Jelenlegi hely

Ellenőrzik a gyermekvédelmi észlelő-, és jelzőrendszert jövőre

A gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos bejelentéseket vizsgálják jövőre a kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai, azt, hogy az ilyen esetekre utaló jelzéseket, észleléseket a gyermekjóléti szolgálatok hogyan kezelik.

A kormany.hu-n csütörtökön közzétett - Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára által aláírt - országos hatósági ellenőrzési terv szerint a szociális és gyámhivataloknak azt kell célzottan vizsgálniuk, hány gyermekbántalmazás esetében történt bejelentés és ezek nyomán a gyermekjóléti szolgálatoknál vagy a járási hivataloknál megtették-e a szükséges intézkedéseket, tettek-e feljelentést ezekben az ügyekben a bántalmazóval szemben.

A dokumentum szerint külön figyelmet kell fordítani arra is, hogy a gyermekvédelmi észlelő-, és jelzőrendszer tagjai megfelelően együttműködnek-e egymással például a gyerekeket veszélyeztető tényezők felismerésében és kezelésében.

A gyermekvédelmi szakellátásban jövőre azt is vizsgálni fogják, hogy a gyerekek megkapják-e a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésüket elősegítő, az életkoruknak, egészségi állapotunknak és egyéb szükségleteiknek megfelelő gondozói, nevelői, lakhatási ellátást, valamint hogy érvényesül-e a szakellátási intézményben élő gyerekek szabadidőhöz, pihenéshez való joga.

A vizsgálatok megállapításairól valamint az ezzel kapcsolatos szakmai, javaslatokról összegzést kell készíteni az Emberi Erőforrások Minisztériuma gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályának.

A dokumentum szerint továbbá a szociális és gyermekjóléti szolgáltató tevékenységek ellenőrzésénél vizsgálni kell azt is, hogy az idősek nappali ellátásában az érintettek milyen szolgáltatásokat kapnak.

Az ellenőrzési terv szerint a családok átmeneti otthonánál az ellátások megszűnésének, megszüntetésének módjait kell kiemelten vizsgálni, valamint ezzel összefüggésben a gyermekjóléti szolgálattal való együttműködést.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére