Jelenlegi hely

5D ultrahangkészüléket adtak át az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán

A magzati fejlődési rendellenességek hatékonyabb vizsgálatát teszi lehetővé az a 30 millió forintos 5D ultrahangkészülék, amelyet az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán adtak át.

A készüléket az orvosképzésben is használják majd, létrejön a Samsung Healthcare Ultrahang Továbbképző Központ – hangzott el a klinika tantermében rendezett, bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára beszédében kiemelte: az, hogy Magyarországon lehet az a kelet-európai központ, ahol megtanítják a szakembereket a legmodernebb technika kezelésére, jelzi, hogy Magyarországra mint egészségipari fellegvárra tekintenek a legfontosabb nemzetközi szereplők. Hozzátette, a magyar gazdaságdiplomácia mindent meg fog tenni azért, hogy a segítse a világszínvonalú magyar orvosképzést további hasonló együttműködések révén.

Lee Woochul, a Koreai Köztársaság nagykövetének tanácsosa üdvözölte az Ultrahang Továbbképző Központ létrejöttét. Mint fogalmazott, ez az együttműködés az ipar és az egyetemi oktatás kapcsolatának modellje lehet.

Wayne Spittle, a Samsung Healthcare ügyvezető alelnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az oktatás és a klinikai kutatások szorosan összefüggnek. Hozzátette, lényeges, hogy a szakemberek a legkorszerűbb technikákat is ismerjék.

Dr. Rigó János, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója beszédében összefoglalta a Samsung és a Semmelweis Egyetem között létrejött együttműködés történetét. Elmondta, 8 éve évente rendszeresen nemzetközi tanfolyamokat szerveznek nemzetközi előadókkal. Kiemelte, a most átadott készülék a legmodernebb ultrahang-technológiát képviseli.

Dr. Bérczi Viktor, a Radiológiai és Onkoterápiás Klinika igazgatója elmondta, az ultrahang az orvostudomány egyik alappillére, enélkül modern diagnosztika nem képzelhető el. Ezért is nagy segítség a Radiológiai és Onkoterápiás Klinika számára, hogy a Samsung ebben az intézményben is elhelyez idén egy nagy teljesítményű 5D ultrahangkészüléket, amit a betegellátásban, a kutatásban és az oktatásban is használnak majd.

Magyarországon csupán néhány 5D ultrahangkészülék működik a magán nőgyógyászati rendelőkben, ezért kiemelt jelentőséggel bír a jelenlegi fejlesztés, hiszen mostantól a TB ellátásban résztvevő veszélyeztetett terhesek számára is elérhető lesz a legfejlettebb diagnosztikus ellátás.

Az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika a legmagasabb progresszivitási szinten álló betegellátási intézmény, ahova nagy számban érkeznek az ország egész területéről patológiás terhességet viselő várandósok, köztük sokuknál különböző fejlődési rendellenességek mutathatók ki. Évente több száz ilyen várandós magzatát vizsgálják a klinikán.

A készülék az Ultrahang Továbbképző Központ keretében kerül a klinikára, ahol évente több elméleti és gyakorlati képzés is történik. A tanfolyamokon magyar és külföldi hallgatók a legkorszerűbb ultrahangkészülékekkel sajátíthatják el a különböző korszerű vizsgáló eljárásokat. Ezek közé tartozik pl. a Samsung által kifejlesztett 5D ultrahang technika, a szöveti véráramlás mérés, a különböző automatizált és félautomatikus térbeli ábrázolások és mérések. Az oktatásban külföldi és hazai szakemberek vesznek részt.

Pogrányi Péter

Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

Forrás: Semmelweis Egyetem http://semmelweis.hu/hirek/2015/10/16/5d-ultrahangkeszuleket-adtak-at-az-i-sz-szuleszeti-es-nogyogyaszati-klinikan/

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére