Jelenlegi hely

Gyűjteményünk régen és most

Időpont: 2026. július 18-19., 10:00-17:00
Helyszín: Állatkert, 1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.

Vajon hogyan változott a Fővárosi Állat- és Növénykert gyűjteménye az elmúlt 160 év során? Mikor érkeztek meg a ma már ikonikusnak számító állatok, és hogyan formálták a történelmi események az intézmény fejlődését? Programunk során ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben izgalmas történeteken keresztül idézzük fel az állatkert múltját és jelenét.

A megnyitás idején bemutatott állatállománytól kiindulva nyomon követhető, hogyan bővült az évtizedek során a kert fajainak és egyedeinek száma. A program során az is kiderül, mikor és milyen körülmények között érkeztek meg a ma már közönségkedvenceknek számító állatok – például a zsiráfok, elefántok vagy vízilovak –, amelyek kezdetben még nem szerepeltek a gyűjteményben.

Szó esik az állatkert épített örökségéről is: a különleges pavilonokról, a műsziklákról, valamint az ikonikus Bagolyvárról, amely az egyetlen, ma is álló eredeti épület. Emellett bemutatjuk, hogyan hatottak a történelem viharai – háborúk, gazdasági változások és fejlesztések – az állatkert mindennapjaira és fejlődésére.

Ezen a hétvégén már a legújabb és egyben legnagyobb létesítmény, a Biodóm is látogatható, amely különleges élményt kínál, és új dimenzióval egészíti ki a történeti kert felfedezését.

Program

Napközben gondozóink 4 helyszínen tartanak rövid előadást: a Fácánház, a Szarvasház, az Elefántház, valamint a Bagolyvár múltjáról és jelenéről. Az előadásokra helyszíni regisztrációval lehet majd jelentkezni az Információs pavilonnál.

Fácános régen és most 10:30 óra

A program során a jelenlegi Fácánház területét járjuk be, miközben megismerkedünk annak mai lakóival és a bemutatott fajokkal. Visszatekintünk arra, hogy az 1990-es évek végén milyen állatoknak adott otthont ez a terület, és hogyan alakult az állattartás azóta. Az időutazás itt még korábbra nyúlik vissza: felidézzük az épület 1912-es átadását, és áttekintjük, milyen szerepet töltött be akkoriban az állatkert életében. A résztvevők így összehasonlíthatják a múlt és a jelen állapotát, és képet kaphatnak arról, milyen változásokon ment keresztül a Fácánház az elmúlt több mint száz év során.

Elefántház régen és most 12:30 óra

A séta során az állatkert egyik legjellegzetesebb épületét, az Elefántházat is közelebbről megismerjük. Az 1912-ben épült létesítmény tervezésekor az a korabeli szemlélet érvényesült, hogy az állatházak idézzék fel a bennük élő állatok őshazájának építészeti stílusát, így az épület egzotikus hangulatával is különleges élményt nyújt. Érdekesség, hogy az épületet eredetileg Vastagbőrűek házának nevezték. A múltban ugyanis úgy vélték, hogy az elefántok, az orrszarvúak és a vízilovak közeli rokonságban állnak egymással. A tudományos álláspont azonban azóta megváltozott, így az elnevezés is idejétmúlttá vált, és ma már Elefántházként ismert.

Bagolyvár régen és most 13:30 óra

A program során az állatkert legrégebbi épületével, a Bagolyvárral is megismerkedünk, amely az egyetlen olyan állatház, amely az 1866-os megnyitás idejéből fennmaradt. Bár ez adja különleges értékét, az épület a nagy 1910–1912-es átépítések során jelentős átalakításon esett át, és mai helyére is ekkor került: lebontották, majd újjáépítették a fókamedence mellé, ahol ma is látható. Eredetileg valóban baglyokat tartottak benne, de a korabeli elképzeléseknek megfelelően más, „baljós hangulatú” fajok is helyet kaptak itt, például hollók, varjak, valamint farkasok. Azóta az épület funkciója és környezete is jelentősen megváltozott: napjainkban már más állatfajok kapcsolódnak hozzá, és egy modern kialakítású bemutatóhely, a Vízparti Élet Háza is kiegészíti, tovább gazdagítva a látogatók élményét.

Szarvasház régen és most 14:30 óra

A séta során a Szarvasház történetével is megismerkedünk, amely eredetileg a kert egy másik pontján állt – de hogy pontosan hol, arra is fény derül a program során. Az épület nevét egykori lakóiról, a szarvasfélékről kapta, és jellegzetes boronafalas kialakítása ma is különleges hangulatot áraszt. Napjainkban az Ausztrál ösvényen található, ahová 1991-ben helyezték át. Az átköltöztetést követően rövid ideig Daruházként működött, és többek között koronás és mandzsu darvaknak adott otthont. A résztvevők így nemcsak az épület helyének és funkciójának változásait követhetik nyomon, hanem bepillantást nyerhetnek abba is, hogyan alkalmazkodott az állatkert az idők során az új bemutatási és állattartási igényekhez.

Lakók nyomában - Térképes kaland

A program részeként egy izgalmas, önállóan bejárható keresőjáték is várja a látogatókat. A „Lakók nyomában” játék során egy régi térkép segítségével fedezhetik fel a kertet, miközben múlt és jelen állatlakóit hasonlíthatják össze. Az egyes állomásokon a résztvevők állatos matricákkal jelölhetik, hogy napjainkban milyen állatot vagy növényt találnak az adott kifutóban vagy bemutatóhelyen. A játék nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is: segít megérteni, hogyan változott az állatkert élővilága az elmúlt évtizedek során. A kaland végén a résztvevőket ajándék is várja, így a felfedezés élménye mellett egy kis jutalommal is gazdagodhatnak.

A játék indulási pontja: Főkapu tér.
A játék térképe átvehető: 10:00-15:00 óra között.
A játék teljesítéséért a jutalmakat 16:30 óráig lehet átvenni a Főkapu téren.

Fedezd fel az állatkert múltját, jelenét és izgalmas történeteit!

További infó

 - Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Itt a 2026/2027-es tanév tervezett rendje – ezekre a dátumokra érdemes figyelni!

Bár még javában tart a nyári szünet, már megjelent a 2026/2027-es tanév rendjének tervezete. A dokumentum alapján már látszik, mikor kezdődik a tanév, mikor várhatók a szünetek, valamint mikor zárul az első félév.
40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére