Jelenlegi hely

Csodaszép panoráma a Börzsönyben  –  Átadták a Várhegy kilátót

A Királyrét fölött magasodó Várhegyen, Szokolya mellett egy 20 méter magas kilátó épült, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a Dunakanyarra és a Magas-Börzsönyre.

A járványos időszakban felértékelődnek a szabadtéri programok, különösen a természetjárás. Ha a Börzsönyben jártok, ezt ne hagyjátok ki!

Új kilátó az erdőben

Október 3-án adták át Szokolyán a Várhegy kilátót, ahonnan a Börzsöny gyönyörű panorámáját élvezhetik a túrázók. A Királyrét fölé emelkedő, faszerkezetű Várhegy kilátó 20 méter magas és 50 köbméter fából, lucfenyőből és tölgyből épült, a tetején egy meteorológiai állomás és egy web kamera is helyet kapott.

A 350 méternél magasabb Várhegyre állított kilátó háromszög alapú, csonka gúla formájú. A háromszintes kilátó első két emeletén kis padokon pihenhet meg a látogató, a harmadik szinten pedig körpanoráma tárul elénk.

A kilátóból látható a Sas-hegy, a Só-hegy, a Kő-hegy, a Kopasz-hegy, a Nagy-Inóc, a Nagy Hideg-hegy, a Csóványos, a Karancs, jó időben a Szlovák Paradicsomig is ellátni.

A kilátó az Ipoly Erdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumában, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) 62 millió forintos támogatásával épült meg.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére