Jelenlegi hely

Zugligeti Családi Nap

Időpont: 2024. október 5., 9.30
Helyszín: Lóvasút, 1121 Budapest, Zugligeti út 64.

Október 5-én, szombaton, ismét a családok vehetik birtokba Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont tereit és a körülötte elterülő erdőt!

Az egész napos ingyenes programon a népi játékok, kézműves foglalkozások és arcfestés mellett különböző zenés, mozgásszínházi és zenés előadások, növényismereti séta, vadnövénykóstoló és pecsétkészítő workshop várja az idelátogatókat.

A legkisebbeket délelőtt Góbi Rita táncművész és koreográfus mozgásszínházi előadása, valamint délután az ősztől rendszeres foglalkozásokat tartó Öröm-Hang-Ár zenepedagógia műhely csapata várja.

Az óvodások vastapsára Góbi Rita előadása és a Tatay Színház bábelőadása után számítunk, de reméljük, hogy Pom Pom játékterében és a délutáni Ecc, pecc! – Ki lehetsz? foglalkozáson is jól szórakoznak majd.

A nagyobb gyerekeket és felnőtteket Halmos Mónika növényismereti sétájára és gyógynövénykóstolójára, valamint a VISU slowdesign kiscsoportos pecsétkészítő workshopjaira invitáljuk.

Programok

9:30-10:30 Góbi Rita Társulat: Pici bonbon – mozgásfoglalkozással egybekötött mesés-táncos előadás, ajánlott életkor: 2-6 év
11:00-11:45 Tatay Színház: A csillagszemű juhász – zenés bábelőadás, ajánlott életkor: 3-9 év
11:00-12:30 Növényséta Halmos Mónika fitoterapeuta vezetésével a Lóvasút mögötti erdőben – ajánlott életkor: 8 éves kortól, felnőtteknek
11:45-12:45VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
12.30-13:30 Vadnövény kóstoló Halmos Mónika fitoterapeutával – minden korosztálynak ajánlott
12:00-18:00 Aranyszamár Bábszínház: Pom Pom meséli tematikus játéktér – ajánlott életkor: 3 éves kortól
13:15-14:15 VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
14:45-14:45 VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
16:00-16:45 Öröm-Hang-Ár: Izgő-mozgó Hangerdő – interaktív zenei foglalkozás, ajánlott életkor: 0-3 év, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
17:00-17:45 Öröm-Hang-Ár: Ecc, pecc! – Ki lehetsz? – interaktív, komplex zenei foglalkozás, ajánlott életkor: 3-6 év, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
10:00-18:00: kézműves foglalkozások, arcfestés, Kenderkóc népi játéktér és babakonyha

Minden program ingyenes!

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 71 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

Kicsi ruhák, nagy mentőakciók – így lesz kidobás helyett kedvenc darab

A kisgyerekes ruhatár egy külön világ. A darabok gyorsan cserélődnek, mégis közben meglepően gyorsan el is használódnak. Egy body, amit pár hete vettél, már foltos. Egy nadrág térde elvékonyodott, pedig még bőven hordható lenne.Ilyenkor nem az a legjobb döntés, hogy kidobjuk. Ezek a ruhák nagyon jól javíthatók – ráadásul egy kis átalakítással még jópofábbak is lehetnek, mint új korukban.
"Elfogyott a gyömbérszörp?"

"Elfogyott a gyömbérszörp?"

A gyömbérszörpről először a 90-es években hallottam, a Hupikék törpikék egyik „dalában”. Igaz, akkoriban a gyömbér még nem volt mindennapos vendég a boltok zöldséges pultján. Aztán ahogy egyre könnyebben hozzáférhetővé vált, úgy kedveltem meg én is egyre jobban.
Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Illatos kincs a bokrokról – ezért érdemes most bodzát gyűjteni

Május végén és június elején országszerte virágzik a bodza, amely nemcsak az utak mentén és erdőszéleken illatozik, hanem igazi konyhai és házipatikai kincs is. Sokan ilyenkor indulnak kosárral bodzát szedni, hiszen néhány marék virágból egész évre elegendő szörp, tea vagy akár különleges finomság készülhet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére