Jelenlegi hely

Betlehemi jászol kiállítás nyílt a Szent István-bazilikában

Idén is a Szent István Bazilika Lovagterme ad otthont december 15-től a Betlehemi Jászol Kiállításnak. A tárlaton természetes alapanyagok felhasználásával készült, a betlehemi jelenetet, a betlehemezés népszokásait megörökítő, és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó alkotások láthatók.

A Magyar Kézművességért Alapítvány 30. alkalommal hirdette meg pályázatát, amire hivatásos és amatőr művészek, gyermekcsoportok készítettek szebbnél szebb betlehemi jászolokat illetve az adventi ünnepkörhöz köthető alkotásokat.

A sorozatot 1994-ben a római 100 jászol nemzetközi kiállítás mintájára indították el, amelyre hazánk 1993-ban kapott először meghívást. Az évek során – a kiállítás színesítése, még látványosabbá tétele érdekében – a betlehemi jelenetet vagy annak szereplőit ábrázoló művek mellett olyan alkotásokkal bővítették a pályázati lehetőséget, amelyek a betlehemezés népszokásait örökítik meg, a betlehem mának szóló üzenetét fogalmazzák meg, vagy az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, és meghittebbé, ünnepibbé és egyedivé tehetik otthonunkat, asztalunkat, karácsonyfánkat vagy éppen öltözékünket.

A  zsűri tagjai elsősorban a művészi érték, eszmeiség, esztétikai megjelenés és technikai kivitelezés alapján döntöttek az alkotásokról, az amatőr pályázók esetében a készítők életkorát és személyét is figyelembe véve. 

A kiállítás 2023. december 15 - 2024. január 7. között látogatható reggel 9-től délután 17.30-ig a Bazilika kombinált/Kincstár-Panoráma Terasz jegyével.

1051 Budapest, Szent István tér 1.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére