A stressz 1.

Ismerős? Bárhol, bárhová megyünk - mindegy, hogy kora reggel, vagy egy nyugalmas délutáni órán. Ott van a tapintható feszültség az arcokon, a kapaszkodó ujjakban, a sietős léptekben, a kapkodó mozdulatokban, a türelmetlen figyelemben. Mindenütt. A STRESSZ.

A leggyakrabban a fiatal felnőttkort érintő probléma tehát éppen ez – és az ebből adódó rendkívül tehetséges, ravasz, nagy színész, amit összefoglalóan stresszbetegségként ismerünk és kezelünk, sajnos leggyakrabban a valós problémát csak elfedő, igazi „szőnyeg alá seprős” megoldásokkal.

Mi is a stressz?

Orvosilag: a szervezet meghatározott ingerre adott nem specifikus válasza. A mai szóhasználatban leginkább a folyamatos feszültség, tartósan fennálló idegesség, egy-, vagy egyidejűleg több negatív ingerre adott tartós válaszreakció fogalmát értelmezi. Valójában helytelenül. Miért is?

Sellye professzor világhírű stresszkutatóként megfogalmazta: a stressz az élet sava-borsa. Mindebből következik, hogy alapvetően a stressz nem szükségtelen, nem rossz tényező az életünkben. Kimondható, hogy a stresszre szükségünk van! Gyakorlatilag minden hatás, amely bennünket ér, stressz, amelyre születik egy specifikus és egy nagyon egyedi (nem specifikus) válasz. Reakcióink egyedi mintát követnek és külső-belső hatásoktól függően változó igénybevételt jelentenek a szervezet számára. A hatás mindig a stressz jellegétől, intenzitásától és időbeni kiterjedésétől függő. Nagyban meghatározó, hogy a test-lélek-szellem harmóniája, azaz az optimális működés milyen szinten áll eredendően.

Nincsen tehát egységes válasz, sem mérési rendszer, amellyel jósolható lenne, hogy milyen választ vált ki egy stresszor. Ugyanaz az inger egészen más hatást kelt egy másik emberben, de ugyanazon egyénből is eltérő reakciót hív elő, ha különböző élethelyzetekben vizsgáljuk. Ez alapján tehát az egyedi ingerküszöb is változó.

A klasszikus stresszfázisok értelmezése mellett döntő a kiváltott érzelmi reakció is. Reagálhatunk egyénileg a stresszorra szorongással, haraggal-agresszióval, vagy deprimáltan, fásultsággal. Ezek az alapvető érzelmi következmények sok esetben beszűkítik a válaszainkat is, hiszen akadályt képezhetnek az alternatív reakciók kidolgozásában azzal, hogy viselkedésmintaként hatnak.

Melyek azok a külső és belső (érzelmi) hatások, amelyek a leggyakrabban stresszt okoznak?

A külső stresszorok kategóriái

• Érkezhetnek olyan ingerek, amelyek nagyon intenzívek és az emberi tapasztalatokon kívül esnek, sok embert érintenek. Ilyenek a természeti csapások, katasztrófák, nukleáris baleset, háborúk.
• A mindennapokban az életvitellel összefüggő külső hatások a legjellemzőbbek: tömegközlekedés, munkavégzés, iskolai kötelezettségekből fakadó igénybevételek.
• És persze vannak az egyéni élet alkalmával elkerülhetetlenül jelentkező nagy fordulatok, amelyek mindannyiunk életében megjelennek. Pl. iskola befejezése, költözés, kapcsolatok változása, házasságkötés, vagy válás és ide tartoznak a komolyabb betegségek is.

És a belső hatások?

Ezek konfliktusként jelentkeznek egyénileg. Azaz választás elé állítják a személyiséget, s ebből a dilemmából feszültség származik.

• Ide sorolhatók a párkapcsolati kérdések – ha van, az milyen értéket képvisel, ha nincs, az kelt-e hiányérzetet, vagy sarkall-e elszigetelődésre?
• Részben ide tartozik a függőség/elszigetelődés kérdése is. A felettünk való gondoskodás igénye az erősebb, vagy az egyéni felelősség vállalás a vonzóbb? Nyilván az utóbbi az érettség jele is egyben.
• Nem mindegy, hogy az illető egyén versengő vagy együttműködő típusú. Főleg gyerekeknél lényeges kérdés, hogy vezető vagy vezetett-e, vagyis ugyanabban a helyzetben hangadó vagy a környezetbe belesimuló, beilleszkedő.
• Napjainkban gyakori kérdés, hogy az egyén az impulzivitásának milyen teret engedhet, egyszersmind az etikai normákat mennyiben képes betartani. Igen jelentős elfojtások, vágyak generálhatnak ez esetben belső feszültséget.
• És ami döntő, hogy mindezek milyen mértékben jelentenek kihívást a személyiségre, s hogy a kiváltott érzelmi hatások mennyiben árnyalják a válaszainkat.

Mikortól káros ez a folyamat? Mikortól beszélhetünk krónikus stresszről?

A következő részben erre keressük a választ.