Jelenlegi hely

Főzzünk gyerekkel! Azaz most inkább süssön ő!

Sokszor halljuk, és ha el is szántuk rá magunkat, volt hozzá elég türelmünk? Itt van három tuti recept: finomak, gyorsak, gyerekeknek is egyszerűen kivitelezhetőek.

Hogy miért jó, ha a gyerekekkel együtt főztök?

Na nem mondom, hogy az elején könnyű volt rávennem magam, hogy összepacsálják a pedánsul vezetett konyhám és pedánsul kivitelezett süteményeim. Bizony nagy levegő kellett hozzá a kezdetekkor meg egy képzeletbeli xanax is.

De az előnyök kézzelfoghatóak:

  1. a láthatatlan munka és a munka tisztelete: pipa
    megtanulták, hogy a főzés nem az, amikor anya a tányérra szedi a kész finom kaját, hanem hámozás, keverés, hőközlés, mosogatás…
  2. matekgyakorlás: pipa
    kitűnően váltjuk a dekagrammot, grammot, decilitert és litert – minden sütemény egy 10 perces gyakorlás (eddig még nem vették észre hogy jóval több hozzávalót kell szorozni, mint amennyi valójában a receptben van)
  3. olvasásgyakorlás: pipa
    ezt azt hiszem, nem kell magyaráznom: elolvasnak egy idegen szöveget és értelmezik, végrehajtják a benne leírtakat
  4. alapanyagok ismerete: pipa
    felismerik és megtanulják a konyhai alapanyagok tulajdonságait, kezelni az eszközöket
  5. tízórai, uzsonna: pipa
    házisütés, friss, tartósítószermentes; ráadásul bármit megesznek, mert ők csinálták

Ha összeszoktok, feleannyi idő alatt kész egy süti; legalábbis az egyszerűbb fajták, mint ez az almavirág torta

Almavirág torta

A neten találtam egy olasz feliratozású arab receptet. Dél-Olaszországban minden területen erősen megmaradtak az arab-mór hatások, miért épp a konyhában nem? Úgy sejtem ez is egy ilyen recept lehet, de nem végeztem kutatásokat. Ráadásul az eredeti receptet is kicsit módosítottam, a fiaim nevezték el almavirág tortának.

Hozzávalók:

  1. Alsó rész:

  • 2 egész tojás
  • 8 dkg cukor, 1/2 citrom leve, 1 kiskanálnyi frissen reszelt gyömbér
  • robotgéppel fehér habosra keverni, majd beletenni:
  • 1 dl tej
  • 20 dkg liszt elkeverve 1 csomag sütőporral (szitálva teszem bele a lisztet, hogy könnyebb legyen)
  • alma: 2 nagyobb almát alaposan megmosni, cikkelyekre vágni, a csumáját kivágni, majd a cikkelyeket vékonyabb szeletekre vágni, és mehet bele a sütőforma aljára.

2. Felső tészta

  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 18 gr kukorica keményítő
  • 2,5 dl tej

Összekeverni, folyamatos keverés mellett pudinggá főzzük. Mi a titka, hogy gyorsan főjön, és ne égjen le? Lehetőleg vastag aljú és falú fém edény, melynek a hőelosztása jobb, mint egy vékony lábosé. A habverővel történő folyamatos keverés főzés közben.
Keverve hűtjük egy kicsit, majd habzsákba töltjük (ha nincs, jó egy papír tölcsér vagy kivágott csücskű nejlonzacskó) és körkörösen a süteményre nyomjuk.

Sütés:

180 C, 30 perc; a felénél, kb 15 perc után visszaveszem 170 C-ra

A teteje megpirul, ropogós lesz, de evéskor a ropogós kéreg alól kibukkan a pudingkrém. Fahéjas porcukorral szórjuk meg tálaláskor.

Ez az adag egy 28 cm-es átmérőjű kerek tortaformára elegendő, 8 szelet/adag lesz belőle.

Kókuszgolyó

Kezdő szakácsok és cukrászok kötelező első sütije. Üzembiztosan nem lehet elrontani, nem kell sütni, főzni, vágni, gépet kezelni. Elég csak gombócolni egyet a nagy adag gyurmából. A sikerélmény garantált, nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné. A meggyes töltet miatt kicsit időigényesebb, de szaftosabb. A fiam kedvence a saját találmánya, az emeletes hóember forma.

Hozzávalók 22 – 26 darabhoz

  • 300 g háztartási keksz (de lehet zabkeksz is, a Street Kitchen ötletére)
  • 15 dkg puha vaj
  • 12 dkg porcukor
  • 2 púpos evőkanál holland kakaópor
  • 4 evőkanál rum (a felét lecserélheted kókuszlikőrre vagy az egészet kávéra); kicsiknél meggylé vagy lekvár is jó megoldás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 evőkanál kókuszreszelék a tésztába + a hempergetéshez
  • 1,5 dl tej
  • 20 dkg meggybefőtt a közepébe

Az anyagok kimérése után jól összekeverni aztán jöhet a gombócozás. A kész gombócokat forgassátok kókuszreszelékbe, tegyétek 1,5-2 órára a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.

Túrógolyó

A klasszikus kókuszgolyó jang-ja, azaz fehér színben. Ez is elronthatatlannak tűnik. Gyenge pontja a túró víztartalma. Segíthet 1-2 evőkanál kekszreszelék a kiegyensúlyozásában.

  • 25 dkg krémes túró
  • 20 dkg porcukor
  • 15 dkg kókuszreszelék
  • 1 csom vaníliás cukor
  • 1 db biocitrom héja reszelve

Egy tálban áttörjük a túrót, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrot. A kókuszreszelékből félreteszünk egy keveset, a többit a keverékhez adjuk. Ezután megmossuk és szárazra töröljük a citromot, és a masszához adjuk a lereszelt a héját. 

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk, majd kis gombócokat formálunk belőle,  majd a golyókat meghempergetjük a maradék kókuszreszelékben.

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére