetközi Budapest A Cappella Fesztivál a Várkert Bazárban. A hangszer nélküli csoportos éneklésnek színes hagyományai vannak szerte a világban, és a Hangvető célja, hogy a legszebb, elsősorban többszólamú énekes hagyományokat megismertesse a magyar közönséggel és különleges kulturális eseményként a külföldi turistákkal is. A Várkert Öntőház Udvarát három napig zengik be a finn, grúz, svéd, zimbabwei, bolgár és magyar dallamok.

Kenuépítés, tematikus séták és beszélgetések.

A Duna nemcsak helyszíne, de témája is a fesztiválnak: a folyóval kapcsolatos közösségi programok célja, hogy a városlakók újra felfedezzék a folyót, szervezett sétákon,beszélgetéseken, vagy akár futás közben. A BUPAP sétáján például Dunajcsik Mátyás író, költő mutatja meg, hol volt a város világítótornya és az egykori hajóhidak a Dunán, a Design Terminál City of Design sorozatának részeként pedig egy hajón lesz a város és víz kapcsolatát körüljáró beszélgetés. Sőt, a pesterzsébeti, gyönyörűen felújított Hullám Csónakháznál a TECHNIKA1 Nyitott Műhely és az Amatőr Hajóépítők Közössége tart közös hajóépítő workshopot: az itt, a résztvevők által készített hajók haza is vihetőek. De sportolni magán a fesztiválon is lesz lehetőség: a SUHANJ! mozgásukban vagy látásukban korlátozottakkal együtt szervez rövidebb közösségi futást, a Kvázibárki futóközösség pedig „gerilla” félmaratonnal és maratonnal készül a Duna mentén.

A szervezők természetesen a családokra is gondoltak: többségében a Kopaszi-gáton, a BVA Öbölben készülnek sok gyerekprogrammal, például művészeti és kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal és Rutkai Bori Bandájával.

A részletes műsor elérhető a dunapest.hu oldalon, illetve a rendezvény Facebook oldalán (facebook.com/dunapest).

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére