Jelenlegi hely

Ingyenes programsorozat lesz a magyar kultúra napján a Klebelsberg Kastélyban

Időpont: 2023. január 20-23.
Helyszín: Klebelsberg Kastély, 1028 Budapest, Templom utca 12. 

Ingyenes programsorozattal várják a közönséget a Klebelsberg Kastélyban a magyar kultúra napja alkalmából jövő péntektől vasárnapig.

A Klebelsberg Kastély január 20. és 22. között meghirdetett hétvégi rendezvénysorozatának pénteki nyitóeseményén A színház igazsága címmel tartanak beszélgetést a Nemzeti Színház két művészével, Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal.

Január 21-én, szombaton a Silencio transeo - A XX. század elhallgatott irodalma című produkciót láthatják az érdeklődők Pataki András rendezésében, Molnár Anikó, Papp Attila előadásában. Az előadás a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója. Az előadás bevezetőjét Pataki András rendező, dramaturg, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára tartja.

Január 22-én, vasárnap délután a gyerekeket várja Écsi Gyöngyi mesemondó Angyalbárányok című előadásával, amely egy gömöri népmese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel elmesélve.

A magyar kultúra napja alkalmából megvalósuló programok ingyenesen látogathatók, regisztrálni a klebelsbergprotokoll@gmail.com címen lehet.

Forrás: MTI

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére