Jelenlegi hely

Jókai 200 - "Kertész vagyok, és ez büszkeségem"

Időpont: 2025. március 15.,  10:00 - 12:00
Helyszín: Jókai-kert, 1121 Budapest, Költő utca 21.

Folytatódik JÓKAI 200 c. sétasorozatunk, amelynek során a téli álmából ébredező Jókai-kert történetét, a Svábhegy 1850-es évekbeli hangulatát, a Jókai család hétköznapjait elevenítjük fel.

Egykor Jókai Mór kertészkedett és alkotott nyaranta a svábhegyi vén fák alatt, ahol egyúttal el is bújhatott a világ szeme elől, s hódolhatott természet és kertészet iránti szenvedélyének. Hogyan küzdött meg az író a természeti elemekkel? Hogyan „fogta meg” a földet, a szelet, a vizet, a napot? Hogyan varázsolt mintagazdaságot az egykori kőbányából? Jókai büszke volt a saját maga nevelte gyümölcsfáira, rózsakertjére, szőlőültetvényére és az általa készített borra. Mint írja: „Lehet, hogy el fognak felejteni, mint költőt, de az én szép fáim minden évben ki fognak zöldülni újra és hirdetni fogják, hogy kertész voltam”. Jókainak a természethez való harmonikus viszonyulása mai is példaértékű lehet bárki számára.

Kérjük, hogy a program kezdése előtt 10 perccel korábban érkezzenek.

A programra kizárólag ONLINE vásárolható jegy:

Helyszíni jegyvásárlás nem lehetséges!

Sétavezető: Kővári Anita, 30/663-4670

További infó

- Budapestimami -

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Nyári ötletelő – 67 tipp a szünidő túléléséhez

Nyári ötletelő – 69 tipp a szünidő túléléséhez

Mit csináljunk a gyerekekkel, amikor épp nincsenek táborban vagy a nagyinál és a családi nyaralás is messze van? Nem kell feltétlenül nyaralni menni ahhoz, hogy élményekben gazdag legyen a vakáció. Ehhez adunk inspiráló öteleteket!
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére