Jelenlegi hely

Áldozatvédelmi krízisközpont nyílik Budapesten

Áldozatvédelmi krízisközpontot hoz létre az igazságügyi tárca Budapesten. Szakemberek napi 24 órában segítik majd a hozzájuk fordulókat – közölte az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Vízkelety Mariann elmondta: a VII. kerületi Wesselényi utcába tervezett központ az áldozatvédelmi stratégia része, amelyet részben azért alakítanak ki, mert januártól a tárca gyakorolja a szakmai irányítást az áldozatvédelem felett, illetve november 16-áig egy uniós irányelv alapján a tagállamoknak is jelezniük kell, milyen intézkedéseket tettek ezen a területen.

Hangsúlyozta: a stratégia célja, hogy minél több ember számára elérhető legyen az áldozatvédelem, az ezzel foglalkozó intézmények és a civil szféra közötti együttműködés hatékonyabb legyen, ennek érdekében szakmai programokat, képzéseket is szerveznek.

A tavasz végén, nyár elején megnyíló központot a januárban megszűnt Igazságügyi Hivatal egyik épületében alakítják ki. A központban a tanácsadáson túl jogi és pszichológiai segítségnyújtással is foglalkoznak majd, szociális munkásokat is alkalmaznak, és az oda fordulóknak egyénre szabott módon igyekeznek majd segítséget adni. Krízisszobát is létrehoznak annak érdekében, hogy ha valaki olyan krízishelyzetbe kerül, hogy menekülnie kell, a központban menedéket találjon. Vízkelety Mariann hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez csak átmeneti lehetőség, amíg az adott ügyben az egyéb hivatali szervek végleges megoldást találnak. A központban gyereksarkot, kényelmes, otthonos helyiségeket is kialakítanak, ahol az ügyintézés bár hivatali keretek között, mégis barátságos környezetben zajlik – tette hozzá.

A stratégia további elemeit sorolva közölte, létrehoznak egy kerekasztalt, ahol az állami, egyházi és civil szervezetek az áldozatvédelemmel kapcsolatos fontos információkat, esetleges teendőket vitatják meg. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a civil szférától olyan jelzéseket kapnak, amelyek akár jogszabály módosítást és további intézkedéseket is eredményezhetnek.

Vízkelety Mariann szerint habár a rendőrségnek kötelező tájékoztatást adnia az áldozatoknak az áldozatvédelmi lehetőségekről, még mindig sokan nem tudnak erről. Ezért egy figyelemfelhívó kampányt indít a tárca, amelyben iskolákba, óvodákba, orvosi rendelőkbe kívánják eljuttatni tájékoztató anyagaikat arról, hová és hogyan fordulhatnak azok, akik áldozattá válnak.

A nemzetközi és hazai konferenciák mellett a képzéseket is hangsúlyozta az államtitkár. Amellett, hogy minden rendőrkapitányságon kell, hogy legyen áldozatvédelemben jártas rendőr, az államtitkár, az ügyészek, ügyvédek, bírók, valamint a közigazgatásban dolgozók képzését is fontosnak nevezte. Mindemellett növelni szeretnék az önkéntesek számát is: a leendő pedagógusok, joghallgatók körében tervezik, hogy a civil szervezetekkel közösen toborzásba fognak és népszerűsítik az önkéntes munkát.

A jövőbeni tervekről elmondta: a Wesselényi utcai központ mellett Szombathelyen és Miskolcon is szeretnénk létrehozni majd krízisközpontokat, de középtávú cél, hogy más nagyvárosokban is létesüljenek ilyenek. Kitért arra is, hogy 2011 óta működik, 2015 óta pedig kötelező fenntartani az áldozatvédelmi segélyhívót, amely a 06-80-225-225 ingyenesen hívható telefonszámon érhető el. Ezen keresztül elsősorban a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára tudnak személyre szabottan segítséget nyújtani.

A tárca azt is tervezi, hogy létrehoz ugyanezzel a céllal egy online felületet, ahol nemcsak magyarul, de idegen nyelveken is segítséget tudnának adni. Szeiberling Tamás igazságügyi módszertani irányításért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon az áldozatsegítés jól működő, széles körben segítséget nyújtani tudó rendszer. A mostani stratégia segítségével minél szélesebb körben szeretnék megismertetni a rendszert.

Külön megemlítette, hogy januártól a járási, illetve kerületi hivatalokhoz fordulhatnak az áldozatok, vagyis mintegy 200 helyen kaphatnak segítséget. Megjegyezte: egy-egy áldozattal találkozhat pap, orvos, pedagógus, ezért is fontosak a szakmaközi kapcsolatok, minél több ember bevonása az áldozatvédelembe, illetve ezeknek a lehetőségeknek a beépítése a köztudatba.

A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy tavaly 12 ezer érdemi hívás érkezett a segélyhívó vonalra.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére