Jelenlegi hely

Az ország legnagyobb gyerekszobája a Gellértben

December 7-én és 8-án ismét várja az apróságokat és szüleiket a Danubius Hotel Gellért, ami hetedik alkalommal változik Adventi Mesehotellé. Az ország legnagyobb gyerekszobájában lesz kütyümentes ünnepváró sárkánykuckó, téli kreatív világ LEGO játszóház, egy erre az alkalomra írt zenés mesejáték, valamint az ország egyik legnagyobb vasútmodell kiállítása. 

Mikulás másnapján nyitja meg kapuit a gyereksereg számára Budapest egyik legszebb palotaszállója, a Gellért, melyben programok sokasága szórakoztatja majd a vendégeket.

Lesz például kütyümentes ünnepváró sárkánykuckó a Bubbles Club és a #kikapcs mobil OFF, élmény ON mozgalom ajánlásával. Megtudhatjuk, mi mindent lehet kihozni színes papírokból és kavicsokból fonal, filctoll, papír, olló és egy kis ragasztó segítségével és hogyan csalogathatjuk elő és tehetjük kézzel foghatóvá a bennünk rejlő színes, kreatív világot. 

Idén másodszor nyílik meg a LEGO® játszóház, ahova egyaránt várják a kicsiket és nagyokat önfeledt játékra, kreatív építésre. A fantáziának csak a képzelet szab határt, amihez a szervezők biztosítják a szükséges LEGO® alkatrészeket, a kicsiknek pedig Duplo elemeket. A játszóház mellet távirányítós autókat és vonatokat is kipróbálhatnak az érdeklődők. 

És ismét itt lesz kedvencünk, az Adventi Vasútmodell Kiállítás, ahol képzeletben beszállhatunk egy kis vonatba és végigutazhatjuk a majd’ 100 méter hosszú modul terepasztal mesés tájait. A terepasztalokon suhanó vasútmodellek egy egész termet töltenek meg, miközben liliputi tájakon zakatolnak végig. 

Alkalom lesz továbbá fotózkodni a Mikulással meseszép díszletek között és egy egyedi, csak erre az alkalomra született mesejáték is várja a közönségét. A Kalamajka a Kastélyban című zenés darab története szerint Csipkerózsika hatalmas partyt rendez csodálatos palotájába a Mikulás eljövetelére. Az eseményre az összes mesehős meghívást kap, kivéve a mesék gonosz szereplőit. Emiatt égtelen haragra gerjed a 101 kiskutyából jól ismert Szörnyella de Frász – akit Mérai Kata, a Barátok közt című sorozat egyik főszereplője alakít – és olyan akadályt gördít az ünnepség elé, ami még a Mikulás érkezését is fenyegeti. A mesejáték szereplői megpróbálnak úrrá lenni a helyzeten, köztük a Micimackót alakító Háda János, Jászai Mari-díjas művész és Bálizs Anett, a Jóban Rosszban sorozat szereplője, aki ez alkalommal Csipkerózsika bőrébe bújik. S hogy vajon miként alakul a történet, kiderül december 7-én és 8-án az Adventi Mesehotelben, a Gellértben. 

Jegyek kaphatók a Gellért Hotel recepcióján 0-24 órában és online a Gellért Webshop-ban.

Bővebb információ

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére