Az anya meg a szülő

És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen mégis rengeteg embertől hallottam, hogy lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkitől nem hallottam, aki lelkes örömmel fizetett volna adót.

Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is.

A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon.

Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egész más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az, az anya. Aki be is rohan hozzá, kibontja, megnézi, vízteleníti, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya. Aki csukamájolajat ad neki, hogy minél hamarabb jöjjön ki mennél több foga, az a szülő.

Általában aki képes arra, hogy a saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan csúszós, ízetlen és mégis elbírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem anya kérem, az csak szülő lehet.

De aki ugyanakkor képes arra, hogy azt mondja, "nyam-nyam, jaj de jó, jaj de finom" és hősies elszánással a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a veszekedett csukamájolajat, az nem szülő kérem, az csak anya lehet.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia idén már az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el gyermekét, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, úgy érzi mintha fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az, az anya.

Aki nappal leszidja a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő. Aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg, az, az anya.

Aki a kamasz fiát a tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak kislánynak, az még mindig a szülő. De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől leledzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban megpofozni szeretné fia táncpartnerét, azt a kacér, kis szőke démon növendéket, az az anya.

És mégis, az anyából lesz a jó anyós, a szülőből a rossz.

Amely anyósi állapot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egészen váratlan és meglepő dolog történik. Eltűnik a szülő és eltűnik az anya, vagy mondjuk, inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle.

De ez a nagymama sem a szülőre nem hasonlít, sem az anyára. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát eltúlzottnak és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és száz százalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötvenegy néhány esztendős korában, egyenesen nagymamának.

"Lehet a gyermeket könyvből nevelni, de minden gyermekhez más könyv kell."
(T. Gordon)

Zágon István, Az anya és a szülő című írásában úgy fogalmaz, hogy a "a szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon. Az anya meg a szülő egy ember, de ennek az egy embernek egész más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben".

Nem akarom ismételni, ezt a csodálatos írást, de kérem, olvassák és döntsék el, Önök melyik csoportba tartoznak.

Véleményem szerint az a jó, ha a két fogalom, anya és szülő, illetve a két viselkedés egymással keveredik. Egyszer ragyogó szemű anyának kell lennünk, másszor igen kemény szülőnek, ahogyan a helyzet megkívánja.

A világ mindig változik, állandóan jönnek az újabb és újabb információk, nem győzünk szelektálni, mivel ismerkedjünk meg közelebbről. Egyvalami, illetve valaki nem változik: a gyermek. Aki ma is pontosan ugyanolyan, mint száz, vagy ötszáz évvel ezelőtt.

Gyermekünk, aki előtt naponta vizsgázunk. Bár nem így fogalmazza meg. Érzelmein keresztül éli meg a kérdéseket, és érzelmein keresztül kapja meg a választ tőlünk. Ezt pedig a legnemesebb érzelem táplálja, amit szeretetnek hívunk.

A szülővé válás egy hosszú és összetett folyamat, amelyben állandóan tanulunk. Gyermekünk és a különböző élethelyzetek mindig próbára tesznek bennünket. A velünk született ösztönökön túl, felkészültséget, érettséget, tapasztalatot és pszichikai egyensúlyt igényel. Az volna a jó, ha minden család önmaga tapasztalataiból rájönne arra, hogy jó családban élni, egymást segíteni, jó összetartozni, felelősséget vállalni egymásért, mert ez az életünk lényege.

Törekedjünk arra, hogy legyen a családnak rangja, ami a mindent mozgató szereteten, összetartozáson alapul. Az a fajta szeretet, amikor a szülők feltétel nélkül szeretik gyermeküket, óvják minden lépésüket az első időkben. Utána viszont fokozatosan elengedve, de ugrásra készen áll, ha kell segíthessen, majd hagyja, hogy gyermeke önálló legyen.

Amíg életünk e-szakaszába eljutunk, addig minden nap mindkettőjüknek, szülőnek, gyermeknek meg kell győződni arról, hogy a szeretet és a bizalom az egyetlen eszköz, ami ezt a célt szolgálja.

Írta: Gombos Judit (Zágon István: Az anya meg a szülő)
Egy óvónő feljegyzései