Jelenlegi hely

Az élet színpadán játszunk - Rögtönzött Szülői Értekezlet, iskolaszínház Jocó bácsi világában

Grund, MÁS, mint a többi konferencia, családi futóverseny a Velencei tó körül, a Mikulásgyár programjai, előadások, workshopok, beszégetések, rengeteg szülőknek szóló, a gyermeknevelésben kapaszkodót adó hasznos cikk, hogy csak néhányat soroljak a Felelős Szülők Iskolája családokat segítő tevékenységéből. És itt a legújabb, nagy sikert arató program a Rögtönzött Szülői Értekezlet.

Az interaktív iskolaszínház ötletgazdájával, Tibenszky Móni Lisával és az előadásban résztvevő két szakértővel, Pólus Enikő, érzelmi tanárral és Balatoni József, alias Jocó bácsi osztályfőnökkel beszélgettünk.

Hogy jött az ötlet, hogy színpadra vigyétek az iskola témáját? Miről is szól pontosan a Rögtönzött Szülői Értekezlet?

Tibenszky Móni Lisa: Sok szülői levél, megkeresés, médiafelkérés érkezett az iskolai konfliktusok és azok kezelésének témájában a Felelős Szülők Iskolájához főként szülői oldalról. Beilleszkedési problémák, kiközösítés, szülő-pedagógus konfliktusok, számtalan olyan élethelyzet, amely beszorultságot eredményez, ennek a feloldása pedig igenis szakmai segítséget igényel. Egy olyan interaktív platformot szerettünk volna létrehozni a Rögtönzött Szülői Értekezlettel, ahol hús-vér emberek mindennapi problémáival szembesülünk, a humor eszközével érzékenyítünk, és szakemberek és érintettek együtt keresik a megoldásokat.    

Miért pont iskolaszínház? És miért Jocó Bácsi, Pólus Enikő és a Momentán?

Tibenszky Móni Lisa: Az iskolaszínház műfaja akkor fogalmazódott meg bennem, amikor azt láttam, hogy saját tinédzser gyermekemmel is akkor tudok beszélgetni, amikor saját sztorijaimat, diákcsínyeimet, szeretett és nem szeretett tanáraim ideáljáról meséltem neki. Ekkor tudtunk egy nyelvet beszélni, ezt szerettem volna megmutatni sokaknak a színpadról, hogy különfélék vagyunk, vannak tekintélyelvű és liberális tanárok. Vannak olyanok, akik a büntetésben és vannak olyanok akik a motivációban hisznek, mindegyikükkel együtt kell működnünk, de ezt lehet asszertívan is.

A Momentán Társulat tagjai zseniálisan adják elő a suli jelenteket zajlódjék ez a tanáriban, vagy épp egy vélt tanár-diák konfliktusban, vagy épp egy XY-t utáló internetes zaklatási helyzetben. Éles helyzetek, a közönség rendez és megdöbbentő, hogy az első előadásunk nyolcadik percében már kérdeztek, és itt lépnek be a szakértők. Mert az, hogy saját élethelyzeteinket kívülről látjuk, már helyből egy más perspektívát nyújt, ám azt, hogy Jocó bácsi ezt pedagógusként, Polus Enikő pedig érzelem tanárként kerekíti le, no az tesz az útkereszteződésnél helyre minket. És nincs megoldás, rendezői oldalról elmondhatom, hogy nem célunk megoldást adni, mert ezt a nézőnek, sok esetben a iskolaszínházat vele együtt végig néző gyerekével együtt kell megtennie. Végre mondjuk ki, beszéljünk róla és igen, az első telt házas előadás után még másfél órával is intim, segítő beszélgetések zajlottak a nézők és az előadók között.


Tibenszky Móni Lisa
A Felelős Szülők Iskolájának alapítója, 
újságíró, marketing-kommunikációs szakember

A Jocó bácsi világa Facebook oldaladon is sok mindent nyomon lehet követni rólad, a fellépéseidről, tanóráidról, a tanítási módszereidről, és az élményalapú oktatásról, ami mára szinte összeforrt a neveddel. De mi a helyzet a szülői értekezletekkel? A színpadon kívül mennyire szeretsz szülőit tartani?

Jocó bácsi: Szeretek szülői értekezleteket tartani, mert szerintem fontos, hogy az osztályfőnök és a szülők személyesen is találkozzanak egymással. Bár fiatal vagyok, de leginkább a személyes kapcsolattartásban hiszek. Természetesen van szülői facebook csoportunk is, ahová mindig kiírom az aktuális infókat, felmerülő kérdéseket, és ott kommentben is meg tudunk sok mindent beszélni. Viszont jó néha személyesen is beszélgetni, azért az mégiscsak más. Nagyon jó beszélgetések, néha parázs viták alakulnak ki a szülőiken, szerencsére mindig sokan eljönnek, és állítólag még jól is érzik magukat. (mosolyog)

Pedig tapasztalataim szerint nem ez a tipikus, a legtöbben inkább időpocsékolásnak tartják a szülői értekezleteket.

Jocó bácsi: Abban az esetben tartják felesleges időtöltésnek, ha nem történik ott semmi azon kívül, hogy elsorolnak egy csomó dátumot, információt. Mert azokat e-mailben, facebook bejegyzésben is el lehet küldeni. Természetesen én is elsorolom a legfontosabb dolgokat, de ezen szeretek hamar túllenni, és utána inkább érdemi beszélgetést folytatni.


Balatoni József, Jocó bácsi
Történelemtanár, az élményalapú pedagógia hazai úttörője

Az osztályfőnök mindenki számára ismerős, de mit takar az érzelemtanár titulus?

Pólus Enikő:  Érzelem edukációs tanárként gyerekekkel, tinédzserekkel és felnőttekkel foglalkozom egyéni és csoportos szinten. A dolgok pszichés vetülete az én szakterületem. Az életünk összes területét átszövi az érzelmi világunk, amely szoros összefüggésben van az idegrendszerünkkel és az érzékszerveinkkel. Hogy mennyire sikeres egy napunk, vagy érzünk-e boldogságot és hálát, vagy végig tudjuk-e tanulni az egyetemi éveket, ez főleg az érzelmi világunkon múlik. Befolyásolja a terhelhetőségeinket, az intellektusunkat. Az érzelmi intelligenciáról vallom, hogy a jobb agyféltekénk részképessége, egy életen keresztül fejleszthető érzelmi edukációval. A jövő emberének a boldogulása ezen múlhat. Az érzelemtanár nem a saját érzelmein keresztül szűri a dolgokat, hanem úgy edukál, hogy összekapcsolja a különböző tudományágakat és a realitás talaján maradva tükrözi be az érzelmi vetületeket, miközben különböző nézőpontokat világít meg, hangosít ki, érzékeltet. 

Édesanyaként te is testközelből ismered a szülői értekezleteket, szerinted mi a legfőbb gond velük?

Pólus Enikő: A szülői értekezletek megrekedtek egy olyan korszakban, ahol még nem volt színes az információáramlás. Három gyermekemet felneveltem, és sokféle szülőivel találkoztam. Közben elterjedt az online és telefonos kommunikációk rendszere, így bizonyos részleteket elküldhetünk már e-mailen is. Mégis nagyon fontos fórumnak tartom, ahol a szülők és az osztályfőnök találkozhat. Az osztálynak van egy élete, „osztály-családfája”, amihez elengedhetetlen, hogy szerveződések ne történjenek. Azonban a szülői nem egy önmegvalósító helyszín, hanem egy közös légtér, ahol mindenki beviszi az érzelmi világát. Sokszor az időhiány és a frusztrációk, ki nem mondott érzések világa megjelenik, és mindkét félnek könnyen elmehet a kedve a beszélgetéstől. Sokszor csak azokat a diákokat dicsérik, akik elértek eredményt egy versenyen. Nem rendelkeznek sok esetben a pedagógusok az asszertív kommunikáció alapjaival, így a hiányosságok jó sok félreértésre adnak okot. A szülők sokszor támadnak, okolnak, tanácsokat osztogatnak, így minden szereplő bereked egy beszűkült „csőlátásba”. És ki marad ki az egész folyamatból? Hát a diák, akikről végül is szó van.


Pólus Enikő
A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója,
érzelemtanár, fejlesztőpedagógus, mozgás- és meseterapeuta, módszerfejlesztő tréner

Akkor hogy lehetne szerintetek egy ideális szülő-tanár-diák kapcsolatot elérni, fenntartani?

Pólus Enikő: Nincs ideális szülő-gyerek-tanár kapcsolat. Miért? Mert ez a szó ma olyat feltételez, amibe nem szabad belekapszkodni. Vannak emberek, akik jobban illenek egymáshoz, és vannak akik nem. Így van ez ebben a háromszögben is. De az nagyon jó hatással van a gyerekekere, hogy többféle pedagógustípust és szülőt megismerhetnek, mert az élet valódiságát mutatja be nekik. Nem szabad azt hinni, hogy a gyerek minden rossztól lelki sérült lesz. Nem, legfeljebb rosszkedvű. De hatalmas tanulási tapasztalatok vannak ezekben a helyzetekben is: például megtanulja könnyedébben venni a kritikát, kezelni a helyzeteket. A tartós stresszeket kiváltó dolgokkal van gond. 

Jocó bácsi: Szerintem is az a baj, hogy mindig ideákat kergetünk és mindig azt szeretnénk, hogy valaki mondja meg mi az ideális. Aztán persze siránkozhatunk, hogy a mi életünk, kapcsolataink, reakcióink nem ideálisak. Szerintem felesleges keresni, mi a tökéletes. Mert nincs olyan. És ha van is, akkor mindenkinek más. Ami számomra egy jól működő gyerek-szülő-tanár kapcsolatot jellemez, az a következő: őszintén kommunikálnak egymással minden témában, megértik egymást, közösen küzdenek egy célért. A cél pedig nem lehet más, mint a gyerek fejlődése, előrejutása.

Hogy készültetek a Rögtönzött Szülőire, hisz ez mégiscsak egy más jellegű szakértői fellépés.

Jocó bácsi: Azt gondolom, ha egy tanárnak speciális felkészítés kell egy szülői értekezletre, az már régen rossz. (nevet) A viccet félretéve, több alkalommal ültünk össze közösen a felelős Szülők Iskolájával és Enikővel, és beszéltük át, hogy mi, hogy is legyen. Egy ideje már együtt dolgozunk MóniLisáékkal, maga az előadás ötelet is egy szakmai beszélgetés alkalmával merült fel. Közösen alakítottuk, formáltuk a koncepciót, a szereplők kiválasztásában is közösen döntöttük. Mindezek ellenére nagyon izgultam. Ez más, mint előadni egy konferencián. Ott van időkeretem, van témám, prezentációm és tudom, hogy miről akarok beszélni. Itt pedig ugyan megvannak a fő témák, de egy improvizációs jelenetre kell az adott szituációban reagálnom, nem lehet előre készülni a szülői kérdésekre, hozzászólássokra.

Hogy fogadta a közönség az első előadást? Ti hogy éreztétek magatokat?

Tibenszky Móni Lisa: November 28-án volt az első előadás, de azóta is záporoznak a megkeresések, felkérések stúdióbeszélgetésekre, sőt mivel nem tudtunk mindenkit beengedni az előző előadásra, Ráadás Rögtönzött Szülői Értkezeletet hirdettünk meg január 28-ra a Kossuth Klubba, mert sokan szeretnék elhozni a barátaikat, osztálytársaikat is. Megdöbbentő, hogy milyen fontosnak érzik a szülők és gyerekek is ezt a témát, amihez eddig nem mertek ilyen erősen hozzányúlni.  

Jocó bácsi: Szerintem sokan nem tudták, mire számítsanak, mi fog itt történni. Többször volt döbbent csend, sokszor volt izgatott beszélgetés, nagy nevetések és könnyek. Ez mind egyben, egyszerre, egy helyen. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam ott a helyszínen is és utána emailekben, cikkekben is. 

Pólus Enikő: Igen, fantasztikus visszajelzések érkeztek a közönségtől. Mi nem vagyunk azok a szünetben elvonulós szakemberek, most is kimentünk a sorok közé beszélgetni, gondolkodni, meghallgatni mindenkit. Én fel vagyok készülve az előadásaim kapcsán a legváratlanabb kérdésekre is. És nem mellékesen én is nagyon jól éreztem magam, már csak azért is, mert olyan emberekkel valósíthattunk meg egy segítő, innovatív együttgondolkodást, akikkel a közös munka maga egy szép csoda. 


Ráadás Rögtönzött Szülői Értekezlet - Iskolaszínház Jocó bácsi világában 
Jegyek rendelhetők online

Szerepel a darabban egy 15 éves diák is, Balog Lali, aki Jocó bácsi tanítványa. 

Jocó bácsi: Igen, aki nagyon tehetséges, belevaló és remek srác. Van ebben munkám bőven, hiszen 4 éve vagyok az osztályfőnöke. (nevet) Ő a kamaszok világát képviseli, de nem csak kamasz problémákkal foglalkozunk. Igyekszünk minden korosztályt beleszőni, mert minden életkorban más és más nehézségek vannak. A Felelős Szülők Iskolája rendezvényei, konferenciái, cikkei többnyire a kiskamaszokkal foglalkoznak, szerettünk volna egy olyan eseményt, ahol megjelennek a 12-18 évesek problémái is. 

Pólus Enikő: Hozzátenném, hogy egyébként a problémák alap érzelmi gyökerei, forrásai mindig ugyanazok. A tehetetlenség, a beszorultság, a próbálkozások, a kudarcok és a sikerek ugyanolyan érzéseket mozgatnak meg mindegyik korosztályban. Egyik életkorban is félelmet kelt és egy másikban is. Például ha valaki agresszív, akkor nem elég csak azt látni, hogy „őt is meg kell érteni, hiszen családi problémái vannak”. Ennél sokkal mélyebb egy ilyen funkció. Okai lehetnek: a szeparációs szorongás vagy az elutasítottság vagy az izolációs félelem vagy az elárvultság érzése. Ezeket csak akkor tudjuk elmozdítani, ha megtaláljuk azt a „mérget kibocsátó fekete lyukat”, amely néha beszippantja a gazdáját és tettre készteti. Lali csodásan kivetíti a tinédzser krosztály gondolkodását. Nem igaz, hogy ezek a mai fiatalok semmire nem jók. Csodálatos fiatalság nevelődik, de ők szabadabban megfogalmaznak dolgokat, mint ahogy ezt az előző generációk tették. Lalit nagyon tisztelem, hisz ő az életről már többet tud, mint bármelyik másik 15 éves fiatalember.

Mi lesz a folytatásban? 

Tibenszky Móni Lisa: Rengeteg tervünk van. Edukációs road showra indulunk, több felkérésünk is van már iskolákból, közösségi házaktól, hogy menjünk, mert szükségük lenne egy ilyen fajta megközelítésre ami valóban az élet színpadán zajlik. Nagyon fontos, hogy olyan szakmai emberek legyenek elérhető közelben, mint Balatoni Jószef és Polus Enikő, aki személyes tanácsadásaikon keresztül is nagyon sokat tudnak segíteni az előadásban és azt követően. Boldog vagyok, hogy ezt a műfajt kitaláltuk, csapatban dolgozunk, minden előadás más és más, hamarosan a szexedukáció és a tudatmódosító szerek is bekerülnek a tartalomba, mert ezek is kiemelt figyelemet érdemelnek. Egyszóval nincs megállás, szeretettel várunk mindenkit a január 28-i Rögtönzött Szülői Értekezletre. Amit ígérhetünk, hogy szem nem marad szárazon hol a meghatódottságtól, hol a nevetéstől. Egy biztos, lesz miről beszélni!

Mindenkit szeretettel várunk, akár jó karácsonyi ajándék is lehet, jegyvásárlás: www.felelosszulokiskolaja.hu/jegyvasarlas 

Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére