Jelenlegi hely

Állatok világnapja – Két helyszínen is színes programokkal vár az Állatkert

A kétnapos rendezvényen változatos programok lesznek: találkozhatzok a Vadállatmentő Központ állataival, megismerkedhettek a tengerek és óceánok világával és betekintést nyerhettek a Föld legapróbb élőlényeinek életébe.

Az állatok világnapjához kapcsolódva a héten két helyszínen is szervez eseményeket a Fővárosi Állat- és Növénykert: a Margitszigeti Kisállatkertben kedden várják programokkal az érdeklődőket, az állatkertben pedig a hétvégén tartják meg az Állat- és Növényszeretet Ünnepét.

Szerte a világon október 4-én, az állatok védőszentjeként számontartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. Ilyenkor nemcsak az állatvilág sokféleségére és érdekességei hívják fel a figyelmet, hanem az állatvédelemre, valamint a veszélyeztetett állatfajok megőrzésére is - olvasható a Fővárosi Állatkert közleményében.

A Fővárosi Állat- és Növénykert is készül a jeles eseményre, bár a legtöbb program nem a tulajdonképpeni állatok világnapján lesz, hanem szombaton és vasárnap. Ekkor tartják meg ugyanis az állatkert különböző helyszínein az Állat- és Növényszeretet Ünnepét, amelyen sok játék, kézműveskedés, interaktív kertészkedés és mikroszkópos bemutató is várja a családokat.

Lesz rovarda az állatkert rovarászaival és a Magyar Rovartani Társasággal, bemutatkoznak az állatkert mentett állatai, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is.

Én a bálnákkal vagyok címmel a tengerek és óceánok élővilágáról tudhatnak meg érdekességeket az érdeklődők, naponta háromszor pedig állati "TalálkoZoo" is lesz, ahol testközelből lehet megismerkedni olyan állatokkal, mint a kacagójancsi, a királypiton, vagy éppen a világ egyes részein aknakeresésre is használt hörcsögpatkány.

A szervezők külön programot szentelnek a felelős állattartásnak. A főbejárattal szemben a Gazdiképző állatvédelmi tanácsadást és információkat kínál az állatbarátok számára. A vasárnapi napon a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csapatának természetfürkész állomása teszi teljessé a programot.

Az állatok világnapján, október 4-én, kedden a Margitszigeti Kisállatkertbe várják a látogatókat, ahol lesz vadállatmentésről szóló bemutató, kézműveskedés, délután póniséta és a kisállatkert lakói is bemutatkoznak.

Az Állat- és Növényszeretet Ünnepe az állatok világnapja mellett egy százéves állatkerti hagyományhoz is kapcsolódik. 1922-ben ugyanis, az akkor már több mint fél évszázada létező kert század eleji újjáépítésének tizedik évfordulója alkalmából egy különleges ünnepséget tartottak az állat- és növényszeretet napja néven.

A programok általános állatkerti belépőjeggyel, éves bérlettel és 4évszakos bérlettel is látogathatóak. A hétvégi rendezvény oktatási csoportok részére intézményi jeggyel látogatható. 

2022. október 8-9. 10:00-16:00

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére