Jelenlegi hely

Aki nem hiszi, járjon utána! – Programok a magyar népmese napján

Szeptember 30-án lesz a magyar népmese napja, ennek kapcsán számos rendezvény lesz, összegyűjtöttük néhány gyerekprogramot.

Egyszer volt, hol nem volt…

A népmese napját először 2005. szeptember 30-án – Benedek Elek születésnapján –  rendezték meg a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” – írta a Magyar Olvasástársaság.

"A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen." 

„A népmeséken keresztül érvényes tudás birtokába lehet jutni azzal kapcsolatban, hogy miként működik a világ, és milyen életfeladatai vannak az embernek. Hogyan lehet szert tenni segítőkre, mi dolgunk a bennünket veszélyeztető gonosz és ellenséges erőkkel, és hogyan lehet elgondolni, sőt megtenni valamit, amiről mindenki azt állítja: lehetetlen.” (Boldizsár Ildikó népmesekutató)

Sok népmese közül válogathatsz ezeken az oldalakon:

Benedek Elek legnépszerűbb meséi

Mesetár

Mesés programok a környéken

Magyar népmese napja

Időpont: 2024. szeptember 29., 10.00-14.00
Helyszín: Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház, 2040 Budaörs, Szabadság út 26.

10.00 Fakutya zenekar
11.00 A szomorú királykisasszony bábelőadás (Bábakalács Bábszínház)
12.00 Néptánc bemutató és táncház a Szélrózsa Néptáncegyüttessel
10-14 óra között: ütőfás mézeskalácssütés, népi játékok, babakonyha. lisztes játszóház, bolhapiac gyerekeknek, állatsimogató, pónilovaglás

Mesés családi nap a FSZEK Békásmegyeri Könyvtárban

Időpont: 2024. szeptember 30., 10.00-19.00
Helyszín: FSZEK Békásmegyeri Könyvtár, 1039 Budapest, Füst Milán utca 26.

10.30 - Mesés robotika foglalkozás kisiskolásoknak a Beebot méhecske, Ozobot és az ArTec eszközök használatával. Építünk, kódolunk, miközben a mesék életre kelnek a modern technika segítségével.
17.00 - Kocsonyakirályfi: az Álomzug Társulás interaktív bábelőadása. Szegedi Katalin író, illusztrátor meséje Tóth Krisztina bábművész előadásában, az író díszlettervei alapján.
17.30 - Bogozódó irodalomterápiás beszélgetés felnőtteknek.  Gyógyító mesék és történetek Maksay Emese biblioterapeuta és mentálhigiénés szakember közreműködésével.
10-19 óráig - Játék a Budapest puzzle táblával Szegedi Katalin illusztrációs kiállítása

Népmese napja - Családi nap és kézműves játékvásár

Időpont: 2024. szeptember 28.
Helyszín: Ócsai Tájház, Ócsa, Lőrinc u.1. 

  • Népmese Napja - mesélés és népmese-foglalkozások
  • Játszóudvar - szabad játék a kicsik és nagyok örömére
  • Játék Vásár - a Magyra Játékkészítők Közösségével
  • Mesefalu - QR kódos interaktív mesekereső játék

A Mesefalu térképek segítségével és egy QR kódot olvasó telefonnal lehet kiszabadítani a meséket, mondókákat és dalokat. A játékkészítő mesterek csodás munkáit is megismerhetik a családok ezen a napon, hisz egyre fontosabb szempont a természetes alapanyagok használata a játékkészítés területén is.

Vezetett népi játék foglalkozás és citerával kísért dalárda is várja a gyerekeket és a felnőtteket.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére