Azonnal érzékeljük, ha más használja a skatulyázást, ám néha egészen sokáig nem döbbenünk rá, hogy gyakran mi is ezt tesszük.
Amikor gyerekünk gyakrabban mutat egy adott viselkedést, tulajdonságot, hajlamosak vagyunk szóvá tenni, hogy éppen „kedves” vagy „makacs”, esetleg „akaratos”. Ezzel pedig szépen lassan elindítjuk a doboza felé, hiszen elegendő, ha úgy gondolunk rá, mint aki kedves, makacs vagy akaratos, ez már megerősíti őt ebben a szerepben. Azért félreértés ne essék, ha heti háromszor makacsnak nevezzük a gyermekünket, mellette azonban kiemeljük egyéb tulajdonságait is, az még nem vezet rögtön ide. De azért óvatosan a jelzőkkel és a skatulyákkal! Furcsa módon minél inkább szeretnénk megszüntetni egy adott viselkedési formát, annál kevéssé szerencsés felhívni rá a figyelmet. Inkább figyeljünk, és keressünk olyan alkalmakat, amelyekben mindazokat a tulajdonságokat megerősíthetjük, amelyek segítségével kinyithatjuk a skatulyát.
Pozitív skatulyák
Remek példaként szolgálnak a szülői skatulyázásra a Jóbarátokból Ross és Monica szülei. Nagyon megmaradt bennem, hogyan viszonyultak Ross döntéseihez, balsikereihez, tetteihez: mindig mindent elnéztek neki, hiszen „orvosi csoda” volt (mivel a szülei úgy tudták, hogy nem lehet gyerekük). Sőt, még a tárgyait is így kezelték: minden dobozát megőrizték, miután elköltözött, míg húga, Monica dobozai a kocsi alatt végezték, hogy elázzanak, egy nagy vihar idején. Monica szülei szemében még vékonyan is megmaradt „szegény kövér kislánynak”. Hogyan érték el ezt a szülők? Ross mindenben a jó példa volt, Monica pedig a „csak ennyi telik tőle”. Szerették-e ezeket a skatulyákat? Könnyű rávágni, hogy Monica biztosan nem! Na de Ross vajon szerette? Persze, jó dolog a szülők rajongásának tárgya lenni, de csak bizonyos fokig.
Folytatás a Képmás magazin honlapján.
Szerzők: Skita Erika és Turáni Szabolcs trénerek
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
