Jelenlegi hely

Családi programok a MikulásGyárban

Új helyszínen, a Bakáts téren és a Lumina Christmas Parkban, a Római strandon nyitja meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív akciója, a MikulásGyár. Az ajándékokat december 21-ig várják. Délelőtt gyerekzenekarok muzsikálnak, délután pedig könnyűzenei koncertek lesznek. A rendezvény ingyenes.

A MikulásGyárba évről-évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek. Sokan kifejezetten a MikulásGyár miatt jönnek Magyarországra a karácsonyi időszakban. Ausztráliából, Kínából, USA-ból és Európa több országából is érkeznek segíteni, csomagolni. Nagy szolgálatot tesznek a MikulásGyárnak, s ezáltal az adományozottaknak.

A MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet vár adományként. Fontos hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, krumplit, almát, olajat, ivóvizet, édességet.


Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A MikulásGyár karitatív fesztivál ingyenesen látogatható gyermekműsort és könnyűzenei koncertet is szervez.

Programok

Somló Tamás Színpad 

December 1., péntek
11:00: Hivatalos megnyitó Joulupukki részvételével
15:50: Dj Dominique
17:00: Kocsis Tibor
18:00: Pély Barna
19:00: Vastag Csaba

December 2., szombat
11:00: Nemcsics Detti Kerekítő
13:00: Dan Miller
14:00: THOMX & Nagy Teodóra
15:00: Szőcs Reni
16:00: Miss Bee és Ricky
16:40: Vida Marci
17:00: Beretka Ádám
17:40: Szandra & The Ghost

December 3., vasárnap
10:00: Major Eszter és Tarr Dávid
11:00: Mintapinty Zenekar
13:00: Szavják András interaktív táncbemutató
14:00: Szaszák Zsolt, Borovics Anna
15:00: Kárász Dávid
16:00: Lil G X Norbow
17:00: Orsovai Reni és NENE
18:00: Classic Bistro - Nyári Kálmán és zenekara

December 6., szerda, Mikulás napja
10:00-12:00: Joulupukki a MikulásGyárban, találkozás és fényképezkedés a lappföldi Mikulással (nincs regisztráció)
10:00: Pitypang Zenekar
11:00: Buborék Együttes
16:00: Szabó Ádám
17:00: Csondor Kata
17:30: Kaly Roland
18:00: Radics Gigi
18:30: Suzy
19:00: Gino

December 8., péntek
12:00: Fővárosi Nagycirkusz bemutatója
16:00: Torres Dani
17:00: Animal Cannibals
17:30: Csiszár István
18:00: Becz Betti és Gábor Márkó
18:30: Hadas Alfréd
19:00: Nemazalány Sofi
19:30: Szabyest

December 9., szombat
11:00: Varázs Tamás bűvész Mikulás búcsúztató és Karácsony váró műsora
13:00: Pintácsi Viki és tanítványai
14:00: Bodrogi Enikő
15:00: Romantic Zenekar
16:00: Kultúrkör
17:00: Bari Laci
18:00: Weisz Viktor
19:00: Berry

December 10., vasárnap
12:00: Pásztor Ádám, a Magyar Színház művészének műsora
14:00: MenCrew
15:00: Fábián Éva
16:00: Békefi Viki és Ya Ou
17:00: Peller Károly
18:00: Cleo Trio
19:00: Zámbó Krisztián

December 15., péntek 
11:00: Csepp Színház és Színitanoda: Száncsengő
16:00: 3+2
17:00: DR BRS
18:00: Kökény Dani
18:30: Szirtes Dávid
19:00: Tolvai Reni (2 dal éneklése)
19:20: Karapancsev Kristóf

December 16., szombat
10:00: Csepp Színház és Színitanoda: Száncsengő
11:00: Matiné Zenekar
13:00: Táncos közönségtalálkozó: Hegyes Berci, Szőke Zsuzsanna
15:00: Dobi Aty15:00: Dobi Aty
15:30: Dóka Attila
16:00: Jósa Tamás
17:00: The Palace
18:00: Patai Anna

December 17., vasárnap
10:00: Kovácsovics Fruzsi
11:00: MEGLEPETÉS
13:00: Yulaysi MIranda
14:00: Szavják András interaktív táncbemutató
15:00: Zdroba Patrik
16:00: Crazy Little Queen
17:00: Haagen Imre
18:00: Varga Viktor
19:00: Vavra Bence

A rendezvény mnden programja ingyenes.

A MikulásGyár 2023. december 1. és 21 között tart nyitva, a IX., Bakáts téren 09 és 21 óra között és a Lumina Christmas Parkban a Római strandon: 16 és 21 óra között. (A Magyar Atlétikai Szövetség tagszervezeteinek atlétikai központjai esetében a helyszínek egyeztetése folyamatban van.)

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére