Jelenlegi hely

Vicces, nyerő versek versmondóra: Mentovics Éva verseit imádják a gyerekek

Versmondóra mindig nagy a dilemma mit válasszunk, főleg, ha nyerni szeretne a gyerek, vannak "klasszikusok", amikkel minden évben lehet nyerni, de már a zsűri is kívülről fújja. Most valami olyat hoztunk, amit lehet még nem ismernek, de az egy biztos, ezekkel a versekkel csak nyerhettek!

Mentovics Éva versei:

Állatkerti séta

Van egy húgom, a kis Márta, be nem áll a csöppnyi szája.
Mindig csacsog, el nem fárad, kérdései így sorjáznak:

- Anyu, mondd csak, nem harapnak? Mit adjak a kis halaknak?
Túró rudit dobjak nekik? Mondd, a fagyit is szeretik?

Hogy férnek el, ha megnőnek? Aludni az ágyba jönnek?
Lehet cápám, ha szeretném? Olyan, ami csak az enyém?
Hány foga van a cápáknak? Fogorvoshoz hogyan járnak?

Állatkerti sétánk alatt így csicsergett a kis maszat:

- Miért tolat a rák hátra? Mi lenne, ha fára mászna?
A madárpók milyen állat? M’ért nem nőttek rajta szárnyak?
A kis tigris, s a majája m’ért jár nappal pizsamába’?
Üres a kenguru zsebe, hadd rakjak valamit bele!
Beleteszem a babámat, a karom már úgyis fárad.
Ha a zsiráf fagyit kérne, a gyomrába mikor érne?
Hozzunk mézet a medvének! Üres már a vödre, nézd meg!
Nem is ravasz ez a róka, ha az lenne, rég meglógna.

Ő volt az a csúnya, beste, ki a Piroskát megette?
Te rémisztő ordas farkas, ez nem volt szép, ide hallgass!
Medvecukrot kitől kérjek? Anyu, szóljál a medvének!
Ott van egy szép fehér gólya! M’ért nincs a csőrében pólya?
Csináljunk itt egy fényképet! Álljon mellém a borz, kérd meg!

Mennyi mókás, kedves állat! Vihetnénk is haza párat!
Azt a csimpánzt, az ágakon… A kiságyam neki adom.
Elfér ott a szekrény mellett. Ugye, ott jó helye lehet?
Meg egy kedves mosómedvét… Anya, olyant úgy szeretnék!
Nézd csak! Ott a Mosó Masa! Elvihetnénk őt is haza! -

Ezer kérdés, ezer válasz, édesanyánk mégsem fárad…
Én viszont ezt nagyon unom! Mikor nő már fel a húgom?

Szerencse, hogy csaj vagyok!

Szerencse, hogy csaj vagyok,
mert a fiúk mind rosszak;
esnek-kelnek, törnek-zúznak,
hangyát, gyíkot kínoznak.

Egyik-másik olyan fura
(azt hiszi, hogy menő így),
pedig flegma dumájával
egyszerűen megőrjít.

Némelyikük meg csak szájhős,
löki, mint egy nagy vagány,
s úgy pózol, hogy elaléljunk
atlétikus alkatán.

Az ajtónál lökdösődnek,
ők futnak ki elsőnek,
pedig minden apró gesztus
jól tud esni egy nőnek.

Nem dicsérik meg a blúzunk’,
sem a tuti frizuránk’…
Mintha fittyet hányna minden
tizenéves fiú ránk.

Pedig néha de jó volna
kedves bókot hallani!
Csak azt tudnám, tíz év múlva
változik-e valami!?

Szerencse, hogy fiú vagyok!

Szerencse, hogy fiú vagyok,
mert a csajok kényesek.
A focihoz, s a bunyóhoz
szinte nem is értenek.

Ha horgászni hívnám őket,
nem fognék egy snecit se,
mert szájukat nem csukják be
talán még egy percig se.

Fát mászni se lehet velük,
meg békára vadászni,
s bárhogy kérnek, sose fogunk
velük „papás-mamázni”.

Pipiskednek, szépítkeznek,
kipingálják magukat…
Minket ez a sok cicoma
vagy iritál, vagy untat.

Birkózni se tudunk velük,
mert ha földre kerülnek,
csípnek, rúgnak, karmolásznak,
s harapják a kezünket.

Eszembe sem jutna ilyen;
sportszerűtlen harapni.
Csak azt tudnám, tíz év múlva
változik-e valami!?

A pók család szerencséje

Pillekönnyű csipkekendő díszíti a sarkokat,
olyan fehér, olyan tiszta, akárcsak a patyolat.
- Bármerre is szövöm hálóm, nincs egy fia haszna se.
Nem jön arra légy, vagy dongó, de még egy csöpp hangya se.

Bosszankodik pók apóka, morgolódik szerfelett.
Napok óta nincs kapása, nem fogott, csak egy legyet.
Pedig folyton sürög-forog, hálót csomóz, tettre kész,
ám a zsákmány bárhogy nézzük, bizony-bizony csenevész.

- Szörnyű ez a sivár étlap, töprenghetek, hogy legyen.
Hetek óta éhezem csak,kopog mind a nyolc szemem.
Minden hálóm érintetlen, semmi mozgás, mit tegyek ?
Hogy osszam el családom közt ezt a csöppnyi kis legyet?

- Sose aggódj, drága párom! - vigasztalja pók anyó.
- Hálót szőni – úgy gondolom - fészer mellett volna jó.
Költözhetünk akár tüstént - szólok a húsz gyereknek…
Sátrat verünk, s holnaptól már duci dongót ehetnek.

Útra kelt a népes család, s mire a Hold felébredt,
beszőtték a fészer sarkát, lett ott háló temérdek.
Reggel, amint Kakas Kázmér jelezte a fél hatot,
a legfürgébb pók legényke tervezte az étlapot.

- Főételnek töltök legyet, rántok darázscsemegét…
Tálalok még aszalt méhet, ínyenc szakács remekét.
Hetek óta fáj a fogam egy kis hangyabefőttre,
s azt hiszem, hogy dongótortát szervírozok előtte.

Sürgött-forgott, mint a szélvész, míg a család felébredt…
Csipketálcán tálalta a hatfogásos ebédet.
Örvendezett pók apóka: - Csodás helyen tanyázunk,
ilyen remek vadászlesnél nem kopik fel az állunk.

Könnyes szemmel szólt anyóka: - Jó lesz ez a hely nekünk.
Látod, apjuk, milyen ügyes szakács lett a gyermekünk?

Hogyha te is arra járnál, lesd meg bátran, barátom!
Ott feszül a míves háló, fent, a szénás padláson.

Csalafinta mese 

Igaz volt, vagy nem volt igaz?
Élt egy kukac – nagyon pimasz.
Apró lányka, neve: Márta
- horgászbot volt minden álma.

Szélsebesen meg is vette,
hálóját is kivetette.
Lógatta a vízbe lábát,
várta a nagy, híres bálnát.

Nem is várt még olyan régen,
megszólalt egy hal az égen.
- Nem hiszem, hogy arra járna,
égen röpköd a nagy bálna.

- Lepkeháló kell már ide! -
El is inalt hát izibe.
Kémlelte a kéklő eget,
lepkehálót lebegtetett.

Hát egyszer csak nagy sokára
arra szállt a kéklő bálna.
Szelek szárnyán ereszkedett,
virágszálra telepedett.

Hozzálátott - cseppet sem várt -
gyűjtötte az ízes nektárt.
Szárnya alatt tarka vödre -
a sok kincset abba tömte.

Settenkedett Kukac Márta:
„Semmi ricsaj, semmi lárma…
Becserkészem szép suttyomban…”
- Hoppá, megvagy! Na… Megmondtam!

Gyors léptemé minden érdem:
te leszel a mai étkem.

Jajveszékelt a kék bálna:
- Ne faljál fel drága Márta!

Fogjál inkább néhány halat!
Nálam bármi klasszabb falat.
Most készülök épp a télre,
szükség lesz az édes mézre.

Potyogott a bálna könnye,
ezzel Mártát meg is győzte.
Kezet fogtak, nincs már harag,
ám a kukac hoppon maradt.

Vigasztalta a kék bálna:
- Ne bánkódjál Kukac Márta!
Itt a mézem, tartsd a tálad,
költsük el a vacsoránkat!

Frissen fogott bálna helyett
Márta igaz barátra lelt.
Ha arra jársz, te is nézd meg!
Ott falják a lépesmézet.

A Hiszti
Egyik pillanatban még híre-hamva sincs,
aztán egyszer csak elkezd rángatni.
Egyszerűen képtelenség rá hatni.

Alattomosan, szinte orvul támad,
dobálja a karod, húzgálja a lábad,
mint a hagyma, marja, csípi a szemed,
könnyed elered, patakokban pereg.

Hiába mondod magadban: győzd le!
Elgáncsol, fellök, leteper a földre.
Sikolthatsz, üvöltesz, ahogy tőled telik,
ha arra szottyan kedve, bőget percekig.

Szerintem a Hiszti fura szerzet lehet.
Jobban szereti, ha még kicsi a gyerek
(gondolom, könnyebben tudja mozgatni).
A szülők meg lesnek: Mi ez a sok rapli?

Ám, ha cukorkát kapsz, fagyit, vagy csokit,
a Hiszti hirtelen eliramodik,
leugrik rólad, mintha ott sem lett volna,
többé nem kiabálsz, nem fetrengsz a porba’.

Képtelenség rajta kiigazodni,
nem is lelek rá más magyarázatot:
a Hiszti utálja, ha cukorkát kapok.

Hova tűnt az ellenőrző?


Hogy mi történt velem megint? Rátérek a lényegre:
Az ágyamon búslakodtam, közben anya lépett be.

- Vedd elő az ellenőrződ, megnézném a jegyeket!
Volt felmérő mostanában? Röpdolgozat, felelet?
- Nem volt semmi, uncsi minden, se felelés, se doga…
- Nem baj, azért átlapozom. Hadd lássam csak, add oda!

Elfordultam, levert a víz, a táskámban matattam,
arcom égett, és jaj, a föld majdnem megnyílt alattam.

- Ó, hogy milyen buta vagyok! Most jövök rá, én, szamár!
Ellenőrzi a jegyeket, beszedte a rajztanár –
és ártatlan tekintettel pillantottam anyára.
 
- Nahát, milyen kedves, gondos! Mindez annak dacára,
órája sem volt veletek, mert szabin van a héten.

- Óóóó, persze, ez pár napja volt. Hogy mondhattam, nem értem?
Jaj, de képzeld, mi történt ma! Galád, szörnyű merénylet!
Örülhetek, hogy ép bőrrel megúsztam az egészet -
rebegtettem pilláimat, mint ártatlan, jó gyerek.

- Hazafelé sétáltam épp, tudod, ott, a bolt mellett,
mikor sitty-sutty, elsötétült, cudar szél fújt, s mit látok?
Míg mennydörgött, szerteszéjjel cikáztak a villámok.
Egy percig se tartott talán, ám a szél, a mihaszna,
ezalatt az ellenőrzőt a kezemből kikapta.
Ugrálhattam én utána, oly magasba szállhatott,
esélyem se volt elérni, kicsi vagyok, láthatod.
De ahogy jött, szertefoszlott az, a fodros, nagy felleg,
felszárított a Nap mindent, eltűntek a vízcseppek.
Elillant a cudar szél is, nyomára se akadtam.
Hol lehet az ellenőrzőm, erdőben, vagy patakban? -
mondtam, közben könnycseppjeim a padlóra peregtek.

- De szomorú! – szólt anyukám - Félelmetes lehetett! 
Szerencse, hogy itthon voltam, és az ablak nyitva volt.
Láss csudát, az ellenőrződ beröppent és itt landolt -
mutatott a kalóz kalap mögé, ott, a szekrényen.

- Nahát, anya, csoda történt! Vagyis… Hát hogy… Nem értem!

- Tényleg csoda! Meg is száradt és a szél se tépte meg.
Gyere kicsim, nézzük együtt! Lássuk a sok szép jegyet!
Hopp, de várjunk, itt egy csúfság! Matek egyes, úgy nézem,
egy beírás, hogy a leckéd ma már megint nincs készen,
 
itt meg az, hogy köpőcsővel lődöztél az órákon,
ez pedig, mert pimasz voltál, egy intő, ha jól látom.
Eseménydús volt a napod, és a meséd is remek!
Büntetést kapsz, most tőlem is, a történet így kerek.

Tehát mától nincs tévézés, számítógép, egyebek,
úgy tanulj, hogy a leckéid mindig rendben legyenek!
A köpőcső elkobozva, a telefon ugyanúgy,
este nyolckor nincs piszmogás, az ágyadba visz az út!

Ez volt ám a viharos nap, és a bünti ma is tart.
Azt ajánlom, vallj be mindent, sose füllents nagy vihart!


Az égi pékszerbolt


Azt mondják, hogy csuda rég volt; volt egyszer egy égi pékbolt.
Oly ragyogó, fényes volt, mint egy ékes pékszer bolt.
Kalácsukba eleinte csillagpor volt belehintve.
Később már a tejút porát a krémbe is bezsupszolták.

Így sült ki a tejútkrémes, csillagporos égi béles.
Míg a pékné kettőt lépett, elhordták az égi népek.
Egy percig sem volt kétséges, hogy ez nem lesz elégséges.
Mielőtt még kihunyt végképp, egy szikrázó csillag fényét

begyúrták egy kis briósba, mi megkelt vagy tíz kilósra.
Ám a Vénusz, az ebadta reggelire nem befalta?!
Ekkor jött a mentő ötlet; holdsugárból lett az öntet,
fortyogott az égi pempő, legyen krémből elegendő.

Pékjük sütött, s reggel, este csillaglisztet szitált egyre,
mázat kavart, darát hintett kemencéket melegített,
kavarta a tejútkrémet, fogadta a sok vendéget.
Lám, az összes fényhabtortát percek alatt szétkapkodták,

s a Fiastyúk az esti csendbe’ morzsáit mind felcsipkedte.
Ha felnézel, s ott a fényfolt, nyitva tart az égi pékbolt.
Mert ez aztán a csuda bolt! Kiflit, zsemlét süt a Hold,
s eltolva a felhő-vánkost, mit süt a Nap? Kerek lángost.

 

A Zoknicsenő Szörnyeteg


Anya szerint csupa rejtély, fura dolog leng körül,
s amint látom, egy részének egész biztos nem örül.
Lába kélt a zokniimnak, majd’ mindegyik páratlan,
s úgy gondolja, e csínytettben nem lehetek ártatlan.

Hiába is bizonygattam, nem én vagyok a vétkes,
tudtam, hogy az „ujjgörbítős” nagy esküm is kevés lesz,
mert a fránya pamut zoknik (hogy mi okból, nem értem),
párjuk nélkül árválkodnak a szárítókötélen.

- Nem te tetted? – kérdi anyu. - Ki volt? Van jobb ötleted?
- Hogy ne lenne! Egy rafinált Zoknievő Szörnyeteg! –
feleltem rá biztonsággal. - Zoknit fal e huncutság!
Csuda vigye azt a fura, irtóztató gusztusát!

Vagy, ha nem is zoknievő, zoknicsenő, nem vitás!
Nem dughatja el a zoknit rajta kívül senki más!
Bedobja a szekrény mögé, elrejti az ágy alatt,
oly titokban sertepertél, mint egy huncut árnylak.

Az is lehet, nagycsaládos, sok lurkója van neki,
és az összes zokninyűvő az én zoknim’ kedveli.
Nem lehet más magyarázat, hogy mindegyik páratlan.
Hidd el anya, nem én voltam, a kisfiad ártatlan!

- Nahát, mint a mesekönyvben? Zoknicsenő szörnyeteg?
Ámul el az édesanyám, majd azonnal fölnevet.
- Úgy szárnyal a fantáziád! Nem vitatja senki sem.
Bár nem láttam, hogyan lopkod, ha te mondod, elhiszem.

A boldogság képlete

Mennyi tudós törte fejét egy bonyolult képleten!
Mit tegyen, ki boldogtalan, szeretetre képtelen?
Mitől nyílna száján mosoly, borús szemén csillagok,
hogy fakadna arcán derű, mely másra is átragyog?

Hogy költözne életöröm sivár, morcos lelkébe?
Szirupban, vagy kapszulában, tablettában venné be?
Erdő-mező gyógyfüvei, bogyói vagy friss főzet,
amitől a méla közöny szeretetté fejlődhet?

Nem kell hozzá száz professzor, tudományos kísérlet,
Boldogságtan Lexikonok, Életöröm Intézet,
ne hirdessék gyógyszergyárak, csodaszerek sincsenek,
mert nincs titok, hisz a módját tudja minden kisgyerek…

Nyisd ki szíved rejtett zárját, szabadabb, ha nincs lakat,
lüktetését ne gátolja bosszúság, vagy rút harag!
Tárd ki lelked, napfény járja, Hold ezüstje, szép szavak,
hol eddig csak félhomály volt, s apró öröm néhanap.

Felsejlik egy másik világ, s ott, belül ver majd tanyát,
érezd, amint eggyé váltok, halld varázsos dallamát!
Mosolyogj hát, hisz mosolyod átsuhan az arcokra,
szeretetet nem csak kapni, adni is egy nagy csoda.

Még több vicces verset keresnél, kattints ide:

Bemutatjuk Mentovics Évát az írónő, aki ezeket a csodás verseket szőtte a gyerekeknek:


Már kora gyermekkoromban éreztem, hogy nem csak a fizikai testünk, de lelkünk számára is szükséges a táplálék. Rajongtam a versekért, mesékért, és egy napon azon kaptam magamat, hogy saját költeményemet dalolgatom a nagymamám tükrös szekrénye előtt.

Később, középiskolásként is remek mókának, jó időtöltésnek bizonyult a rímekkel való játék, ám felnőtté válásom után kissé háttérbe szorult ez a fajta tevékenység. Azóta évtizedek teltek el, ám a versírás iránti vágy nem szűnt lankadni, így harmadik gyermekem óvodába kerülése óta megadom magam a rímek, a ritmus, a toll és a papír, illetve a klaviatúra csábításának.

Eleinte többségében gyermekek számára íródtak a verseim, meséim, kisregényeim, de jó ideje minden korosztály részére írok, így sorra születnek a kamasz, illetve felnőtt olvasóknak szánt alkotások, legyen szó akár prózáról, ódáról, balladáról, hazafias, lírikus, vagy éppen humoros költeményről, de folytathatnám még a felsorolást…

A 2006 óta eltelt néhány esztendő alatt számtalan önálló kötetem, lapozókönyvem, leporellóm, verses kifestőkönyvem látott napvilágot, tankönyvekben, antológiákban, gyermek- és felnőtt magazinokban olvashatók, időről időre rádiók, televíziók műsorán hallhatók az alkotásaim, megzenésített verseim egy része pedig CD-ken is kiadásra került.

Hálás vagyok a Sorsnak, hogy megajándékozott az alkotás örömével, azzal a csodával, amely a létezés egy újabb dimenzióját nyitotta meg előttem. Boldogsággal tölt el, ha akár kicsi, akár felnőtt olvasóim találnak írásaim között olyant, mely megmozgatja fantáziájukat és általuk sikerül néhány felhőtlenül boldog, örömteli, vagy elmélyült percet szereznem.

 

Makai Marianna - Kecskemétimami

Partnereink