Jelenlegi hely

Budapest Napja – Játék, kaland, alkotás, zene minden szinten

Idén ünnepli 150. születésnapját Budapest, aminek alkalmából a BTM Vármúzeum egésznapos programsorozattal készül valamennyi korosztálynak november 18-án. Ezen a napon különböző játékos családi workshopok, előadások, hagyományőrző bemutatók és tárlatvezetések lesznek.

Ezen a napon nyílik meg az egyedülálló gótikus szoborleletet és a magyar-Anjou címeres selyem trónkárpitot bemutató felújított kiállítás, amelyben az érdeklődők izgalmas vezetéseken kívül egy rendhagyó színjátékot is láthatnak. A nap során olyan különleges műtárgyakkal is megismerkedhetnek a látogatók mint a már a városegyesítést megelőzően is használt nyomdagép, amelyet ki is próbálhatnak.

A múzeumi forgatagban állomásról állomásra haladva a különböző korszakokat megelevenítő kézműves foglalkozásokon, a divathoz, építészethez kapcsolódó bemutatókon, tárlatvezetéseken vehetnek részt a látogatók.

A Mare Temporis hagyományőrző csapatának segítségével találkozhatunk és beszélgethetünk egy Mária Terézia korabeli hölggyel, egy 1848-49-es nemzetőrrel, egy reformkori párral piacra mehetünk, valamint szóba elegyedhetünk egy századfordulós társasággal is.

Többek között arra is fény derül, hogy milyen volt a főváros az egyesítés évében, vagy éppen kipróbálható egy közel 200 éves nyomdagép – sőt a korabeli a divat is terítékre kerül. Mindezekkel játékos formában, a látogatók bevonásával, kreatív, alkotói folyamatok keretében ismerkedhetnek meg. Vagy éppen részt vehetnek rövid tárlatvezetéseken, amelyeknél a legkülönfélébb témák kerülnek előtérbe – például többet megtudhatunk a honfoglaló magyarokról, Árpád- és török kori kincsleletekről, a késő középkori kerámiaművességről vagy éppen a legendás Kána faluról.

A megújult kiállítás további „sztárjai”, a gótikus szoborleletek is reflektorfénybe kerülnek: a Szoborhistóriák című, rendhagyó színházi előadáson életre kelnek a múzeum szenzációs relikviái korabeli élőzenével, előadóművészettel, középkori vásári színjátékkal, miközben betekintést nyerhetünk a leletegyüttes és a korszak történetébe. A szobrokat Egyed Brigitta színész és bohóc szólítja meg, hol gúnyolódik rajtuk, hol viccet csinál belőlük, esetenként mély beszélgetésbe is elegyedik velük. 

Az egésznapos mulatságból nem maradhat ki a zene sem: a Kackiás verklis igazi századfordulós hangulatot varázsol a budai Várba, de annak sem kell aggódnia, aki modernebb zenei hangzásra vágyik, ugyanis Szabó Balázs-szólókoncerttel is készülnek a szervezők.

Egész napos programok   

  • Működésben a sajtó - Nyomtass várost! / Vándornyomdászunk segítségével kipróbálható a közel 200 éves nyomdagépünk
  • Fegyvermustra - a nyílvesszőtől a golyóbisig / Ismerkedj meg a különböző fegyverek fejlődéstörténetével, amelyek a középkortól meghatározták a magyar történelem fontos összecsapásainak harcmodorát!
  • Élő történelem -  A Mare Temporis hagyományőrző csapatának segítségével  találkozhatunk és beszélgethetünk egy Mária Terézia korabeli hölggyel, egy 1848-49-es nemzetőrrel, egy reformkori párral piacra mehetünk, és szóba elegyedhetünk egy századfordulós társasággal.

Kreatív kézműves programok:

  • Ékszerkészítés az újrahasznosítás jegyében molinóból
  • A pesti retró divat: öltöztetős baba textilből női divatfigurákra
  • Multikulti-kockák: mértani testekből alkotunk budapesti fotók segítségével kockát, játékot
  •  Közösségi programok:
  • Fonalgrafikus közösségi alkotás a sokszínű Budapestről -   Gyere, és hozzuk létre együtt Budapest identitását Budapest Napján! 
  • Budapesti film-kockák - Játssz, és gondold újra! - közösségi játék budapesti filmekről, zenékről

Tárlatvezetések, előadások

11:30 Csillagok a holló udvarában - asztrológia Mátyás király korában (45 perc)
 
A   FÉNY ÉS ÁRNYÉK kiállításban egymást követő mini vezetések:

  • 12:50 Kincsleletek az Árpád-korban és a török korban
  • 13:10 Későközépkori kerámiaművesség
  • 13:30 "Budapest fürdőváros" - régen és most
  • 14:10 Középkori kézművesség Budán
  • 14:30 Az Árpád-kori Kána falu

Újranyílik a  Gótikus szoborlelet és a magyar-Anjou kárpit kiállítás
11:20  A magyar-Anjou trónkárpit csodálatos története /  előadó: B. Nyékhelyi Dorottya, régész, főmuzeológus
11:45  A szenzációs gótikus szoborlelet /   előadó: Takács Ágoston, a Középkori Kőtár gyűjteményvezetője, régész, muzeológus

Előadások újra:
14:50   A magyar-Anjou trónkárpit csodálatos története / előadó: B. Nyékhelyi Dorottya, régész, főmuzeológus
15:15   A szenzációs gótikus szoborlelet /  előadó: Takács Ágoston, a Középkori Kőtár gyűjteményvezetője, régész, muzeológus

Színházi előadások
14:30-15:15 RomKult - FéBé ifjúsági színjátszó társulata

16:45-17:45 Szoborhistóriák

19:00 Szabó Balázs szólókoncert

JEGYEK egész napra (kivéve esti koncert):
Felnőtt (6-70 éves korig): 1.873 Ft
Családi jegy (2 felnőtt+2 gyerek): 3.900 Ft
A belépés 6 év alatt és 70 év felett ingyenes.
A Családi jegy a jegy kosárba helyezését követően a Kedvezmény oszlopban választható ki.
​Szabó Balázs koncert jegy: 3500 Ft

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Szeretethiányban felnőni

Szeretethiányban felnőni

Amikor anyává válunk, minden megváltozik. Lelkünk egy része „testünkön kívülre” kerül, megtapasztaljuk, hogy a szeretetünk sosem fogy el, hanem egyre nagyobb és több lesz. Szülőként az élet legtermészetesebb dolga, hogy bármit megtennénk a gyermekünkért, ő számunkra a legfontosabb, születésétől kezdve úgy próbálunk élni, cselekedni, hogy neki majd jobb és könnyebb élete legyen, mint a miénk volt.
Csomagolj zölden karácsonykor!

Csomagolj zölden karácsonykor!

Még bőven van idő felkészülni az ajándékok csomagolására. Miért ne lehetne ezt megtenni környezettudatosan? Ehhez hoztam otthon vagy a természetben is fellelhető alapanyagokat.
20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

20+1 karácsonyi idézet: ajándékkártyára is tökéletes!

Ha Te is szereted idézettel ellátni az ajánddékkártyákat, üdvözlőlapokat, és gondot okoz egy-egy érzés, gondolat megfogalmazása, használd ezeket!
Szabad-e büntetni a gyereket?

Szabad-e büntetni a gyereket?

Arra a kérdésre, hogy „Szabad-e büntetni a gyereket?”, a családok többségében a szülők egyenes választ adnak, de ezek három csoportba sorolhatók. Nem is maradunk meg a három jellemző válasznál, hanem inkább megnézzük, mit okoz a büntetés, és mennyire éri el a célját. - Novák Ferenc pedagógiai viselkedéskutató​ írása.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére