Jelenlegi hely

Farkas család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni az arcukon, hogy milyen boldogok, amikor szavak nélkül is megértik, hogy mi mennyire szeretjük őket, és milyen büszkék vagyunk rájuk. Például: a "nagy" fiúnk óvodai "műveinek" ragasztottunk a falra egy kiállító felületet, ahol bárki láthatja, hogy milyen szép dolgokat csinál. Azóta minden nap többször is végignézik a kistestvérével minden alkotását.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

Az, hogy gyermekem megtegye, amit kérek. (Pl. fürdés, játék összepakolás, táska bepakolás...)

Hogy mindent legalább ötvenszer mondok el, és még mindig nem hallja meg, mert éppen mást akar...

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Mert két gyermekes anyukaként fontosnak tartom, hogy minél türelmesebben tudjak velük lenni, annak ellenére, hogy ők egyre dacosabbak. (És nem mellesleg tanárként is érzem, hogy egyre nehezebb felkelteni a kiskamaszok figyelmét anélkül, hogy felemelném a hangom, vagy bármilyen szankciót alkalmaznék.)

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

A barát az, akivel szebb a világ - Idézetek kicsiknek és nagyoknak

Akár a gyermeki játszótéri barátságokról, akár a felnőttek közötti évtizedes kapcsolatokról van szó, a barátság az egyik legfontosabb kapocs az életünkben. Ezek az idézetek segítenek szavakba önteni azt, amit érzünk – és amit talán nem is tudtunk eddig kimondani.
Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Barátság világnapja – Ünnepeljük együtt az élet legszebb kapcsolatait!

Július 30. az a nap, amikor a barátságokat ünnepeljük. Az ENSZ által is elismert Barátság világnapja nemcsak arról szól, hogy felhívjuk egy régi barátunkat vagy megköszönjük a társaságot valakinek, aki fontos számunkra, hanem arról is, hogy a család legkisebb tagjai is megtanulják, milyen értékes a barátság.
Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.

Partnereink

Képmás Magazin
Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány
Családháló
NOE
Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom
Ugrás az oldal tetejére