Jelenlegi hely

Gyerekplacc a Hunyadi téren

Időpont: 2026. augusztus 9., 10.00-13.00
Helyszín: Budapest, VI., Hunyadi tér

10:00 Majorka Színház: Pelikánmadár (bábelőadás)

Akit érdekel az örök fiatalság titka, jól teszi, ha megnézi ezt az előadást. És mivel a gyerekek is folyton öregszenek, nekik sem árt figyelniük.

Van nekünk egy pelikánmadarunk. Aki ennek az énekét hallja, egyből megfiatalodik. Hanem ezt a madarat előbb meg kell találni az Óperenciás-tenger túlsó partján, ahová közönséges közlekedési eszközzel el sem lehet jutni. Nem baj, segítünk! Ha van olyan legény még a mai világban, aki vállalja a veszélyt, nem riad vissza az isolygó-pisolygó gonosz boszorkánytól, a szúnyog-, a hal- és az egérkirálytól, akinek helyén az esze meg a szíve, akkor van remény. Akkor a király, kinek egyik szeme sír, a másik nevet, teljesen mosolygós lesz.

Az előadás valószínű mellékhatása gyerekek számára 45 perc öregedés, felnőtteknél akár több év fiatalodás!

10:00-13:00
Berebe Utazó Játszóházak: Kőország – játék és tanulás határában
Logikai játékok, fonalterelő, csibeszámoló, kreatív dobozok, Noé bárkája kirakó, kőbolt, mesekavics, kőleves - ügyességi játék, mandala kövekkel és csigákkal
Kézműves foglalkozás

További infó

- Budapestimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére